További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Szolnoki János azért jelentkezett a Nescafé Hungary pályázatára, hogy születése óta mozgássérült kisöccsét támogathassa a nyertesenként egymillió, összesen ötmillió forintos főnyereménnyel. A pályázók harminc másodperces videókkal nevezhettek az első díjért; az elbírálás során a közönségszavazatokat és a zsűri véleményét egyaránt figyelembe vették. Szolnoki magasan verte a mezőnyt, de a szakmai zsűrinél nem jutott tovább.
Szolnoki a 9gag nevű viccoldalon kezdett toborozni, ahol a kommentelők együttérző támogatásukról biztosították a jelöltet. A Nescafé szerint a versenyben minden videó részt vett, ami húsznál több lájkot kapott. Bár Szolnoki videóját több mint 47 ezren lájkolták, a Nescafé mégsem juttatta a döntőbe a versenyzőt.
A gumiszabály is szabály
A verseny szabályzatának második pontja megemlíti, hogy a nyereményjátéknak nem célja az adományozás: a magánszemélyek és szervezetek részére, vagy betegségek gyógyítására irányuló gyűjtéseket automatikusan kizárják a versenyből, akárcsak a politikai tartalmakat. A Nescafé szerint azonban Szolnoki nem a szabálysértés, hanem a szakmai zsűri döntése miatt esett ki a versenyből.
A Nescafé szerint Szolnoki szavazatainak számát is jogosan hagyták figyelmen kívül. Ahhoz, hogy a videó a zsűri elé kerüljön, valóban csak húsz lájk kellett, ám az ő elbírálásuk után csak harminc videó kerülhet a döntőbe. Az öt győztest ezek közül választják ki, kettőt a közönség szavazatai, hármat pedig a zsűri szakmai érvei alapján.
Bár Szolnoki videója a legtöbb lájkot söpörte be, a zsűri döntése miatt nem juthatott át a selejtezőn. A szavazók viszont a hír hallatán valósággal megvadultak. A Nescafé Hungary Facebookos üzenőfalát elsöpörte a dühroham: a cég magyarázatát – vagyis a szabályzatra való hivatkozást – a kommentelők figyelmen kívül hagyták. Az ezzel foglalkozó bejegyzésre négy óra alatt 728 komment érkezett, az ellenkampányhoz közel ezren csatlakoztak, és a CNN Facebook-oldalát is elárasztották az esettel foglalkozó kommentek: utóbbiak azt szeretnék, ha az eset nagyobb médianyilvánosságot kapna. Többen a Nescafé és a Nestlé termékeinek bojkottjára szólítottak fel.
A 9gag kommentelőinek egy része próbált segítőkész lenni. Egyikük megjegyezte, hogy ha a lájkolók tíz százaléka csak egy dollárt adományozna, az fedezné a Nescafé által felkínált egymillió forintos fődíjat. A kezdeményezést több hozzászóló is lelkesen támogatta – egyikük kétszáz dollárt ígért Szolnokinak, a többiek pedig arra biztatták, hogy nyisson Paypal-számlát, hogy pénzt utalhassanak neki.
A terv sajnos kudarcba fulladt: Szolnoki közölte, hogy a Paypalt nem lehet adományok közvetítésére használni, és arra kérte a támogatókat, hogy addig is írjanak levelet az öccsének, ami biztos nagyon jólesne neki.
Szolnokit azóta a Nescafé e-mailben is megkereste. A cég arra volt kíváncsi, hogy mi lenne a célja ezzel az akcióval. Szolnoki azt felelte, hogy semmiképpen nem szeretné lejáratni a vállalatot: tisztában van vele, hogy a pályázat szabályzatának értelmében nem jogosult sem a döntőbe jutásra, sem a nyereményre Az őt támogató személyeket is arra kérte, hogy ne szítsanak fölöslegse indulatokat. Annak ugyanakkor nem örülne, ha a tőlük kapott sok bátorítás kárba veszne, és ezért mindenképpen kárpótolni szeretné őket.
A pr-katasztrófa
A Scumbag Nescafé mikroblog egyik bejegyzésére reagálva egy kommentelő megjegyezte, hogy az eset pr-szempontból aggályos lehet. A hozzászóló szerint a Nescafé képviselőinek látszólag fogalmuk sincs, mekkora baklövést követtek el: ilyen szavazatarány mellett nem érdemes egy olyan szabályzathoz ragaszkodni, ami alapján Szolnoki kizárható a versenyből. A szabályzatra ugyanis a tömegek fittyet hánynak, a cég érdekeinek pedig az ő egyetértésük használna. A hozzászóló azt is megjegyezte: nem lenne meglepve, ha a vállalat egyik konkurense fizetné ki Szolnokinak azt az egymillió forintot, aminek megnyerésére a Nescafé nem adott lehetőséget.
