botrány
Már nem dolgozik az egyetemen.
A Dior korábbi kreatívigazgatója, John Galliano 15 éve Hitlert és a holokausztot méltatta részegen, így New York városa is ellenezte a tárlatot.
A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.
II. Ojaja joruba uralkodó sokkolta kb. 50 millió alattvalóját, hogy luxusautót, pénzt és törzsfőnöki címet is adott a hétéves kislányt megrontónak.
Arra fogadott, hogy miről szól majd Donald Trump beszéde.
2026.08.29. 13:51 Módosítva: 2026-08-29 21:09:17
Széteshet a legismertebb oknyomozó műsor, távozhat egy teljes szerkesztőség.
Az elemző szerint országjárásán a miniszterelnök olyan hangulattal találkozhat, amilyenhez eddig nem volt hozzászokva.
A csádi diplomácia állítása szerint tudomásuk van ilyen stiklikről más, „nem afrikai” országok részéről is, ők mégis hallgatnak ezen ügyekről.
Rosszabbkor nem is érkezhetett volna az emlékeztető.
A spori tevékenysége nagy hullámokat vetett.
Mark Ruffalo megkongatta a vészharangot.
Több mint negyvenezer hibás terméket adtak el.
Családja szerint nem tudott megbirkózni a kialakult botránnyal.
Egymást követik a botrányok, főszerepben a drogok és egy afrikai influenszer.
Azon dolgoznak, hogy a Nemzeti Bank gazdálkodása hatékonyabban ellenőrizhető legyen.
Egy év elteltével sem ült el a vita Ajsa Luna himnuszbotránya körül.
2026.08.13. 12:07 Módosítva: 2026-08-14 12:59:02
Forgács István szerint a határ két oldalát romaügyben csak együtt lehetne megmenteni, külön-külön nem.
Az elmúlt két hónapban több tanút is kihallgattak.
A pártelnök szerint „nem kellemes” mostanában ellenzéki képviselőnek lenni.
Tovább gyűrűznek a változások.
2026.08.08. 15:24 Módosítva: 2026-08-09 08:23:17
Egyesek az alexandriai könyvtár leégéséhez hasonlítják a Szilícium-völgy új gyakorlatát.
Nem ez volt az első eset.
Egy szórakozóhelyen öntötte el az agyát a vörös köd.
2026.08.07. 15:40 Módosítva: 2026-08-08 10:43:02
Nagy játékos a három útlevéllel is rendelkező Infantino.
Malawi elnökének felesége eddig is megosztotta a szavazókat, de jótékonysági alapjának legújabb botrányai kicsapták a biztosítékot.
Egyelőre marad a pozíciójában.
A New York-i Metropolitan Museum of Art bejelentette, hogy a jövő évi nagy divatkiállítása John Gallianót, a Dior volt kreatív igazgatóját ünnepli.
Nem igazolható, hogy a színész NKA-támogatást kapott volna.
Kiszivárgott egy videó, melyben a botrányhős zulu király sértegeti és veréssel fenyegeti a feleségét.
Az európai szövetség a felelősök elszámoltatását szorgalmazza.
A kialakult helyzet miatt többen komoly félelmet éreztek.
Balla Péter 52 ezer forintos számlát hozott össze egy budai szálloda éttermében, mielőtt elszaladt.
A villát állítólag olyan pénzből vette a volt maláj miniszterelnök veje, amelyet a kazah elnök testvérétől loptak az anyjával együtt.
Kiadtak egy könyvet, amelyben az államfő élettörténete 52 hozzá közelálló személy elmeséléséből áll össze.
A férje a „szegények atyjaként” próbálja magát beállítani.
A híresség véleménycikket írt erről, és azóta átnéznek rajta egyes ismerősei.
A színésznő az Odüsszeia londoni premierjén viselte a különleges fülbevalókat.
Botrány a kulisszák mögött.
Az országot „kleptokráciává züllesztő” családra irányuló figyelem miatt összeszedtük most a legnagyobb botrányaikat.
A Maldív-szigetek államfőjének volt titkárságvezetője szerint egy hét után lett belőle igazgató, és az elnöki iroda asztalán is közösültek a férfival.
Az Alpine Holding Kft. alapítása óta összesen mintegy 35 milliárd forint veszteséget halmozott fel.
Egyik palotájukban lógnak a világ legnagyobb kristálycsillárjai. A mennyezetet úgy tesztelték, hogy elefántokat sétáltattak a tetőn és lógattak fel.
A nigériai first lady kijelentése országos vitát indított.
2026.07.16. 19:49 Módosítva: 2026-07-17 12:54:33
Nyomás alá került Magyar Péter is, szabályozást várnak tőle.
A sportoló pénzügyi tanácsadóját vádolja.
A kormánygép kicsinosítása 7 évvel tovább tartott, és közel hatszor többet költöttek rá az adófizetők, hogy az asszony minden szeszélyét kielégítsék.
Több városban is összecsaptak a rendőrök és a drukkerek.
Ázsiában turnéztak volna az előadásokkal?
Egyetlen döntésével magára haragította a közönséget.
Gianni Infantinót ismét betalálták régi kritikusai.
„Vannak olyan tettek, amiket odahaza csínynek fognak fel, Amerikában viszont nem fér bele.”
Megpróbálta felhívni a nők figyelmét, de visszafelé sült el.
Egy lépéssel közelebb kerültünk a mesterséges élethez.
2026.07.03. 13:24 Módosítva: 2026-07-04 12:53:48
Az elemző szerint a kormányfő konfrontatív stílusa visszaüthet, ha nem javulnak érdemben a mindennapok.
Az autoimmun betegséggel küzdő, kezelést nem kapó nőt a kormánynak hatalmas arcvesztés lenne szabadon engedni és beismerni a tévedését.
Az államfő szerint az 1916-ban az osztrák–magyar megszállás miatt elmenekült, hazaárulónak tartott dinasztia eddigi kárpótlása elégséges volt.