Salamon
6 °C
14 °C

A balhék, a drog és a koksz kiütötte világ legjobb bunyósát

GettyImages-824381122
2017.09.24. 07:34

2011. március 19-én egy nyurga, fekete, New York-i srác, arcán félszeg mosollyal simogatta a hasát; pontosabban a hasán feszülő félnehézsúlyú világbajnoki övet. A háta mögött az orvosok épp a korábbi világbajnokot, a brazil Mauricio Ruá-t próbálták felkaparni a földről.

A közösség eksztázisban ünnepelt, de az ujjongásba masszív alapzajként vegyült a hitetlenkedő mormogás. Hiszen „Shogun” Rua egy igazi legenda volt, a japán Pride kőkemény bajnoka, aki maga is számos klasszist nyugdíjaztatott már. A 23 éves Jon Jones viszont úgy ment át a brazil klasszison, mint kés a vajon: két és fél meneten keresztül űzte, tökéletes kontrollált agresszióval előbb szétszedte, majd egy szép kombinációval végzett vele. De a hitetlenkedésben közrejátszott Jones repertoárja is: a közönség egy olyan harcost láthatott, aki ugyanolyan magabiztosan dolgozott a földön, mint állva, aki magától értetődő természetességgel ontotta magából a virtuóz technikákat.

Talán kevesen fogalmazták meg akkor a helyszínen, miben is különleges Jones, de az elmúlt években feltűnt bunyósok alapján már egyértelmű:

Jones volt az első totális ketrecharcos,

akinek nem egyik vagy másik harcművészeti iskolára alapozva próbálja bunyóját a ketrecben ráerőltetni ellenfelére, hanem mozgását, taktikáját minden elemében optimalizálta a kiskesztyűhöz és az oktagonhoz. Fantasztikusan vált állóharcból földrevitelekbe és földrevitel-kísérletekből állóharcba, kiválóan szűkíti ellenfelei előtt a teret, terelgeti őket a ketrec falához.

A sportos családból származó – két testvére is az NFL-ben tolja – Jones eleve kiváló fizikai adottságokkal rendelkezik, hosszú, szíjas izomzatú végtagjainak köszönhetően a UFC bunyósai közül neki a legnagyobb az ütőtávja, amatőr birkózói múltja miatt pedig már karrierje kezdetén kitűnt látványos dobásaival.

De a UFC-ben hemzsegnek a virtuóz bajnokjelöltek. Az igazi nagysághoz az kellett, hogy egészen fiatalon a szárnyai alá vegye a Greg Jackson és Mike Winkeljohn. Az MMA egyik legfontosabb, az új-mexikói Albuquerque-ben található iskoláját vezető edzőpáros mindig nagyon erős volt a fegyelmezett bunyó kimunkálásában és – ahogy ezt a borzalmasan megvert Ronda Rousey tanúsíthatja - az ellenfelekre szabott meccstaktikában.

2015 elejéig Jones megállíthatatlan volt: kiürítette a súlycsoportját: Quinton Rampage Jacksontól Lyoto Machidáig volt világbajnokok egész sorát verte meg, majd jöttek a feltörekvő kihívók, akik szintén nem bírtak vele. Nagysága nem abban állt, hogy érintethetetlen volt, egyáltalán nem; hanem abban, hogy

a válságos helyzetekben is képes volt előbányászni azt a pluszt, amivel a megfordította a meccset

Így volt ez a langaléta svéd, Alexander Gustaffson ellen, aki először mutatta sebezhetőnek őt, és így volt ez, amikor Vitor Belfort iszonyú szoros karfeszítését lerázva, kifordult könyökkel is képes volt sebességet váltani, és végül kopogtatni a brazilt. 

Beszívva futott el, aztán eszébe jutott, hogy kéne egy kis kápé

Jonest a mai napig, 24 meccse nem tudta senki megverni (hivatalos mérlegében van egy vereség, de az egy vitatható diszkvalifikáció), de 27 éves korára már nemcsak a címvédések sorakoztak a neve mellett, hanem a balhék is.