A Nescafé megjegyezte, hogy a jelenlegi döntés nem az érzéketlenségüket tükrözi, mivel szoktak jótékonysági programokat indítani, de ez a kezdeményezésük nem erről szólt.
A cég hivatalos közleménye
Többen érdeklődtetek a futó Nescafé3in1 Effekt promócióval kapcsolatos szavazás és döntés hátteréről, különös tekintettel arra, hogy miért nem került a döntőbe Szolnoki János pályázata. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy minden a játékszabályok szerint történt. Felvettük a kapcsolatot Jánossal és ő is megerősítette, tisztában van azzal, hogy minden az előre közzétett szabályoknak megfelelően történt. Akiket a részletek bővebben érdekelnek, azoknak összefoglaljuk a játék menetét.
Mi a Nescafé-nál azzal a céllal indítottuk a versenyt, hogy támogassuk a kreatív, egyedi ötletek megvalósítását, és örömmel láttuk, hogy 637 pályázat érkezett. A pályázatokat zsűri értékelte, és a kiírásnak megfelelően a döntőbe 30 projekt került. Ezek között találhatjuk pl. a Gyerekmentők támogatását, vagy a Hajléktalanokkal a Hajléktalanokért projektet. A döntésnél számtalan szempontot vettünk figyelembe, nem a Like-ok magas száma számított (a kiírás szerint már 20 Like elegendő volt ahhoz, hogy a pályázat elbírálásra kerüljön), továbbá semmilyen személyes, külső érdek nem befolyásolta a zsűri döntését. Várjuk a verseny döntőjének alakulását, hogy 5 millió Ft-tal segíthessük a győztes projektek megvalósítását.
Lájkok nélkül soha
A lájkokat gyűjtő facebookos marketingakciókkal érdemes óvatosan bánniuk a cégeknek. Könnyű velük csalni, és még könnyebb tisztességtelen versenyelőnyhöz jutni, mivel vannak kifejezetten erre szakosodott cégek, és az átlagos felhasználókat is szörnyen idegesítheti, ha az ismerőseik virtuális reklámkiadvánnyá változtatják a Facebook-falat (arról nem is beszélve, hogy a játékkal kikényszerített lájkok reklámértéke kétes).
Minősített eset, amikor a kezdeményezők jópofának tartott applikációk mögé bújva próbálják meg kicsalni a felhasználók személyes adatait. Ilyen volt például a közelmúltban futtatott „Mi az indián neved?” kampány, aminek felhasználók ezrei dőltek be. Az applikációt elindító felhasználók személyes adatai az alkalmazást tervező cégnél kötöttek ki.
Érdemes megjegyezni, hogy bár a cég a saját szabályait következetesen betartja, figyelmen kívül hagyta a Facebook promóciókra vonatkozó utasításait. A szabályzat ötödik pontja ugyanis kimondja, hogy tilos a Facebookon elérhető eszközöket – köztük a Like gombot – szavazatszerzésre használni egy promóciós kampány során.
A Nescafé hajlik a megegyezésre
Szolnoki a 9GAG Army nevű Facebook-oldalon folyamatosan beszámol a legújabb fejleményekről. Noha az oldalt csupán néhány napja hozták létre, mostanra több mint tizenegyezer követőt szerzett. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa: a követők száma negyedóránként körülbelül ezerrel nő. A hozzászólók Chiléből, Brazíliából és Luxemburgból is támogatásukról biztosították Szolnokit, aki igyekszik csitítani őket. A kommentelők ugyanis ritkán látott dühvel támadják a Nescafét a döntés miatt.
Innen értesülhetünk arról is, hogy a vállalat próbál kompromisszumos megoldást találni. Röviddel azután, hogy hétfő délután megkerestük Szolnokit, és ő a Facebookon közölte, hogy cikk készül az esetről az Indexen, a cég három ajánlatot is tett neki. Az első az alapítványuk reklámozása a Facebook-oldalukon, a második az öccse iskolájának a támogatása, a harmadik pedig egy gyerekeknek szervezett kirándulás a Nestlé csokoládégyárában. Kérdésünkre válaszolva Szolnoki elmondta, hogy nem tudja, elfogadja-e bármelyiket is. Egy olyan megoldást elképzelhetőnek tartana, ami látványos és egyben hasznos is.
Nemcsak a 9GAG Army hozzászólásaiból látszik, hogy az ügy mennyire felkavarta az online fórumokat. Szolnoki elmondta, hogy több külföldi újságíró is megkereste az eset kapcsán; nem meglepő, hogy a sztorit azóta felkapta a világsajtó is.