Előd
7 °C
16 °C

Nagy Viktor ott folytatta, ahol abbahagyta

2013.11.12. 20:20
A magyar válogatott győztes világliga-mérkőzésen tért vissza, remek kapusteljesítmény és 8-5-ös győzelem a görögök ellen Miskolcon.

Először játszott a magyar válogatott a nyári világbajnoki győzelem óta, a meccs Nagy Viktor védéseivel indult, a másik kapunál sem sikerült gól szerezni. Az elején a magyar csapatnak elsősorban védőmunkája volt jó, majd a negyed vége előtt meglett a vezetés is. Hárai húzta be közelről a labdát, azonban a vendégek gyorsan egyenlítettek ötméteresből, 1-1 volt az első negyed után. 

A vb-n hatodik görögök védekezése a folytatásban sem lazult, Calkanisz is remekül védett. Újabb gyors gólváltás következett, előbb Afrudakisz maradt üresen emberelőnyben, Varga Dénes viszont emberről egyenlített egy percre rá. Ezután beindultak a mieink, Hosnányszki óriási góljával már vezettek, aztán Varga Dániel ötméteresével és Varga Dénes góljával a szünetben 5-2 volt az állás. 

A vendégek a harmadik negyed elején Delakasz góljával zárkóztak, megint nem kellett sokat várni a magyar válaszra, Bedő közelről kotorta be a labdát, ezzel lett 6-3. A meccset ezután rövid időre félbe kellett szakítani, mert megszólalt a tűzjelző a miskolci uszodában, kinyíltak a menekülőajtók is, a nézőtéren kisebb tanácstalanság volt, néhány perc után folytatódhatott a játék. Nagy Viktor továbbra is jó százalékkal és látványosan védett, a magyar csapat pedig Vámos ötméterese után először vezetett néggyel.

Az utolsó negyed is görög góllal indult, Murikisz egy bejátszás után lőtt a hosszúba, ám Bedő centerből egy perccel később egy szép bejátszás után ismét eredményes volt, 8-4 volt az állás. Nagy Viktor ötméterest még nem védett még a meccsen, Milonakisz próbálkozása után ez is megvolt. A görög játékos nem sokkal később javított, a rövid sarokba lőtt szélről. 

A végén a vb-n kulcsember Nagy Viktor még védett egyet, maradt a 8-5-ös eredmény, magabiztosan nyert a magyar válogatott. Benedek Tibor szövetségi kapitány a mérkőzés után azt nyilatkozta a Digi Sportnak, hogy azt az odaadást látta a játékosoktól, amit korábban, a világbajnokságon is. Kiemelte a védekezést, úgy vélte, emberelőnyben, emberhátrányban van még mit javulnia a csapatnak. 

Eredmény, világliga, európai B csoport, 1. mérkőzés:

Magyarország-Görögország 8-5 (1-1, 4-1, 2-1, 1-2)
a magyar góldobók: Varga Dénes, Bedő 2-2, Hárai, Hosnyánszky, Varga Dániel, Vámos 1-1