Lukács
9 °C
22 °C

Szombathelyé a 2018-as junior vízilabda világbajnokság

2016.12.03. 18:48

 

Újabb magyar sportdiplomáciai siker született a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetőtestületének, a Bürónak windsori ülésén: döntése értelmében 2018-ban Szombathely rendezheti meg a junior férfi vízilabda-világbajnokságot.

Csurka Gergelynek, a FINA médiabizottsága tagjának a rövidpályás úszó-vb kanadai helyszínéről küldött szombati beszámolója szerint a FINA július első szombatját az úszás napjának nyilvánította, s első ízben 2017. július 1-jén rendezik meg a 207 tagországban. A kezdeményezés Magyarországról indult, Gyárfás Tamás a hazai sportági szövetség elnökeként a Magyar Úszás Napjának sikerét alapul véve terjesztette elő tervét hónapokkal ezelőtt, a Büró pedig most fogadta el az időközben részletesen kidolgozott javaslatot, melynek köszönhetően jóformán egyszerre úszik majd az egész világ jövőre - olvasható a tudósításban.

Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető-igazgatója bejelentette, hogy a 2022. és a 2024. évi rövidpályás világbajnokság megrendezésére Tajpej, Kazany, Lausanne, Budapest és egy később megnevezendő német város pályázik. A Büró 2017-es, budapesti ülésén dönt majd a házigazdákról.

A kedden kezdődő rövidpályás úszó-világbajnokságot megelőzően szombattól zajlik a 4. FINA Konvenció, fókuszában a jövő évi magyarországi vizes világbajnoksággal. Az afféle "vizes világkiállításnak" is tekinthető eseményt minden eddiginél több, 1028 delegátus részvételével rendezik meg. A 42 kiállító közül a legnagyobb érdeklődés a magyar pavilont, a jól ismert labdaházat övezi, amely a fő helyet kapta a hatalmas kiállítótérben.

A jelenlévők számos prezentáción vehetnek részt a rendezvény keretében, melyek közül kiemelkedik a 2017. évi budapesti és balatonfüredi FINA-világbajnokságról tartandó előadás. Gyárfás Tamás, a szervező bizottság társelnöke, Szántó Éva, a Bp2017 Nkft. ügyvezető igazgatója és Fürjes Balázs, a kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos mutatja be 207 tagország képviselőinek, mi vár rájuk jövőre, július 14-30. között a magyarországi vizes vb-n, majd augusztus 7-20. között a masters vb-n.

Windsorban most zajlik a FINA-diszciplinákban tevékenykedő sportorvosok világkongresszusa is, amelyen Merkely Béla professzor képviseli Magyarországot.

A rövidpályás világbajnokságon jelen helyzet szerint 162 ország versenyzői indulnak, bár Cornel Marculescu szerint ez a szám 170 is lehetett volna, ám a vízumkiadással kapcsolatos problémák mindezt meggátolták. Komoly kritikát kaptak a szervezők, amiért az orosz szövetség elnöke, az egykori olimpiai bajnok Vlagyimir Szalnyikov sem kapta meg időben a belépési jogosultságot.