Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Régiós telekomközpont jön Budapestre

2013.09.03. 21:17

A közép-kelet-európai térség hét országában zajló fejlesztéseket összehangoló központot hozott létre a Deutsche Telekom (DT) Budapesten a televíziós szolgáltatások erősítése céljából – jelentették be kedden Berlinben.

A Magyar Telekom szervezetébe illesztett úgynevezett nemzetközi televíziós szolgáltató központ (International TV Service Center) a "minőségi tartalomfogyasztást előremozdító megoldásokon dolgozik". A központ és a német anyacég magyar, szlovák, román, horvát, görög, macedóniai és montenegrói fejlesztésein dolgozó mintegy 150 szakember munkáját hangolja össze.

Magyarországot elsősorban a helyi piacon szerzett tapasztalat, a televíziós szolgáltatások fejlettsége és a kedvező földrajzi helyzet miatt választották - mondta Thomas Staneker, a központ vezetője. Hangsúlyozta: a DT térségi vállalatai eddig külön-külön végezték a technológiai fejlesztéseket, a budapesti központ azonban egyesíti a hét vállalatnál meglévő tudást.

Koncz Péter, a Magyar Telekom stratégiai igazgatója kiemelte: az új szervezeti egység a DT úgynevezett kompetenciaközpontja, és nagy eredmény, hogy azt a magyarországi leányvállalaton belül hozták létre. A szolgáltató központ megnyitása azt is jelzi, hogy a német óriáscégnek továbbra is hosszú távú tervei vannak a magyar piacon.

A fejlesztői csoport legutóbbi eredménye Magyarországon a Moziaréna nevű szolgáltatás, amelynek segítségével számítógépen, okostelefonon, táblagépen, és úgynevezett smart TV-n is ki lehet kölcsönözni és meg lehet nézni filmeket a cég digitális videotékájából.