
Bűnözők használják ki a közösségi portálok legnépszerűbb funkcióit, állítja a brit Legal & General nevű biztosítócég, amely kétezer webező megkérdezésével készített felmérést a felhasználói szokásokról.
A közösségi szolgáltatásokat, például Facebookot vagy Twittert használó emberek 38 százaléka írt a nyaralási terveiről, és 33 százalékuk fecsegett arról, hogy elutazik a hétvégére. Ezzel önmagában még nem is lenne gond, hiszen pont azért népszerűek a közösségi oldalak, mert rögtön mindent megtudhatunk az ismerőseinkről. Csakhogy a felmérésből az is kiderült, hogy az emberek rengeteg olyan ismerőst jelölnek be, akiket igazából egyáltalán nem ismernek.
A Legal & General jelentése szerint az ismeretlenek bejelölése veszélyezteti az emberek tulajdonát, mert a potenciális tolvajok kulcsfontosságú információkat szerezhetnek.
A felmérés során véletlenszerűen kiválasztott felhasználóknak szétküldtek száz meghívót a Facebookon és a Twitteren, és 13 százalékuk ellenőrzés nélkül elfogadta az ismerősnek jelölést. Noha a célpontok semmit sem tudtak új barátaikról, 64 százalékuk megosztotta nyaralási terveit. Elsősorban a 16-24 évesek fecsegtek, és a férfiak is szívesebben megosztották az adataikat, mint a nők. A férfiak 13 százaléka a mobilszámát, 9 százaléka pedig még a címét is közzéteszi, míg a nőknek csak a 4 százaléka árulja el, hol lakik.
Michael Fraser, aki korábban rabló volt, de jó útra tért, a BBC-nek elmondta, hogy a profi rablók felhasználják a közösségi portálokon begyűjtött adatokat, amikor következő áldozataikat keresik. A státuszüzenetek segítségével megismerhetik a célpont érdeklődését, helyzetét, napi útvonalát, és hogy mikor megy el otthonról.
Emellett a neten közzétett fotókon még az is kiderül, hogy kinél mekkora tévé és milyen konzol van a lakásban. Aki pedig annyira agyatlan, hogy még a lakása földrajzi koordinátáit is lementi a képekben, ami egyre több fényképezős mobillal megoldható, az gyakorlatilag meghívót küld a betörőknek.

Az oldalról ajánljuk
- Cinematrix
Sok tüzet és csatát ígér a Last of Us új évadának előzetese
Az ügyesebbek kiszúrhajták a fő ellenfelet, Abbyt.
9 perce
- Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
- Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
- Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
- Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
- Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
- Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
- Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
- Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
- Külföld
Oroszország hatalmas offenzívát indított még a béketárgyalások kezdete előtt
március 4., 05:51
- Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
- Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
- Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
- Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
- Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
- Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
- Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
- Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
- Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
- Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
- Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46