Stílusát sokan bírálták ellentmondásos technikái miatt. Ilyenek például a legális, de az ellenfél térdízületeit roncsoló (épp emiatt sportszerűtlennek tartott) taposó rúgásai, vagy a tiltott, de mégis nehezen észrevehető/szankcionálható szembenyúlásai. Bunyójában egyre ritkábban villant meg a szertelen zsenialitás, egyre többször a taktikusan kivívott pontozásos győzelmek.

És egyre sűrűsödtek a sztárallűrök is: a részegen a lámpaoszlopra tekert luxusautótól a gyalázkodó, majd letörölt twitter-üzenetekig. 2015. január 3-án még egy nehezen tető alá hozott, sok gyűlölködéssel körített, de viszonylag sima meccsen kipontozta az addigi legveszélyesebb kihívójának tarott Daniel Cormiert, de utána elég meredek lejtőre csúszott rá.

Ez a lejtő kokainnal és marihuánával volt felszórva. A Cormier elleni meccs előtt egy hónappal egy doppingteszt kimutatta a kokain nyomait a vérében, de az incidensnek – egy jó kis mémcunamin kívül– nem lett következménye (a 25 ezer dolláros büntetés és a kemény egy napi rehab nem mondható következménynek).

2015 tavaszán – egy hónappal az Anthony Johnson elleni meccse előtt – beszívva száguldozott Albuquerque utcáin, majd a piros lámpára fittyet hányva behajtott egy kereszteződésbe, és nekicsattant két szabályosan haladó autónak. Ezután annyit se kérdezett, hogy minden oké odaát -pedig ahogy később kiderült, az egyik kocsit egy terhes nő vezette, szerencsére nem lett baja - hanem megijedt és megpróbált elfutni. Aztán eszébe jutott, hogy otthagyta a pénztárcáját, és visszaszaladt az autójához, hogy eltegyen egy kis készpénzt. Na, addigra pont kiértek a rendőrök is.

Ezt az incidenst már a legnagyobb sztárját körömszakadtáig védő UFC sem tudta elsimítani, úgyhogy törölte Jones címmeccsét, és megfosztotta őt a világbajnoki övétől (azóta sem bunyózott Anthony Johnsonnal, pedig talán ő meg tudta volna verni). Újból képbe került a legyőzött Cormier, aki egy kemény leütést túlélve lefojtotta Anthony Johnsont, így ő lett a világbajnok. De a UFC alapvetően Jonesban gondolkodott, és egy évvel a cserbenhagyásos baleset után már újból nekieresztették volna Cormiernek, hogy visszaszerezze az övét. Ez a meccs a bajnok sérülése miatt nem jött össze, így Jones számára kreáltak egy ideiglenes világbajnoki övet, amit azután meg is kapott egy nagyon sima és nagyon unalmas edzőmeccs után. 

Azt még a rajongói is elismerték, hogy Ovince St-Preux ellen nem volt csúcsformában, de mindenki úgy gondolta, hogy a UFC jubileumi, 200. nagygáláján majd aztán meg fogja mutatni, ki az igazi bajnok. Hát nem mutatta meg, mert

három nappal a bunyó előtt megbukott a doppingellenőrzésen.

Meccsét törölték, a világbajnoki címe ellenére állandóan leörökösmásodikozott Daniel Cormier pedig összetört:

Jones valószínűleg az amerikai doppingellenőrző testület 2015 júniusában bevezetett szigorításának esett áldozatul - ekkortájt elég sok bunyós bukott meg az új szabályok miatt. A Nevadai Bizottság egy évre el is tiltotta, de idén júliusban újabb címmeccset kapott, hogy végre lerendezhesse a sokéves viszályt Daniel Cormierrel, és kiderüljön, ki az igazi bajnok.

