Eddig 15826-szor használtam bejelentkezve a Google keresőjét. 2006 január 30-án délután fél ötkor a DVB-T technológiáról akartam többet megtudni, ez az egyik legelső adat rólam. A legkínosabb keresésemet úgysem fogom nyilvánosságra hozni, legyen elég az, hogy 2009. október 30-án reggel 9 óra 7 perckor a Lady Gaga szavakat ütöttem be a brózer keresőjébe.
A Google algoritmusai nyilván azt számolgatják éppen, hogy mikor kell majd elém dobni egy hirdetést a művésznő legújabb albumáról, de sajnos ez a legkevésbé sem fog érdekelni, mert csak a Google zenekeresőjét teszteltem Gagával.
Ezeket az adatokat akkor tudja elmenteni a Google, ha a regisztrált felhasználó a böngészőben belép valamelyik szolgáltatásába, mondjuk a Gmailbe, és eközben kereséseket indít. Egy paranoiás kollégámnál például egyetlen lementett webkeresés sincs, mert a Gmailt levelezőprogrammal használja, és soha nem jelentkezik be a Google szolgáltatásaiba.
Jó hír, hogy a Google Dashboard felületén egy kattintással kitörölhető az összes előzmény, de aki bízik a keresőcégben, kiválogathatja a legkínosabb bejegyzéseket.
Nem csak a kereséseket jegyzi meg a Google. Azt is tudja, hogy március 5-én egy Nokia E51-re, június 17-én egy iPhone-ra szinkronizáltam át az 511 névjegyemet, és hogy közülük csak 17 ismerősömmel csevegek a Google Talkon. Itt az idő, hogy egy kicsit reklámozzák nekem a Talkot, hátha jobban rákattanok.
Félelmetes.
Eddig is sejtettem, hogy a Google sokat tud rólam, de egészen hátborzongató látni a tizenötezer bejegyzést, ami az online életem három évének viszonylag pontosan lenyomata. Ezek az adatok utalhatnak a személyiségemre, a munkámra, az érdeklődésemre. Ha az iWiwnek, Facebooknak, vagy az MSN-nek lenne ilyen weboldala, azon valószínűleg hasonló adatokat találnánk.
Bátor és korrekt a Google, hogy a felhasználók kezébe adja a róluk készült adatokat, és megengedi, hogy az emberek megvédhessék a magánszférájukat és a személyes adataikat.