Katalóniáért szívesebben játszanék

„Otthon vagyok már itt. Hét éve Barcelona tengerparti részén élek, de ez nem olyan otthon, mint Budapest. Mindig is haza fogok menni, mert magyar vagyok” – két kulcsmondattal kezdte a beszélgetést a spanyol vízilabda-válogatott centere, Szirányi Balázs.

Az idén 30 éves, Fradiban nevelkedő játékos először a katalán Mataróhoz szerződött, 2003 őszén Matajsz Márk ajánlotta őt. Három évig ott játszott, onnan vásárolta meg a CN Barcelona, amely jelenleg a Bajnokok Ligájában vezeti csoportját.

Leigazolása után az események felgyorsultak: a spanyol szövetség egy delegátus bevonásával kereste meg az edzőjét. 2010-ben spanyol válogatott lett, a londoni olimpián játszott, a magyarok elleni utolsó meccsen is, amelyiken eldőlt, hogy a címvédő magyar csapat az ötödik helyen fejezi be.

„Nem volt érzelmileg igazán nehéz az a meccs, mert igazából nem döntött semmiről, ennél fogva érzelmi pluszt nem is adhatott. A hangulata persze furcsa volt, mert ugyan beszélgettem Steinmetz Ádámmal a meccs előtt, de csak később esett le nekem, hogy itt korszakos pólósok vannak utoljára a vízben. A példaképeim, Kásás, Kiss Gergő, Biros, akikre mind felnéztem, utoljára magyar válogatottak. Külön motivációt sem okozott. Nagyon faramuci dolog ez, mert a magyar junior válogatottban például legalább olyan motivált voltam, mint a spanyol felnőttben” – emlékezett vissza a 14-8-as helyosztóra, ahol érezhető, de másoknak szinte észrevehetetlen távolságtartás volt benne.

Felelevenítette, milyen pechesek voltak Horvátországgal szemben, amikor mindenki bent látta a labdát az utolsó támadáskor, csak a játékvezető nem. A vétkes bírót ugyan hazaküldték, de nekik a reményt nem adta vissza, a 11-9-es vereséggel a csoport harmadik helyénél nem juthattak előrébb.

„Attól nem lettem spanyol, mert a spanyol válogatottban játszom, se a bikaviadalért, se a sangriáért nem rajongok, nem szippantott be az ország. Ha már választani kell, a konyhával vagyok a legjobb barátságban. Voltak a csapatban, akik nagyon mélyen átélték a spanyol öntudatukat, hevesek, és Cervantesszel jönnek, én persze nem lehettem ilyen. A katalánok mentalitása ugyanakkor jobban tetszik nekem, mint a spanyol, ha egyszer esetleg lesz független katalán válogatott, legszívesebben abban játszanék” – mondta távolabbi terveiről.

Szirányi nem gondolkodik azon, hogy őt a magyar vízilabda elveszítette, és a spanyolnak nevelte fel.

„Az év 365 napjából nagyjából kettőn azért előjön a gondolat, mit keresek én itt? Ekkor magamat tudom csak megnyugtatni: nem az volt a kérdés, hogy a magyar válogatottat elhagyom a spanyolért, hanem az: ha válogatott akarok lenni, ha ezt az élményt szeretném a felnőttek közt is átélni, akkor váltanom kell, mert a magyarban nem lett volna esélyem.”

A juniorok közt a későbbi olimpiai bajnok Hosnyánszky Norberttel és Varga Dániellel is együtt játszott, ezért is bízott benne, egyszer rákerül a sor a felnőtteknél.

„Felesleges azon tanakodnom, mi lett volna, ha Magyarországon maradok. Csodás környezetben lévő uszodát láttam Mataróban, bennem volt a kalandvágy, milyen jó lenne megtanulni spanyolul. Azon is felesleges magam emészteni, mi lett volna, ha elfogadom a horvát Jug Dubrovnik ajánlatát. Jobban szem előtt lettem volna, mint Spanyolországból, az igaz. De ez elmúlt."

Nem zsoldos

„Nincs bennem konfliktushelyzet, nem gondolom magam zsoldosnak, az esetemben kölcsönös érdekek találkoztak. Így lett ebből egy érzelmek nélküli sportszakmai döntés. Sem harag, sem indulat nincs bennem, még csak azt sem mondhatom, hogy elfelejtettek volna otthon azonnal, de amikor már képbe kerültem, késő volt. Ezt el kellett fogadnom, a magyar vízilabdába nem lehetett csak úgy betörni. Ha komolyabb lett volna a spanyol vízilabda presztízse, ha még a Rollan-féle időszak van, és a Catalunya rendre a legnagyobb magyar csapatokkal csatázik, akkor talán más lett volna. Így viszont nem lehetett más.”

Spanyolországban a szövetség fizet a tévének, hogy közvetítsen meccseket, a sportágból kiáramlott a pénz. Ugyan a BCN, az ő csapata a legjobb spanyol, a lehetőségek nem összevethetők a magyarral, miután pár éve aránytalanul kisebb lett a klub költségvetése. Mostohagyerek a sportág, jó esetben bekerül az újság végére, rosszabb esetben oda sem. Az olimpiai bajnok Manuel Estiartét is leginkább azért ismerik, mert a Barcelona futballcsapatánál tölt be pozíciót.

Ha magyar klubtól lenne egyszer ajánlata, megfontolná. Bár akkor meg esetleg magyar csapatból kellene a spanyol válogatottba mennie, ami még inkább lehetetlen és paradox helyzet. Igyekszik őrizni a magyaros stílust, fegyelmezett, de trükközik és improvizál. Idén pedig megszerzi a pszichológusi diplomát is, amiért régóta küzd.