Orsolya
7 °C
17 °C

60 percnyi gyötrelem és újabb vereség a kézi-Eb-n

2016.12.07. 22:40
Többször egyenlíthetett volna a válogatott, de valami mindig becsúszott a női kézilabda-Eb második, Dánia elleni csoportmeccsén. Sok hetes is kimaradt, és ennyi hibával nem lehet mérkőzést nyerni. 23-19-es vereség lett a vége.

A csehek ellen elvesztett hétfői meccs után a dánok ellen próbált meg javítani a női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, a pontszerzés azért is lett volna fontos, mert a csoportban már Montenegrónak is volt egy győzelme. 

A meccsünk eleje nem volt valami színvonalas, mindkét oldalon sok volt az eladott labda és a technikai hiba. A dánok kerültek előnybe, aztán jó ideig tartották az egy-két gólos különbséget, miközben nekünk védekezésben akadtak problémáink. 

Több percnyi góltalanság jött részünkről, ezt elégelte meg Kim Rasmussen szövetségi kapitány, és az első tíz perc után, háromgólos hátrányban kért időt, ez fel is rázta a csapatot egy kicsit. A csehek elleni meccs második félidejében nagyot játszó Kovács Anna kezdett felpörögni, gyorsan lőtt két gólt, és Triscsuk Krisztina beállítása is sokat dobott a játékunkon: ő védekezésben és támadásban is hasznos volt. 

Feljöttünk egy gólra, és a 22. percben Görbicz Anita 8-7-es állásnál egyenlíthetett volna, de hiába talált be hetesből, a bírók nem adták meg, mert rálépett a vonalra. Ezután persze megint a dánok lőttek gólt, úgyhogy hiába kapaszkodtunk. Hogy nem tudtunk egyenlíteni, abban vastagon benne volt a gyenge helyzetkihasználásunk, pedig nem volt akkora kihívás átjátszani ezt a dán védelmet. 

Az sem segített, hogy az első meccsen nagyokat védő Kiss Évának nem volt jó napja, az első huszonöt percben mindössze két védése volt. A félidő végén az amúgy sokat javuló védekezésünk sem volt igazán jó, több nagy gólt vágtak a dánok távolról. 

A szünetre 12-10-es dán vezetéssel mentek a csapatok. Sok hibánk volt, ahogy az első mérkőzésen a csehek ellen is, de igazából a dánok sem voltak olyan félelmetesek, és ők is sokat hibáztak, szóval nem tűnt nyerhetetlennek a meccs. 

A második félidőre is maradt Kiss Éva a kapuban, és rögtön védett is egyet az elején, aztán Klivinyi góljával feljöttünk egyre, vagyis megint ott voltunk az egyenlítés kapujában, pláne, hogy Görbicz hetest lőhetett. De ez a hetes is kimaradt. 

15283938 1552639674762627 2301834092606878908 n
Fotó: Kovács Anikó / MKSZ

Ugyanez volt a forgatókönyv a folytatásban is: feljöttünk, aztán nem sikerült egyenlíteni, és a dánok kétgólosra növelték az előnyt. A szélsőjátékunk gyakorlatilag nem létezett, és hát a helyzetkihasználásunk sem lett jobb a második félidőre, igaz a dán kapuban Sandra Toft is jól védett. 

A félidő közepén kezdett elúszni a meccs. Lehoztuk a kapust támadásban, aztán sikerült eladni a labdát, a dánok pedig bevágták az üres kapuba, és megint megléptek. Olyan is volt, hogy két játékosunk rohant egymásnak támadásban. Kezdett kijönni, hogy nem összeszokott a csapat. 

A 45. perc környékétől totál megtorpant a támadójátékunk, ráadásul egy idő után hetesből sem ment, Görbicz az 53. percben már a harmadikat hagyta ki. A következőnek Triscsuk állt oda, de ő sem lőtte be, vagyis négy kihagyott hetessel hoztuk le a meccset.  

Az 57. percben még felcsillant a remény, mert kétgólosra faragta a csapat a hátrányt, ám emberhátrányban nem sikerült kihúzni, és a dánok eldöntötték a meccset. A vége egy 23-19-es vereség lett, a magyar válogatott először vesztette el első két Eb-meccsét. A védekezésünk összességében jobb volt most, mint a csehek ellen, de megint voltak kihagyások, amiket kihasználtak a dánok.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány is arról beszélt az M4-nek a vereség után, hogy a védelem jobb volt, de továbbra is túl sokat hibázott a csapat, és ez nem fér bele. "Nagyon sok lehetőséget kihagytunk, megpróbáltuk középen áttörni a védelmüket, de a második félidőben túl direktek voltunk, és elkezdtünk küzdeni velük."

A pont nélkül álló magyar válogatott péntek este a kétpontos Montenegróval játssza a következő meccset, őket legalább négy góllal kell verni, hogy meglegyen a középdöntő. Ennél kisebb arányú győzelem csak akkor lehet elég, ha a csehek pontot szereznek Dánia ellen. 

Eredmény:

Női Eb (Svédország):

 2. forduló:

C csoport (Malmö): 

Dánia-Magyarország 23-19 (12-10)

a magyar csapat gólszerzői: Görbicz 6, Kovács 5, Triscsuk 3, Kisfaludy 2, Hornyák, Klivinyi, Bódi 1-1

Montenegró-Csehország 28-27 (13-12)

D csoport (Helsingborg):

  • Norvégia-Horvátország 34-16 (15-9)
  • Románia-Oroszország 22-17 (11-9)