Babos most rontott, már csak a 49.
További Tenisz cikkek
-
Az eső sem állíthatta meg Fucsovicsot, megnyerte a bahreini tenisztornát
- Doppingvétség miatt három hónapra eltiltották a világelső teniszező Jannik Sinnert
- Fucsovics Márton két sima szettben győzött, és jutott a bahreini tenisztorna fináléjába
- Továbbra is remekül teniszezik, elődöntőbe jutott Fucsovics Márton Bahreinben
- Ő maga sem gondolta volna, hogy ekkora sikerekre képes aprócska teste
Babos Tímea négy helyet rontva a 49. a női teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.
A 22 éves játékos az elmúlt héten a mexikói Monterreyben lépett pályára, és az első fordulóban búcsúzott. Világranglistás helyezése változatlanul bíztató az olimpiai részvétel szempontjából, ugyanis június 6-án kell az első 56-ban lennie ahhoz, hogy riói kvótához jusson.
Helyzetét megkönnyítheti, hogy egy nemzetből csak négyen indulhatnak egyesben az olimpián, továbbá hogy előtte nincs meg mindenkinek az előírt három Fed Kupa-részvétele 2013 és 2016 között. A magyar teniszező ezen a héten az Indian Wells-i szupertornán szerepel. A WTA rangsorát változatlanul az amerikai Serena Williams vezeti nagy fölénnyel.
Női világranglista (a WTA honlapja szerint, zárójelben az előző helyezés):
1. (1.) Serena Williams (amerikai) 9245
2. (2.) Angelique Kerber (német) 5700
3. (3.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 5450
4. (4.) Garbine Muguruza (spanyol) 4831
5. (5.) Simona Halep (román) 4745
6. (6.) Carla Suarez Navarro (spanyol) 4015
7. (7.) Marija Sarapova (orosz) 3562
8. (8.) Belinda Bencic (svájci) 3505
9. (9.) Petra Kvitova (cseh) 3483
10. (10.) Roberta Vinci (olasz) 3455
11. (11.) Flavia Pennetta (olasz) 3368
12. (12.) Venus Williams (amerikai) 3082
13. (13.) Lucie Safarova (cseh) 2823
14. (19.) Jelina Szvitolina (ukrán) 2750
15. (15.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 2660
...49. (45.) Babos Tímea 1130
Az osztrák Dominic Thiem újabb egy helyet javítva már 13. a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján, amelyet továbbra is a szerb Novak Djokovic vezet.
A legjobb magyar, a Davis Kupa-csapatot a hétvégén Izrael ellen győzelemre vezető Fucsovics Márton jelenleg a 200. a rangsorban. A 24 éves játékos a héten a kínai Zsuhajban sorra kerülő, 50 ezer dollár összdíjazású keménypályás challenger-tornán indul, első ellenfele a hazai közönség előtt szabadkártyával szereplő Hszin Kao (724.) lesz.
Férfi tenisz-világranglista (az ATP honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):
1. (1.) Novak Djokovic (szerb) 16 540 pont
2. (2.) Andy Murray (brit) 8685
3. (3.) Roger Federer (svájci) 8295
4. (4.) Stan Wawrinka (svájci) 6325
5. (5.) Rafael Nadal (spanyol) 4810
6. (6.) Nisikori Kej (japán) 3980
7. (7.) Tomas Berdych (cseh) 3900
8. (8.) David Ferrer (spanyol) 3505
9. (9.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 2950
10. (10.) Richard Gasquet (francia) 2715
11. (11.) John Isner (amerikai) 2585
12. (12.) Marin Cilic (horvát) 2555
13. (14.) Dominic Thiem (osztrák) 2430
14. (13.) Milos Raonic (kanadai) 2410
15. (15.) Kevin Anderson (dél-afrikai) 2065
...200. (203.) Fucsovics Márton 260