Jácint
15 °C
31 °C

Ukrajnai sikerével nyolcaddöntős a Szeged a BL-ben

2014.11.26. 20:01

A MOL-Pick Szeged 29-25-re nyert az ukrán Motor Zaporizzsja ideiglenes otthonában, Kijevben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hetedik fordulójában - jelentette az MTI.

A Tisza-partiak ezzel teljesítették a minimális célt, a nyolcaddöntőbe jutást. Következő mérkőzésükön, december 6-án a csoportelsőségért azt a lengyel Kielcét fogadják, amelytől az eddigi egyetlen vereségüket szenvedték. A gárdának a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Talant Dujshebaev a vezetőedzője.

A két csapat szeptember 28-i meccsén a Pick csak nehezen győzött 27-26-ra, azóta viszont valósággal szárnyal, és a szoros találkozóit rendre megnyerte. A combsérüléssel bajlódó Ilyés Ferenc most nem tartott társaival.

Juan Carlos Pastor együttese rendkívül magabiztosan játszott az első félidőben, és Dean Bombac, valamint Balogh Zsolt vezetésével négygólos előnyre tett szert. A folytatásban sem engedte magához közel riválisát, folyamatosan tartotta a négy-öt gólos különbséget. Hat és fél perccel a vége előtt ugyan három gólra feljött a Zaporizzsja, ráadásul emberelőnybe is került, de Jose Manuel Sierra bravúrjainak, valamint Balogh újabb találatának köszönhetően ezt a szakaszt is nullára hozta a Szeged (23-27). Azt a hazaiak is érezték, hogy ezzel az utolsó lehetőségüket is elszalasztották, a Szeged pedig magabiztosan nyert.


    7. forduló:
    D csoport:
Motor Zaporizzsja (ukrán) - MOL-Pick Szeged 25-29 (12-16)
a magyar csapat gólszerzői: Balogh 7, Bombac 7/1, Mindegía 5, Parrondo 3, Prodanovics 2/1, Källman 2, Zubai 1, Blazevic 1, Vadkerti 1

Az állás: 1. Kielce 12 pont/6 mérkőzés (188–162), 2. Szeged 12/7 (198–182), 3. Aalborg 5/6, 4. Zaporizzsja 4/7, 5. Schaffhausen 3/6, 6. Dunkerque 2/6