
Az iPodnak befellegzett
További Tech cikkek
Egyre nehezebb tartani azt az álláspontot, hogy a zenelejátszónak különálló eszköznek kell lennie. Elvégre az mp3-lejátszók piacát uraló Apple is épített zenetelefont, és a mobilpiacot uraló Nokiánál is évek óta az a mantra, hogy telefonnal kell zenét hallgatni. Azért emlegetjük egy cikkben ezt a két céget, mert az iPod nano és a Nokia 5630 közös tesztjében keressük az ideális kompakt lejátszót.
Videostars
Az Apple minden évben beleépít valami újdonságot az iPod nanóba, hogy fenntartsa a vevők érdeklődését. Az idei, ötödik generációba videokamera került, és egészen jó felvételeket készít. A minőség nem széles vásznú tévére való, de a webre nyugodtan feltölthető, és a kép látványos hatásokkal is eltorzítható.
Meglepően sok extra van az apró eszközben. A nano fotózni nem tud, de a memóriájába feltöltött fotókat megmutatja, számítógépről átmenthetünk rá jegyzeteket, van benne rádió, ébresztőóra, naptárak, stopper és lépésszámláló. Még játékok is vannak, persze az irányítás korlátozott, mert csak a beépített mozgásérzékelő és a tárcsa használható vezérlésre. Mindenesetre a vécén pasziánszozni ideális. Az iTunes Store brit részén még letölthető játékokat is árulnak.
Még a névjegyeinket is rámásolhatjuk a nanóra, ami igazán nehezen magyarázható meg. Talán arra gondolt az Apple, hogy majd zenehallgatás közben bemagoljuk a kollégák telefonszámát? A funkciók listája mindenesetre van olyan hosszú, mint a 2004-es kérdőívünkben. Az viszont nem zenelejátszókkal foglalkozott, hanem mobiltelefonokkal. Ezért is érdemes foglalkozni a gondolattal, hogy a jövőben még mi jelenhet meg a zenelejátszókban, hiszen már csak egy lépésre vannak a mobiloktól.
Radiostars
A Nokia 5630 a mobilok közt kompaktnak számít, kényelmesen elfér a nadrágzsebben, de még így is sokkal robosztusabb, mint az iPod nano. Nem állítom, hogy az 5630 képviseli a zenelejátszós mobilok csúcsát, de jól összerakott készülék. Az interfész kényelmesen kezelhető, mert a főmenüből elérhetők a barátok és a nyolc legfontosabb szoftver. A menü többi része is letisztult, és a Nokia folyamatosan dolgozik rajta. Nem is érdemes segítséget kérni egy másik nokiástól, mert elég nagy az esély rá, hogy máshogyan néz ki a menüje.
Magától értetődő, mi a Nokia legnagyobb előnye: a zenelejátszójában telefon is van. És nem pusztán arról van szó, hogy a névjegyalbumból felhívhatjuk az ismerőseinket, hanem arról, hogy különféle online fórumokon tarthatjuk velük a kapcsolatot. Akinek van ovi.com regisztrációja, a névjegyalbumból elérheti a GTalk csevegőhálózatát, és ugyanitt a Live Messengerbe is be lehet jelentkezni.
A böngészési élmény csapnivaló, be kell látni, hogy az ujjnyi széles kijelzőn kevés betű fér el. Sokkal jobban használhatók a kijelző méretére tervezett Facebook-, Twitter- és Tumblr-kliensek. Az lenne az ideális, ha a mobilban eleve benne lenne minden ilyen szoftver, és nem utólag kellene összegyűjteni őket. Az 5630-ról még az Ovi Store online szoftverbolt is hiányzott, utólag kellett telepíteni.
Zenelejátszásnál az iPod előnye az egyszerű menürendszer, és a Genius funkció, ami stílus alapján generál véletlenszerű lejátszási listákat a memóriájában lévő dalokból. Az is jó ötlet, hogy megállítható a rádióadás. Ilyenkor az iPod elkezdi rögzíteni a műsort, és később folytatható a lejátszás, akár a reklámszünetek áttekerésével is. A Nokia előnye, hogy a dalok felmásolásához elég a Windows fájlkezelője, nem kell sem iTunes, sem más extra szoftver. A mobil ismeri és automatikusan beállítja a magyar FM-csatornákat, és internetes rádiókat is meg tud szólaltatni.
No stars
Bármennyire menő az iPhone vagy a Nokia N900, a zenerajongók nem feltétlenül vágynak tenyér méretű miniszámítógépre. Vagy egyszerűen nincs pénzük az aktuális csúcsgépre. Az iPod nano és a Nokia 5630 is elérhető árú, előbbi negyvenötezer, utóbbi kb. hatvanezer forint. Az ideális hordozható zenelejátszót valahol az iPod nano és a Nokia 5630 keresztmetszetében kellene megvalósítani. A nano túl szerény, az 5630 bizonyos területen túl okos.
Milyen lenne az ideális kompakt zenegép? Mobilinternet mindenképpen kell bele, hogy online rádió, a zenekeresést segítő Last.fm, Spotify, Blip.fm, valamint a YouTube is menjen rajta. A böngészőt egészen biztosan kilőném, nehézkes a használata. A kis kijelzőhöz jobban passzolnak a specializált programok (az úgynevezett widgetek, miniprogramok). Abban sem vagyok biztos, hogy szükség van billentyűzetre. Hiszen ha már van mobilnet, akkor a Gmailből, Facebookból és a többi közösségi rendszerből folyamatosan frissen tarthatjuk a névjegylistánkat, és a státuszüzenetek is megjönnek.
