
A kalózok forradalma
További Tech cikkek
„Egy forradalom kellős közepén vagyunk” – így kezdődik az a nyilatkozat, amelyet az innovációról, a kreativitásról és a tudáshoz való hozzáférésről adtak ki a november elején Barcelonában megrendezett Szabad Kultúra Fórum (FCF) résztvevői: művészek, hekkerek, digitálisszabadság-harcosok és politikusok, magánszemélyek és szervezetek, összesen hetvenen.
A forradalom természetesen a digitális forradalmat jelenti, azt a kort, amelyben a charta szerint „megszűnik az ember elszigeteltsége és erőtlensége, megnyílt az út az együttműködés, a részvétel és a döntéshozatal előtt. A digitális technika megszüntette a földrajzi határokat, a gondolatok és a tudás szabadon áramolhat.”
Mármint elméletben. A gyakorlatban ugyanis rengetegen állnak a fejlődés útjába. A szórakoztatóipar, az infrastruktúra- és tartalomszolgáltatók, sőt az egyes kormányok a charta szerint még mindig a tartalommal és az eszközökkel folytatott hiánygazdálkodásból húznak hasznot, és ez a társadalmi fejlődés útjában áll.

„A magánérdekek közérdekek elé helyezése korlátozza az oktatást, a kultúra és a tudományt, a kifejezésszabadságot, és ez visszatartja a társadalmi fejlődést.” – állítják a kiáltvány aláírói, köztük az amerikai Electronic Frontier Foundation, a francia Quadrature du Net, Amelia Andersdotter, a svéd kalózpárt EP-képviselője és a magyarországi székhelyű Open Standards Alliance.
Gördülékeny forradalom
A forradalom gördülékenyebbé tételére a charta több javaslatot, sőt követelést is megfogalmaz. Ezek közül az egyik legfontosabb, bár a legködösebb is egyben, hogy az innovációt, a kreativitást és a tudáshoz való hozzáférést csak szigorúan meghatározott esetekben lehessen korlátozni. A charta limitálná a szerzői jogi védelem alá eső művek számát, széles körben elérhetővé tenné a közkincsnek (public domain) számító alkotásokat, és lazítana minden olyan létező szabályon, ideértve az adatbázisok Magyarországon is érvényes sui generis minősítését, amely korlátozza az információhoz való hozzáférést.
„Az internethozzáférés alapvető fontosságú a tanuláshoz, illetve a kifejezésszabadság, a kommunikáció praktikus és értelmes gyakorlásához” – írja a charta, és ennek érdekében teljes mellszélességgel kiáll a szabad hozzáférés és a net neutrality, vagyis a hálózati semlegesség néven ismert elv mellett. Ez utóbbi szigorú értelemben azt jelenti, hogy a szolgáltatók nem diszkriminálhatnak bizonyos adatfajtákat, vagyis nem részesíthetik előnyben az emailt a videóval, vagy a legális streamet a torrenttel szemben; tágabb értelemben azt, hogy mindenféle szűrés és tartalomtiltás ellenkezik a charta által emlegetett információs alapjogokkal, és az ilyesmit csak bírósági ítélet alapján lehetne engedélyezni.
A másolás joga
A charta külön fejezetben foglalkozik az úgynevezett szellemi tulajdonnal, köztük a szerzői jogokkal és szabadalmakkal. Az aláírók kiállnak az idézet, a magáncélú másolás és a szabad felhasználás (fair use) mellett. Követeléseik szerint a magánember jogait nem szabad felülírnia a szerző exkluzív jogainak, és ha egy mű egyszer nyilvánosságra került, ne kelljen a felhasználására engedélyt kérni vagy azért fizetni, feltéve, hogy mindez magáncéllal és nem haszonszerzés céljából történik.
Ugyanilyen fontos a charta szerint az oktatás, hiszen, mint a kiáltvány fogalmaz, „az imitáció a tanulás kezdeti pontja. A tudás másolása és megosztása így bármely tanulási folyamatban alapvetően fontos.”
De ha megszűnnek a szerzői jogok, mi készteti majd alkotásra a szerzőket, a művészeket? Ezen a ponton a charta meglehetősen homályos fogalmakkal operál: bevezeti ugyan a minimálbér, az igazságtalan szerződések és a gazdasági érdekek fogalmát, de azon kívül, hogy a szerzőknek járó pénz begyűjtésére és újraosztására jogdíjbegyűjtő társaságok felállítását javasolja, nem igazán magyarázza meg, hogyan képzeli a több évszázados szerzői jogi rendszer reformját.
A társadalmi átalakulás legfontosabb terepe és egyben alakítója a chartából kibontakozó program szerint a commons lenne, vagyis a olyan önszabályozó közösségek együttese, amelyek a közjó érdekében gazdálkodnak erőforrásaikkal. A commons e szerint az elmélet szerint igyekszik egyenlő hozzáférést biztosítani az erőforrásokhoz, és alapvető társadalmi méltányosságot biztosítani minden tagjának.
A chartában eddig ismeretlen elemet vagy új felvetést nem sokat találni. A digitális commons fogalmát ebben a kontextusban Lawrence Lessig élesztette újra a Creative Commons szerzői jogi rendszerrel (amiért ellenfelei rendszeresen kommunizmussal vádolják), a szabad szoftvernek a chartában szereplő definíciója Richard Stallman őshekkertől származik, a többi meg egy kis neomarxizmussal elegyített kalózizmus.
És bár a digitális, az információ meg az internet nagyjából egy fogalmi körbe tereli az innen-onnan egybegyűjtött nézeteket, reformjavaslatokat, a chartában egyelőre több a lelkesedés, mint a kohézió. Ebben a formájában kicsit kaotikus, kicsit ködös, ugyanakkor nem eszement módon radikális, a lehetőségekhez képest progresszív, és saját alapelveihez hűen teljesen transzparens. Aki szeretne részt venni a magyarításban, itt megteheti.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Brand and Content
Csak két és fél óra autóval Horvátország ismeretlen gyöngyszeme
Horvátország a magyarok egyik kedvenc úti célja, de van egy régió, amit talán kevéssé ismerünk. Holott tele van természeti szépségekkel és romantikus városokkal, ahol a Monarchia hangulatát is magunkba szippanthatjuk.
1 órája
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03