Bertalan
10 °C
28 °C

Merész András szűkítette keretét

2014.11.10. 19:42

Szűkítette keretét Merész András, az oroszok elleni világliga-selejtezőre készülő női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szövetség honlapjának beszámolója szerint a 14 fős együttesbe egy újonc, a kapus Doroszlai Vanda került be.

"Két dolgot kell szem előtt tartanom a keret kihirdetésekor. Egyrészt minden meccsen győzni szeretnénk, mert ott akarunk lenni a szuperdöntőben. Ennek megfelelően a lehető legkifundáltabb csapattal vágunk neki mindegyik selejtezőnek, így ennek is. Ugyanakkor az a célom, hogy egyre több fiatalnak adjak lehetőséget a szűkebb keretben, egy kicsit már a jövő érdekében" - mondta. Hozzátette, hogy olyanoknak is meg szeretné adni a bizonyításra a lehetőséget, akik eddig kevesebbet vagy egyáltalán nem szerepeltek a válogatottban.

A magyar csapat játékosai november 19-én találkoznak, két nappal később utaznak Oroszországba, ahol együtt edzenek a házigazdákkal, 25-én pedig lejátsszák a világliga-selejtezőt.

A válogatott kerete:

kapusok: Gangl Edina (UVSE-Central), Doroszlai Vanda (BVSC-Wáberer Hungária-Zugló) - kapusok

mezőnyjátékosok: Kisteleki Dóra, Takács Orsolya (mindketten BVSC-Wáberer Hungária-Zugló), Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Keszthelyi Rita, Csabai Dóra, Tóth Ildikó (mindannyian UVSE-Central), Menczinger Kata, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta (mindhárman Dunaújvárosi Főiskola), Bujka Barbara (Hungerit-Szentes), Czigány Dóra (ZF-Eger)