A kis gombok nyomkodása kényelmetlen, és a Nokia megújult prediktív szövegbevitele azt mutatja, hogy nem ez a legjobb megoldás. A szótárából rengeteg fontos szó hiányzik, pl. a Dávid is. Ami rohadtul kellemetlen, ha az ember közvetlen főnökét pont így hívják.
A zenekütyü egyfajta webkettes közösségi csipogóként működne, és amíg a júzer nem tud leülni a netbookja elé, addig fotóval, hanggal vagy videóval is frissítheti a státuszt. Arra pedig egészen biztosan elegendő a iPod tárcsája, hogy rányomjunk a Facebookon a tetszik gombra, az ismerősünk nevére kattintva felhívjuk, agyatlanul reblogoljunk valamit, vagy bárhová odanyomjunk egy hatalmas szmájlit.
Egészen másképp képzeli el a zenelejátszók jövőjét?
Írja meg, rajzolja le, küldje be!

Az oldalról ajánljuk
- Bajnokok Ligája
Válságértekezlet volt a Real Madridnál, Carlo Ancelotti ultimátumot kapott az elnöktől
A spanyol lapok szerint erősen inog a kispad az olasz tréner alatt.
április 10., 09:07
- Gazdaság
Itt a lista, hogy a világ országainak mennyi pluszvámot kellene fizetniük
Több ország is fellélegezhet, de hárman nem úszták meg.
április 10., 08:05
- Belföld
Összedőlt a Homlok-birodalom: csődvédelembe menekült Mészáros Lőrinc volt veje
Homlok Zsolt cégei a gyors növekedés után fokozatosan szorultak ki a hazai piacról.
április 10., 08:31
- Belföld
Már a nemzeti parkokat és a turistautakat is lezárták Magyarországon a terjedő vírus miatt
Rengeteg területet érintenek az intézkedések.
április 10., 08:17
- Kosárlabda
Érzelmes pillanatok a pálya szélén, könnyekben úszott a földkerekség egyik legjobb kosarasa
A szlovén sztár aztán összekapta magát, és nagyon megszórta volt csapatát.
április 10., 08:07
- Belföld
Fenyő-gyilkosság: Gyárfás Tamásnak börtönbe kell vonulnia
Huszonhét év után Portik Tamás esetében is jogerős döntést hozott a Fővárosi Ítélőtábla.
április 10., 09:19
- Gazdaság
Kitört a pánik, ketyegő bombán ücsöröghetünk, de a kormány nyugodt
A büdzsé helyzete nem ideális, de nem kritikus.
április 10., 06:10
- FOMO
Michelle Obama megtörte a csendet a válásáról szóló pletykákról
A volt first lady nem hagyott teret a további találgatásoknak.
április 10., 09:22
- Belföld
Gulyás Gergely: Nem zárható ki, hogy mesterségesen hozták létre a száj- és körömfájás vírust
április 10., 09:28
- Cinematrix
Még be sem mutatták az új évadot, de már a harmadikat is berendelték a The Last of Usból
A drámasorozat készítői karrierjük csúcsának nevezték a szériát.
április 10., 07:52
- Belföld
Káosz várható a hétvégén Budapesten, mutatjuk, mire érdemes figyelni
Sportrendezvények borítják a rendet, lezárásokra kell számítani.
április 10., 09:11
- Tech-Tudomány
Fontos részletek derültek ki a Titanic utolsó óráiról
Teljesen új megvilágításba helyezi a katasztrófát.
április 10., 06:23
- Gazdaság
Olyat mutatott Magyarország, hogy más országok is lemásolták
A német MediaMarkt-vezér azt is elárulta az Indexnek, miért tartja nagyszerűnek Magyarországot.
április 10., 06:52
- Külföld
Sokkoló videón, ahogy az orosz hadsereg kivégez négy ukrán hadifoglyot, egyiküknek a feje is leszakadt
április 10., 06:13
- Belföld
Évente 1,5 milliárd forint kártérítést fizetnek a kórházak
Központi Pertámogatási Rendszert hoz létre az OKFŐ a műhibák kezelésére.
április 10., 06:51
- Gazdaság
Kilőttek a telekárak
Egy év alatt ötvenszázalékos drágulás borzolja a kedélyeket.
április 10., 06:54
- Tudomány
Kiderítették a tudósok, mi lehetett az egyik legnagyobb lépés az emberi fejlődésben
Fontosabb, mint a tűz vagy a nyelv használata.
április 10., 06:53
- Belföld
Ciánnal akart végezni magával egy díler, miután tetten érték
Három drogkereskedőt tartóztattak le a hatóságok.
április 10., 08:46
- Belföld
Letartóztatta a bíróság a zsidókat megtámadó két román férfit
A tanúk befolyásolását igyekeznek megakadályozni.
április 10., 09:06
- Külföld
Szabadlábra kerülhet a szlovák keresztapa, aki 16 embert gyilkolt meg
Az alvilág egykori főnöke csaknem 28 évet töltött börtönben.
április 10., 07:51
- Infó
Építkezők, lakásfelújítók, figyelem – itt a tavasz, és vele együtt a megújulás ideje!
április 10., 00:02
- Belföld
Egy társasház tetejéről ugrott le egy férfi Tatán
A kiérkező mentők nem tudták megmenteni az életét.
április 10., 06:19
- Belföld
Emberi maradványokra bukkant a rendőrség a VIII. kerületben
Egy társasház építését megelőző tereprendezésnél kerültek elő csontmaradványok.
április 10., 07:29