Nándor
7 °C
23 °C

Harmincegy fős a paralimpiai csapat

MTI
2008.05.16. 21:45
Egyelőre 31 magyar sportoló részvétele biztos a pekingi paralimpián. További négy magyar versenyző reménykedhet az indulási jog megszerzésében, az ő sorsuk később dől el véglegesen.

Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke azt mondta: "Roppant erős csapat utazik, de mivel a nemzetközi élmezőny rendkívül kiegyenlített, ezért az érmek számára nem tippelünk, de azt szinte biztosra veszem, hogy minden magyar résztvevő pontszerző helyen végez majd."

A csapathirdetést követően bejelentették, hogy az MPB egyik kiemelt támogatója, a Vodafone Zrt. 2008 végéig ösztöndíjjal támogatja a pekingi kvalifikációról csak kevéssel lemaradó magyar csörgőlabda-válogatottat. Az összeget nem hozták nyilvánosságra, de a támogatás fedezi a nemzeti együttes külföldi utazásainak költségeit.

Az esemény zárásaként bemutatták, a paralimpiai csapat új indulóját, melynek "Elérjük a célt" a címe, a dalt a Megasztár című műsorból ismerté vált Szabó Leslie, illetve a pekingi játékokon erőemelésben induló Sas Sándor énekelték el.

A magyar paralimpiai keret névsora:
Asztalitenisz: Bereczki Dezső, Csonka András, Zborai Gyula
Vívás: Horváth Gábor, Mató Gyula, Szekeres Pál, Dani Gyöngyi, Juhász Veronika, Krajnyák Zsuzsa, Pálfi Judit
Úszás: Becsey János, Bencsura Zoltán, Csuri Ferenc, Kovács Ervin, Sors Tamás, Vereczkei Zsolt, Bakó Dorottya, Engelhardt Katalin, Illés Fanni, Ráczkó Gitta, Zámbó Diana
Cselgáncs: Papp Gábor, Szabó Nikolett, Vincze Gábor
Bocsa: Béres Dezső, Gyurkota József
Tenisz: Farkas László
Erőemelés: Sas Sándor, Szávai Csaba
Sportlövészet: Gurisatti Gyula
Evezés: Serényi Tibor
Akiknek még nem biztos az indulása: Prohászka Csaba (tenisz), Peres János (íjászat), Tarjányi Judit (úszás), Tóth Tamás (úszás)