27-25: ilyen nehéz BL-meccse idén még nem volt otthon a Veszprémnek

2016.02.21. 17:08
Az MVM Veszprém 27-25-re legyőzte a vendég horvát PPD Zagrebet a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, így továbbra is egy pont a hátránya a német Flensburg és a francia PSG mögött.

A horvát bajnokkal különösen jó kapcsolatban lévő veszprémiek október 3-án, nagyszerű hajrával 21-20-ra nyertek Zágrábban, és most is fontos volt nekik a két pont.

Káprázatos volt a bevonulás, a játékosok bemutatása, és mivel a Veszprémnek horvát kézilabdázói is vannak, az első akciónál több pacsi és összeölelkezés is volt a pályán.

Ahogy az előre várható volt, a szokásos kőkemény védekezéssel nyitott a Veszprémben még sosem nyerő Zagreb, és az első hazai gólra szűk négy percet kellett várni. Emberelőnyben sikerült fordítani, miközben már a Veszprém védőfala is remekül zárt. Eleinte alig esett gól, a Veszprém két horvát légiósa, a büntetőt védő kapus, Alilovic és a 3 gólt szerző átlövő, Sliskovic sokat tett azért, hogy a 9. percben már 4-1 lett az állás.

A 11. percben, 6-2-nél időt kért a vendégcsapat, ám szinte semmi nem változott, majd a Zágráb  hazai emberhátrányban a feljött 15-11-re. A szünetig  84 százalékkal lőtt a Veszprém,  csak három rontott lövésük volt, és 40%-os volt a kapusteljesítmény: mindkettő nagyon jó arány.

A második félidő eleje a vendégeké volt, egy 3-1-es rohammal felzárkóztak. Tonci Valcic piros lapot kapott, így a Zagreb egyik legjobb védője vált ki, ám a kétperces előnyt nem használta ki a magyar bajnok. Állandósult a 2-3 gólos különbség, az utolsó 10 percnek 22-20-szal mentek neki, öt perccel a vége előtt az egyenlítésért támadhattak a horvátok. Az izgalmas hajrában Palmarsson, Nagy László, Nilsson és Ilic is fontos gólt lőtt, így sikerült otthon tartania a két pontot a BL legutóbbi ezüstérmesének.

A Veszprémnek ez volt az eddigi legnehezebb hazai BL-meccse, jövő szombaton egyik nagy riválisa, a német Flensburg otthonában lép pályára.

Férfi BL, 12. forduló


    A csoport:
MVM Veszprém - PPD Zagreb (horvát) 27-25 (16-12)


    Szerdán játszották:
THW Kiel (német)-Wisla Plock (lengyel) 26-24
    szombaton játszották:
PSG (francia)-Besiktas (török) 40-28
Celje (szlovén) - Flensburg-Handewitt (német) 26-30
    Az állás: 1. Flensburg 20 pont (369-316), 2. PSG 20 (380-335), 3. Veszprém 19, 4. Kiel 13, 5. Zagreb 9, 6. Plock 8, 7. Celje 5, 8. Besiktas 2

    B csoport:
    később:
Kolding (dán)-Montpellier (francia) 16.50
Barcelona (spanyol) - MOL-Pick Szeged 17.00
    szombaton játszották:
Kielce (lengyel) - Rhein-Neckar Löwen (német) 28-27
Vardar Szkopje (macedón)-Kristianstad (svéd) 38-36
    Az A és a B csoportból az első helyezettek közvetlenül a negyeddöntőbe, a 2-6. helyezettek pedig a nyolcaddöntőbe kerülnek.