Dzsudzsákék szurkolói nekiálltak, és meccs előtt letakarították a havat

2016.01.26. 10:03

Dzsudzsák Balázs, a magyar válogatott és a török Bursaspor szélsője a Nemzeti Sportnak beszélt az új stadionjukról, és arról, hogy az új edzőjükkel megtáltosodott a csapat. Törökországban is váratlanul csapadékos a tél, emiatt a hétvégén például 15 centis hó esett a pályára, és fogalmuk sem volt, mit kellene tenni, mert amint Dzsudzsák mondta

,

errefelé a hókotrót még a mesékből sem ismerik.

Az egyik szurkoló felajánlotta, hogy ők majd letolják a havat, így a meccs előtt 100-150 drukker állt neki, miközben a játékosok egy kis részen készültek a meccsre:

Azt hittem, Oroszországban már mindent láttam, de ez számomra is új volt.

Dzsudzsák arról is beszélt, hogy az új edző, Hamza Hamzaoglu érkezésével egymásra talált a stáb és a csapat, olajozottan működik minden, ennek megfelelően sorra nyerik a meccseiket. Ha kell, az asztalra csap, de azt is tudja, mikor kell lazítani, mondta Dzsudzsák az edzőről.

A kupában mindenképpen el akarnak jutni a döntőig.

A Bursaspor új stadionja is szóba került, amelyben a dortmundi aréna kapu mögötti lelátójához hasonlóan a fanatikusoknak is készítettek egy 17 ezres lelátórészt. Az öltözőben Dzsudzsák azonnal kiszúrt magának egy helyet, és nem tervezi átadni azt a széket. Ez a pont a sarok.