9℃ / 17
Budapest

Luke-ra futott a TEK

2012. szeptember 12., szerda 17:11 |
Címkék

A terrorelhárítás nagyon komoly dolog, a magyar speciális egység azonban a komoly akciók mellett humorbombákat is felrobbant. Augusztus végén például a Terrorelhárítási Központ vezetője, Hajdu János hivatalos levélben kérte a Szent Korona Rádió impresszumába jelzett, egyértelműen kamu főszerkesztőt, Ostenburg-Moravek Gyulát, a Rongyos Gárda egyik vezetőjét, hogy vegyék le az egyik, rendőrt ábrázoló fényképet.

Körülbelül ekkor érkeztek haza a magyar terrorelhárítók Szíriából, ahonnan hazahoztak három, azóta is tisztázatlan körülmények között kint tartózkodó magyart. A mémgyár akkor indult be, amikor kiderült, hogy Hajdu János azt súgta az egyik volt rendőrnek, hogy „mondjál kevesebbet, abba nem tudnak belekötni".

Szinte még el sem ültek ennek a mémnek a hullámai, máris itt az újabb akció: a BME-n diáknapi filmet forgató, Luke Skywalkernek öltözött, játékpisztolyt lóbáló diákra rontottak rá a kommandósok, majd hatalmas felhajtás közepette elvezették a fehér fürdőköpenyben lévő terroristát. A TEK csak tette a dolgát, de a netezők viccesnek találták, ahogy elvezetnek egy önjelölt Jedi-lovagot: a Facebook és a BME saját mémoldala, a bmeme.hu már tele TEK-esekkel viccelődő képekkel. A jobbakat összegyűjtöttük a lenti galériában.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Shopline

OnGo beszámolók

  • Sri Lanka
    Sri Lanka
    Mindenki közösen zenélt, krikettezett, sárkányt eregettek...
  • Szlovénia
    Szlovénia
    Kaptunk megint a szlovén kedvességből, mindenben próbáltak segíteni...
  • Magyarország
    Magyarország
    Budapest, Kopaszi-gát - A Duna ölelésében...

Hirdetés