Ezért jelentették fel például a Magyar Úszó Szövetség elnökét

O5A6902
2017.08.14. 13:00

A Magyar Úszó Szövetség elnökét a minap feljelentették. A feljelentést többek közt hűtlen kezelés és rágalmazás gyanújával nyújtották be a rendőrségen, de hogy mennyire vehető komolyan Tóth István, a szentendrei Kossuth SE elnökének akciója, azt nehéz megítélni. Tóth április óta hevesen támadja az elnököt, és a gyakran személyeskedésbe hajló vádaskodásaiból nem egyszerű kiszűrni a vélt és a valós elemeket. 

Ami viszont az úszószövetség emblémájának ügyét illeti, azzal úgy tűnik, hogy valami tényleg nem stimmel.

Már Tóth feljelentése előtt, a Bienerth Gusztávval augusztus 4-én készített interjúnkban is kitértünk arra az értesülésre, ami szerint a Magyar Úszó Szövetség elnöke saját hatáskörében átterveztette a szövetség emblémáját, és a feladat elvégzéséért mintegy 2,3 millió forintot fizetett a szövetség egy külső cégnek.

Bienerth Gusztáv a kérdés elhangzásakor felkapta az asztalról a 2024-es rövidpályás világbajnokság magyar pályázatát, mutatván a címlapon szereplő logót, ami egy csepp alakú földgömb, egy csepp alakú magyar zászlóval. Közben ezt mondta:

"A szövetség logóját nem terveztettük át, a logótervezés a 2024-es rövidpályás világbajnokság pályázatában szereplő új logóra vonatkozott, itt van a pályázati anyag, ez egy vérprofi munka. Nincs új logó, ez ennek a pályázatnak a logója."

A feleletet nyugtáztuk, ám azóta ismét felmerült pár tisztázandó kérdés, amikkel megkerestük a szövetség elnökét is, de a válaszáról majd később.

Felmerült például, hogy bár Bienerth szerint nem terveztették át a szövetség logóját, ám a most használt embléma mégsem egyezik a régivel. Elég felmenni a szövetség honlapjára, és összehasonlítani az ott látható, kék alapon fehér emblémát az érvényes Alapszabályban is szereplő változattal. Utóbbinak más az elrendezése, illetve főként a színei.

Az úszószövetség Facebook-oldalán viszonylag jól követhető, hogy mikor történt a váltás. Bienerth Gusztáv első, elnökként adott sajtótájékoztatóján, 2017. január 12-én még az Alapszabályban szereplő logó szerepelt a névtábláján. És a január 25-én tartott sajtóeseményen is ez virított még a szponzori molinó tetején. A piros, zöld és sárga színeket is tartalmazó logónak aztán március 30. után nyomaveszett, ekkor látthattuk utoljára, nyomtatott névtáblákon.  

Az új, kétszínű változat április 9-én debütált, meglehetősen rossz felbontásban. Egy nyereményjáték hirdetésén szerepelt először, hogy aztán a debreceni országos bajnokságon már a molinóra is ez kerüljön, miként ez az április 19-i kép is mutatja. Azóta pedig kizárólag a kék-fehér verzió használatos mindenhol, beleértve az ajándékos táskákat, vagy a Duna Aréna kivetítőjét.

Hogy melyik logó a szebb, ízlés dolga, az viszont nem, hogy a MÚSZ Alapszabálya szerint a közgyűlés döntése nélkül nem lehetett volna változtatni rajta, a közgyűlést viszont május végén tartották. Tehát az új elnök hamarabb váltott, minthogy megkérdezhette volna a tagságot, vagy akárcsak az elnökséget, ami tudtunkkal szintén nem történt meg. A közgyűlésen aztán megint csak nem került megszavazásra a kék-fehér változat, sőt, épp ellenkezőleg, a tagság leszavazta Bienerth azon módosító javaslatát (is), ami a logó meghatározását kivette volna az Alapszabályból.

Így már eleve nem kerek a történet, ráadásul információink szerint a szövetség április-május környékén ki is fizetett egy logó-áttervezésről szóló számlát, ami az áfával együtt összesen 2,3 millió forintba került. Ez a számla az időzítésből fakadóan bizonyosan nem szólhatott a 2024-es rövidpályás vébé pályázatán lévő logóról, mivel  Bienerth Gusztáv tájékoztatása szerint a szövetség csak 2017 júniusában értesült a pályázati lehetőségről. Vagyis csak nem akar összeállni a kirakós.

Ezzel szemben ismerjük az eseményeknek egy olyan verzióját is, hogy Bienerth Gusztáv a megválasztása után nem sokkal már pályázatot írt ki a logó áttervezésére, talán abban bízva, hogy majd utólag elfogadtatja a közgyűléssel.

A pályázatra azonban nem érkezett be megfelelőnek talált terv, ekkor információink szerint az elnök Szurdi Lindát bízta meg az átterveztetés feladatával, ő pedig egy hozzá kötödő cégnek adta ki a munkát, az említett összegért. Bienerth egyébként már a 2024-es olimpiai pályázat alelnökeként is dolgozott együtt Szurdival, aki a riói magyar ház kialakításában működött közre belsőépítészként – aki járt a házban, aszerint nagyon jó munkát végzett –, és akinek neve több projekt kapcsán is felbukkant a MÚSZ környékén az utóbbi időben.  

Vagyis, ha az általunk ismert verzió igaz, akkor Bienerth önhatalmúlag megváltoztattatta a szövetség logóját, majd a munkáért felhatalmazás nélkül kifizettetett 2,3 millió forintot a szövetség pénzéből egy külsős cégnek.

Ami pedig a szövetség elnökének válaszát illeti az ügy kapcsán feltett kérdéseinkre, így nézett ki a levelezés:

 

Kérdéseink, illetve Bienerth Gusztáv válasza a MÚSZ emblémájának ügyében:

A Magyar Úszó Szövetség tavasz óta megváltozott emblémát használ, ez látható most a honlapon is. Az emblémával kapcsolatban kérdezném, hogy:

  • Adott-e felhatalmazást a 2017 májusi közgyűlés a MÚSZ emblémájának megváltoztatására, ahogy az az Alapszabály szerint szükséges?
  • Mióta használja a MÚSZ az új változatú, kék alapon fehér emblémát?
  • Ki adott megbízást a MÚSZ vezetőségének részéről az embléma áttervezésére?
  • Megfelel-e a valóságnak, hogy Szurdi Linda feladata volt az embléma átterveztetése, aki ezzel a feladattal egy külső céget bízott meg?
  • Milyen minőségben dolgozik Szurdi Linda a MÚSZ-nak?
  • Melyik céget bízták meg az embléma áttervezésének feladatával, és mennyibe került a feladat elvégzése?

Válasz:

Nincs új logója a MÚSZ-nak. Így az ezzel kapcsolatos konkrét kérdések megalapozatlanok.

Nyitókép: Ajpek Orsi / Index