Sokan ugyanis úgy a dopping miatt visszamenőleg is elvitatták Jones eredményeit – némiképp jogosan, mondjuk az MMA nem egy 100 méteres síkfutás vagy egy súlylökés, ahol a koksz mindent eldöntő lehet. A július 29-i címmérkőzést sajnos elhomályosította a Mayweather-McGregor-féle cirkusz, pedig a két bajnok nagyon szoros, nagyon nagy meccset vívott. Jones nem dominált a küzdelemben, de testrúgásaival módszeresen egyre lejjebb csalogatta Cormier fedezékét, és a harmadik menetben meglepte őt egy gyors, pontos és kemény fejrúgással, ami után végezni tudott megborult ellenfelével.

Jones már a meccs előtt is sokat hangoztatta, hogy tanult saját hibáiból, megérett és megnyugodott, és a meccs után is nagyon sportszerűen nyilatkozott Cormierről, lezárva a sokéves, keserű viszályt. Utána – jelezve, hogy neki már nincs bizonyítani valója - kihívta az wrestlingből a UFC-be kétszer is kirándult nehézsúlyú Brock Lesnart. Jones győzelme után azonnal visszakerült a súlycsoporttól független ranglista élére is – szerintem némiképp igazságtalanul – a légsúlyú (56 kilós) bajnokot, Demetrious Johnsont.

Augusztus végén azután kiderült, hogy a címmeccse utáni doppingteszten megint megbukott.

méghozzá egy anabolikus szteroiddal. A UFC szívta a fogát, majd amikor szeptember elején kiderült, hogy a B-minta is pozitív, akkor a Kaliforniai Bizottság előbb nincs eredményre változtatta a címmeccset, majd Dana White felhívta Daniel Cormiert, és elmondta neki, hogy Jonest megfosztották az övétől – pályafutása során harmadjára, ami óriási rekord -, és mégiscsak ő a félnehézsúlyú bajnok.

Jones menedzsere és Jones edzői – ugyanúgy, mint az első doppingügyénél – azt állították, hogy a dopping nem szándékosan, hanem valamelyik táplálékkiegészítővel kerülhetett a bunyós szervezetébe, és inkább a kiegészítőket gyártó cégeket kéne elővenni, nem a sportolókat, akik nyilván bizalmi alapon kapkodnak be mindent, amiről a dietetikusok azt mondja, hogy ez még lehet. Jon Jones a Jóistenre és saját gyerekei életére esküdött meg, hogy soha nem szteroidozna.

De kevés MMA-s érzett együtt Jonesszal – sőt, volt, aki az örökös eltiltását követelte, és ami fontosabb, 99 százalék, hogy a doppingbizottság sem fogadja el érveit. Egy A- és egy B-mintával megbukott, visszaeső doppingolóként ugyanis garantált a négy év eltiltás, ami a 30 éves bunyós esetében nem sokban különbözik attól, mintha soha többé nem bunyózhatna. Mert annak ellenére, hogy sok MMA-s pont harminc év felett érik be – Cormier is már 38 - ők nem 21 évesen kerülnek a darálóba. Jones egyik edzője nem is tartja kizártnak, hogy tanítványa talán már soha nem fog visszatérni.

A Jones-sztori legnagyobb vesztese mégsem maga a bukott bajnok, hanem riválisa, Daniel Cormier. Mert ő az emberek szemében akkor is csak Minden Idők Második Legjobbja marad, ha papíron törölték is egyik vereségét, mert soha, senki nem fogja megmondani, mit is szedett Jones 2015 januári bunyójuk előtt, soha, senki nem fogja megmondani, mi lett volna az idei meccsük eredménye a Turinabol segítsége nélkül. Nem véletlen, hogy Cormier azt nyilatkozta, hogy

Az emberek azt gondolják, hogy hülye vagyok, de harmadjára is megmérkőznék vele.

Borítókép:  Sean M. Haffey / Getty Images Hungary.