A konténerbe zárt internet

"Készíthetek rólad egy fotót? Elrakom a névjegykártyádat, de fénykép nélkül nem fogok emlékezni, hogy kitől kaptam" - mondja Dean Nelson, a Sun adatközpontokkal foglalkozó fejlesztési vezetője, aki már húzza is elő a zsebéből a kamerát, hogy ellopja a lelkemet.

Látom én, hogy jóban leszünk.

A professzionális felhasználókra szakosodott cég Santa Clara-i főhadiszállásán ácsorgok, a 12-es épületben. Az ajtón kívül rendületlenül süt a kaliforniai nap, az óceán felől érkező szél miatt azonban nincs hőség, csak néhány hajlongó pálmafa.

Megéri zöldnek lenni

Az utolsó pillanatban jött össze ez a találkozó, a vállalat hazai szakemberének, Polner Tamásnak csak akkor szóltam az utazásról, amikor a többi cég képviselőjét már fel sem hívtam volna, de a Sun elég nyitottan kezeli ezeket a helyzeteket (egyszer például a hazai gyárba is bevittek pár újságírót), úgyhogy bíztam bennük. Épp a cég kaliforniai központjától öt percre található hotelben küzdöttem a 0,3 megabites internettel, amikor megérkezett a válasz, hogy Dean Nelson tud rám szánni vagy fél órát, szívesen megmutatja a legújabb fejlesztéseket.

Délelőtt fél tizenegy van, Dean visszateszi zsebébe a fényképezőgépet, aztán arra kér, hogy kövessem. Menet közben az energiahatékonyságról beszél. Divatos szó ez manapság, a cégek szeretnek azzal villogni, hogy a legújabb óriásplazmájuk, sportautójuk, cigarettájuk környezetbarát, egy adatközpontokat és szervereket gyártó vállalatnál azonban komolyan veszik a hatékonyságot: ha csökkentik a fogyasztást, csökkennek a költségek is, márpedig a vevőket nagyon is érdekli, mennyit fizetnek majd a gépek üzemeltetéséért.

Dean bevezet egy szobába. Hideg van, meg zaj, a talaj remeg a talpunk alatt és mindent átjár a nullások és egyesek szaga: adatközpontba léptünk. Dean arra kér, hogy csak elől fotózzak, mert hátul már a titkos fejlesztések vannak. "Csodás érzés, hogy már most tudom, amit mások csak évek múlva ismernek meg" - mondja mosolyogva a szakember, látszik rajta, hogy tényleg élvezi a helyzetet.

"Minden a skálázhatóságon múlik" - állapítja meg, aztán egy ventilátorra mutat, ami az egyik adatközpont fölött forog. Elmondja, hogy a hűtés komoly probléma ezeknél az óriási gépeknél, mert nem elég kilökni a levegőt a házakból, azt meg is kell mozgatni, különben a szoba egyik részén túlságosan megemelkedne a hőmérséklet, károsodhatnának a rendszerek. Hiába hűtik ugyanis a termet, ha a forró levegő ott marad a gépek mögött. A szabadon áthelyezhető, gépek fölé szerelt hűtőberendezés viszont egyszerre több problémát is kezel: egyrészt meghajtja a forró levegőt, elvezeti azt a gépek mögül, másrészt meg remekül skálázható: nem kell az egész termet hűteni, csak azokat a gépeket, amik épp üzemelnek, ha több működik, csak fel kell pattintani még egy ventilátort, és már meg is oldották a problémát.

A nyílt titok

Dean másik büszkesége az a löttyedt kipufogóra emlékeztető vezeték, amivel pillanatok alatt lehet megoldani az egyes gépek áramellátását. Korábban tízezer dollárba és kilenc hétbe telt, amíg az adatközpontban egy egységet rákötöttek a hálózatra, a kipufogóvéggel viszont ezer dollárra csökkent a költség, de talán még ennél is fontosabb, hogy percek alatt elvégezhető a művelet. "Ez az egyik legmenőbb fejlesztésünk, bárki szabadon megnézheti, még a 11 éves lányom is érti, hogyan működik, a legtöbb konkurens mégis azt hiszi, valami féltve őrzött titokról van szó" - nevet Dean.

