Nándor
7 °C
23 °C

Veszteséget hozott a Nintendónak a 3D

2011.07.28. 13:52
Először volt veszteséges negyedéve a Nintendónak, és japán cég az év hátralévő részére is borúsan tekint. Az elmúlt 25 év legrosszabb üzleti éve lehet az idei.

Nem tett jót a vállalatnak az erős jen, ráadásul a 3DS kézikonzol eladásai sem szárnyalnak úgy, ahogyan azt várták. Egyelőre nem látszik, hogy a 3D megjelenítős konzol képes lesz megismételni a Wii átütő sikerét.

Aggodalmat kelthet a részvényesekben, hogy a Nintento túlságosan a hardverre koncentrál, noha a játékiparban egyre inkább a szoftver kerül előtérbe. Az interneten és az okostelefonokon futó játékok pörgetik a játékipart.

A Nintendo fenntartja azt a jóslatát, hogy idén 16 millió 3DS konzolt ad el, ám ezt brutális árcsökkentéssel segíti. Japánban 40 százalékkal lesz olcsóbb a 3DS, és elemzők szerint ez rossz hatással lesz a Nintendo részvényeire - azok ára is zuhanhat. Az Egyesült Államokban majdnem harmadával csökken a konzol ára.

A Ninendo vesztesége 37,7 milliárd jen volt a júniusban véget ért negyedévben, pedig az elemzők 7,1 milliárdos nyereséget vártak. Egész évben csupán 35 milliárd jen nyereséget vár a cég, a legalacsonyabbat 1985 óta, noha korábban még 175 milliárdos profitot várt a cég menedzsmentje.