Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Storcz lesz a kajakosok kapitánya a riói olimpiáig

2013.09.26. 14:41

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége elfogadta a múlt héten kinevezett szakmai igazgató, Csabai Edvin javaslatait. Vagyis az október 1-én felálló új szakmai csapatnak tagja lehet a két eddigi kapitány, Storcz Botond és Hüttner Csaba is.

A sportág közgyűlése tavasszal döntött úgy, hogy a felnőtt- és az utánpótlás kapitányi poszt megszűnik, Storcz Botond és Hüttner Csaba szerződése pedig szeptember 30-án jár le. Az alapszabálynak megfelelően októbertől a sportág-, és azon belül a válogatottak szakmai irányításának első számú felelőse a mindenkori szakmai igazgató lesz. Csabai Edvin már a pályázatában jelezte, hogy vezetőedzőként számít Storcz Botond és Hüttner Csaba munkájára a felnőtt- és az utánpótlás válogatottak élén. A sportág elnöksége ma elfogadta az új szakmai igazgató javaslatait.

„Fontos, hogy meglegyen a folytonosság a gyorsasági szakág vezetésében – mondja Csabai Edvin. Bár szakmai koncepcióm szerint a jövőben jóval nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni a szabadidős szakágaink fejlesztésére, mint korábban, az azonban tény, hogy a kajak-kenu sportág megítélése elsősorban a versenysportban elért eredményeinktől függ. Ezért a gyorsasági válogatott felkészítését két olyan szakemberre bízom, akik az elmúlt években már bizonyítottak.”

Storcz Botond a jövőben kizárólag a felnőtt keret felkészülését felügyeli, az U23-as válogatott irányítása az ifjúsági csapat mellett az utánpótlás vezetőedző, vagyis Hüttner Csaba feladata lesz. Az utánpótlás vezetőedző felügyelete mellett a serdülő-, kölyök regionális- és országos korosztályos válogatottak vezetéséért mostantól külön alaputánpótlás koordinátor, Csamangó Attila felelhet majd. A maratoni szakág élére pedig külön vezetőedzői státuszba kerül Weisz Róbert, aki parakenu szakág vezetői tevékenységét is folytatja, valamint továbbra is részt vesz a versenyrendszer kialakításának irányításában.

A három vezetőedző, az alaputánpótlás koordinátor és a két gyorsasági vezetőedzőt segítő, elsősorban adminisztratív feladatokat ellátó koordinátor a versenysporttal, az újonnan felálló szakmai csapat többi tagja pedig sportágfejlesztéssel, szakemberképzéssel, valamint a szabadidős szakágak menedzselésével foglalkozni majd. A sportág szakmai alelnöke, Schmidt Gábor szerint az új rendszer alkalmas arra, hogy az eddiginél innovatívabb és korszerűbb legyen az MKKSZ szakmai munkája.

A szakmai csapat Csabai Edvin irányításával október végén terjeszti az elnökség elé a kajak-kenu sportág sportszakmai programját a riói olimpiáig, valamint a 2014-es szezon felkészülési programját és versenynaptárát is.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft