Erősen kezdett Ausztráliában a 15 éves teniszklasszis

2020.01.20. 10:08

A nőknél a címvédő Oszaka Naomi, valamint Serena Williams, a férfiaknál a harmadik kiemelt Roger Federer is magabiztos győzelemmel mutatkozott be hétfőn, az ausztrál nyílt teniszbajnokság első napján. 

A harmadik kiemelt Oszaka a cseh Marie Bouzkova ellen lépett pályára Melbourne-ben és az első játszmát könnyedén nyerte, a másodikban pedig gyorsan kilábalt egy kisebb hullámvölgyből, és 2:4 után sorozatban négy játékot behúzva győzött. 

A 23-szoros Grand Slam-győztes Serena Williams ellenállhatatlan játékkal jutott szettelőnyhöz az orosz Anasztaszja Potapova ellen, aki játékot sem tudott nyerni ellene. A második játszma elején a világranglistán kilencedik amerikai kicsit visszafogottabban játszott, és 1:1-nél elveszítette az adogatását. Ellenfele viszont nem tudta kihasználni helyzeti előnyét, Williams már csak egy játékot engedett neki, és 59 perc alatt lezárta a meccset.

Cori Gauff
Cori Gauff

A fiatalság és a rutin küzdelméből - a tavalyi wimbledoni torna első köréhez hasonlóan - ezúttal is előbbi került ki győztesen: a mindössze 15 éves amerikai Cori Gauff két szettben verte 39 éves honfitársát, Venus Williamset.

A férfiaknál a 20-szoros GS-bajnok Federer talán még Serena Williamsnél is könnyedebb ment tovább. Az amerikai Steve Johnsonnal nem sok gondja volt, a svájci klasszisnak kevesebb mint másfél órára volt szüksége a győzelemhez.  

A hétfői versenynapon eddig a tervezettnél jóval kevesebb mérkőzést tudtak megrendezni, mivel eső miatt csak a három befedhető pályán zajlik a játék a Melbourne Parkban. (MTI)

Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

Férfiak:

Federer (svájci, 3.)-Johnson (amerikai) 6:3, 6:2, 6:2

Berrettini (olasz, 8.)-Harris (ausztrál) 6:3, 6:1, 6:3

Dimitrov (bolgár, 18.)-Londero (argentin) 4:6, 6:2, 6:0, 6:4

Pella (argentin, 22.)-Smith (ausztrál) 6:3, 7:5, 6:4

Querrey (amerikai)-Coric (horvát, 25.) 6:3, 6:4, 6:4

Evans (brit, 30.)-McDonald (amerikai) 3:6, 4:6, 6:1, 6:2, 6:3

Nisioka (japán)-Györe (Djere, szerb) 6:4, 3:6, 6:2, 7:6 (7-1)

Barrere (francia)-Szafvat (egyiptomi) 6:7 (8-10), 7:6 (7-1), 6:4, 7:6 (7-5)

Berankis (litván)-Carballes Baena (spanyol) 6:4, 6:2, 6:2

FUCSOVICS MÁRTON-Denis Shapovalov (kanadai, 13.) 6:3, 6:7 (7-9), 6:1, 7:6 (7-3)

Nők:

Oszaka (japán, 3.)-Bouzkova (cseh) 6:2, 6:4

Kvitova (cseh, 7.)-Siniakova (cseh) 6:1, 6:0

S. Williams (amerikai, 8.)-Potapova (orosz) 6:0, 6:3

Martic (horvát, 13.)-McHale (amerikai) 6:3, 6:0

Kenin (amerikai, 14.)-Trevisan (olasz) 6:2, 6:4

Alekszandrova (orosz, 25.)-Teichmann (svájci) 6:4, 4:6, 6:2

Cirstea (román)-Strycova (cseh, 32.) 6:2, 7:6 (7-5)

Badosa (spanyol)-Larsson (svéd) 6:1, 6:0

Görges (német)-Kuzmova (szlovák) 6:1, 6:2

Cseng (kínai)-Kalinszkaja (orosz) 6:3, 6:2

Csu (kínai)-Golubic (svájci) 4:6, 6:1, 7:6 (7-5)

Zidansek (szlovén)-Han (dél-koreai) 6:3, 6:3

Li (amerikai)-Cabrera (ausztrál) 7:6 (7-4), 7:6 (12-10)

Wozniacki (dán)-Ahn (amerikai) 6:1, 6:3

Krejcikova (cseh)-Kanepi (észt) 7:6 (7-3), 2:6, 6:3 

Gauff (amerikai)-V. Williams (amerikai) 7:6 (7-5), 6:3