Hedvig
7 °C
23 °C

Nadal elintézte Federert a vébén

2013.11.10. 17:25

A világelső Rafael Nadal 7:5, 6:3-ra legyőzte az elődöntőben Roger Federert, így 1 óra 19 perc alatt elsőként jutott az évzáró teniszvébé döntőjébe. A spanyol csak másodszor játszik döntőt az évzáró tornán, amit még nem tudott megnyerni, de jó esélye van rá, hogy győzelemmel koronázza meg elképesztő szezonját.

Mindketten nagyon koncentráltan kezdtek, de elsősorban az volt a kérdés, hogy a tíz éve legrosszabb szezonjának végén egyre inkább magára találó Federer mennyire tud jól játszani, Nadal ugyanis jó formában, három győzelemmel érkezett a csoportkörből. A svájcinak voltak biztató pillanatai, a kockáztatós játéka sokszor bejött, de nem tudta magát úgy felpörgetni, mint Juan-Martin del Potro ellen pénteken. Nadal nagyon okosan erőltette rá egyre inkább saját játékát a svájcira, amiből Federer nem jöhetett ki jól, így a spanyolnak nem is volt szüksége legjobbjára a győzelemhez.

A mérkőzés elején az volt a kulcs, hogy mindketten borzasztó hatékonyan adogattak, 4:4-ig egy-egy gémet leszámítva nagyon biztosan, semmire hozták a szerváikat. Az ugyanakkor már a harmadik gémben megmutatkozott, hogy ha nem jönnek Federer első szervái, akkor bajba kerülhet, de sikerült elkerülnie a bréklabdát. Nadalnak hármat is hárítania kellett 3:2-nél, de Federer hibáinak is köszönhetően nem került hátrányba.

Végül 4:4-nél, a legrosszabbkor esett szét Federer szervája. Egy kettős hibával és rontásokkal tarkított gémben két bréklabdához juttatta Nadalt, aki nyerővel vette el ellenfele adogatását. A szettért szerválhatott, de neki sem jöttek az első adogatásai, majd váratlan rontásokkal esélyt adott Federernek, aki élt is vele. A meccs leghosszabb, 30 ütésváltásos labdamenetét nyerő tenyeressel lezárva sikerült a közönség legnagyobb örömére visszajönnie.

Ugyanakkor az adogatása ettől még nem állt helyre, így rögtön elbukta újra a szerváját, Nadal pedig másodjára már ellentmondást nem tűrően, semmire szerválta ki a szettet (85 százalékban beütötte az első szervákat az első játszmában).

A második játszmát egyikük sem kezdte a csúcson, mindketten belehibázgattak a labdamenetekbe és egyébként sem célozták a vonalakat. A második adogatójátékaikat viszont egyaránt játszi könnyedséggel letudták, és úgy tűnt, hogy Federer talán visszatalál a meccs eleji formájához. 2:2 után azonban megint sokat hibázott, ziccer tenyereseket rontott el, Nadal pedig odatette magát, megint az első bréklabdájával elvette Federer szerváját.

Innentől hiába hozott semmire adogatást Federer, egyértelműen Nadal dominálta a játékot. A hosszabb labdameneteket rendre a spanyol nyerte, Federer viszont többször is hibázott, amikor feljött a hálóhoz, így nem volt esélye visszajönni. Nadal nagyon koncentráltan fejezte be a meccset, Federer nem tudta hárítani az első mérkőzéslabdáját, így újból elbukott adogatásával ért véget a találkozó.

Federer végül a szezon utolsó három hetét a jövő évre nézve biztató játékkal fejezte be, míg Nadal a hétfő esti döntőben először szerezheti meg a trófeát. Ellenfele a vasárnap esti másik londoni elődöntő győztese, Novak Djokovics vagy Stanislas Wawrinka lesz.

Eredmény, elődöntő

Nadal (spanyol, 1.)-Federer (svájci, 6.) 7:5, 6:3