Kilépünk a teremből, aztán rövid séta után egy másikba érünk, ahol a hőmérséklet és a zaj is nagyobb, mint az előzőben. Itt az adatközpontok (POD-ok) egymásnak háttal állnak sorokba rendezve, az összetartozó egységek oldalait és tetejét lezárták, így a sok gép közt lezárt folyosókon mászkálhatunk - ezek a melegfolyosók, amik a gépdobozon kívül vannak, azok meg a hidegfolyosók. Ez a felépítés azért jó, mert könnyű ellenőrizni a meleg levegő útját, hiszen az a szekrényen belül reked, és csak ott távozik, ahol azt a mérnökök akarják: a hűtőberendezésen keresztül. A szerkezet már hideg levegőt lök ki magából, amit az adatközpontok egyből beszippantanak, hogy újra felmelegítsék.

A sok ötletelésnek meglett az eredménye: korábban körülbelül az energiafelhasználás ötven százaléka jutott az adatközpontokra, és ötven százalék az infrastruktúrára, ezt az arányt a Sun 78-22-es arányra javította, ami azért fontos, mert a kiszolgálókörnyezet hosszú éveken át változatlan marad, és nem mindegy, hogy mennyi energiát fűt el.

A világ a dobozban

Kis séta után kilépünk az épületből, oldalba vág az öböl felől fújó hűvös szél. Az udvar közepén egy konténer áll, láttam már hasonlót Bécsben, ott is nagy feltűnést keltett: a Sun Modular Datacenter azért jó, mert kompakt, benne van minden, amire szükség van egy adatközpont üzemeltetéséhez, könnyen szállítható, csak rá kell kötni az áramot, a hálózatot, meg a vizet, és már működik is.

"Ebben például elfér az egész internet 1996-tól" - mondja Dean, és nagyon hülyén nézhetek, mert kérdés nélkül is magyarázni kezd. "Ez itt a Wayback machine memóriája" - ütögeti meg a konténert, azé a szolgáltatásé, amelyik 1996 óta menti le napi rendszerességgel az internetet. Nem állítom, hogy minden rajta van, de a legtöbb oldalt tényleg tárolja a szolgáltatás (meg lehet például nézni, hogyan festett az Index címlapja 2002. május 26-án, amikor úgy tűnt, heroin nélkül maradhat Budapest), összesen 150 milliárd weblap van a rendszerben, és mindezt a Sun udvarán tárolja egy konténerben az üzemeltető Internet Archive.

Állítólag az elmúlt 13 évben 4,5 petabájtnyi (4,5 millió gigabájtnyi) adat lett online, ebből 3,5-et a konténerben őrizget a Wayback machine, pontosabban a tömörítésnek hála csak 1,8-at. Van még hely bőven, de ha elfogyna, csak beraknak még egy konténert, aztán mehet a tárolás. Dean elégedetten nézi a Modular Datacentert, majd megjegyzi, hogy csodálatos állása van, 15 ezer kilós kütyükkel játszhat egész nap. Látszik rajta, hogy tényleg élvezi, kevés ilyen őszinte fickóval találkozni Silicon Valley-ben.

Amellett, hogy szórakoztató, azért komoly munka ez, tele megválaszolásra váró kérdéssel. Azt például még mindig nem lehet tudni, hogyan hűtik majd a jövőben a rendszereket. Az öt kilowattos adatközpontokkal még nincs baj, kezelhetők a 15 vagy 25 kilowatt hőkibocsátású rendszerek is, de Dean szerint 30 kilowatt fölött már nem használhatók a mai technológiák, valami újat kell kitalálni. "Kísérletezünk. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy milliók állnak a rendelkezésemre, nekem csak annyi a dolgom, hogy megtaláljam a helyes megoldást. Az biztos, hogy a közeljövőben sem a levegő, sem a víz nem oldja majd meg a problémáinkat, másfajta hűtésről kell gondoskodnunk, és már vannak is ötleteink, hogy merre induljunk tovább" - mondja.