Őrült meccsel kezdték Curryék az NBA-döntőt

GettyImages-475910754
2015.06.05. 06:24

Félelmetes tempóban indult az NBA-döntő első meccse a Golden State Warriors és a Cleveland Cavaliers között, amely csak a hosszabbításban dőlt el a hazai Warriors javára.

A meccs legelején a Cleveland keményen megadta a tempót, a negyed végére már 22-19-re vezettek, és az is hamar kiderült, hogy a rájátszásban sérüléssel bajlódó Kyrie Irving látszólag teljesen rendben van: olyan irányváltásokkal cikázott a pályán, mint legutóbb talán a szezon elején. És az sem okozott neki komoly gondot, hogy egyből Stephen Curryre tették védekezésben.

Irving felépült az NBA-döntőre

A második negyedben a Warriors kezdett bele jobban, Andre Iguodala a padról beállva kezdte el szórni a pontokat, Andrew Bogut pedig több nagyon fontos blokkal jelentkezett. Előbbi LeBront próbálta az őrületbe kergetni: a második negyedben remek átfordítással verte meg Jamest, a harmadik negyedben egy LeBrontól szerzett labda után vágott be egy kőkemény zsákot.

Igoudala rendesen átfűzte LeBront

A negyed vége viszont így is a Clevelandé volt: J.R. Smith dudaszós triplájával a Cavaliers vezetett a szünetben. Igaz, ehhez kellett az is, hogy nagy erőfeszítések árán fordító Golden State kicsit elbízza magát, és a biztos alley-oop helyett inkább a szabadon hagyott emberre menjenek triplázni, ami persze elhibázott ötlet volt.

A harmadik negyedet minimális fölénnyel hozta a Warriors, hogy aztán a végén teljesen elszabaduljon a pokol: a hazai Golden State elkezdte a triplákra játszva fokozni a tempót, a Cleveland viszont nem tehetett mást, ment utánuk, méghozzá sikerrel. 53 másodperccel a vége előtt a Warriors állt nyerésre, de Timofej Mozgov két jó büntetőjével kiegyenlített, majd a legvégén Irving blokkolta kritikus pillanatban Curryt, így lett hosszabbítás.

Irving nagyon fontos blokkja

A ráadás  nehezen indult, bő 100 másodpercig nem volt kosár, utána viszont lett rendesen. A Warriorsnak minden bejött, a Clevelandnek semmi: a hosszabbítás vége előtt 10 másodperccel szerezték meg az egyetlen kosarukat, ekkora már Curryék 10 ponttal elmentek, így James könnyen behúzott pontjai csak a szépítésre voltak jók.

Az első meccset tehát a Golden State húzta be, pedig a 44 pontig jutó LeBron karriercsúcsot döntött NBA-döntőben, de ez is kevés volt, mert rajta kívül igazán csak Irvingnek ment (23 pont) a Cavsből pontszerzésben, bár Tristan Thompson 15 lepattanója sem elhanyagolható. Csakhogy annak ellenére, hogy jól indult Irvingnek a meccs, a hosszabbításban megsérült, a térdét fogta és sántított, ahogy az öltözőbe vitték. A Warriorsban a splash-fivérek viszont odatették magukat: Curry 26, Klay Thompson 21 pontot dobott a végéig.

Eredmény, NBA-döntő, első mérkőzés:

Golden State Warriors-Cleveland Cavaliers 108-100, hosszabbítás után

A párharc állása 1-0 a Warriors javára, a döntő az egyik fél negyedik győzelméig tart. Folytatás magyar idő szerint hétfő hajnalban.