Gyöngyi
9 °C
9 °C

Dolgozói 40 százalékát kirúgja a BlackBerry

2013.09.19. 12:12

A BlackBerry nagy leépítésre készül, a Wall Street Journal információi szerint munkatársainak a negyven százalékától megválik az év vége előtt. A leépítések hullámokban jönnek, és az összes részleget érintik.

A BlackBerry utoljára tavaly közölte, hány embert foglalkoztat, akkor összesen 12 700-an voltak a cégnél. Ez azt jelenti, hogy néhány ezer embert érintenek a leépítések. Két évvel ezelőtt még 17 ezren dolgoztak a cégnél.

Az elbocsátások célja, hogy az egykor sikeres cég működése költséghatékonyabb legyen, hogy fel tudja venni a versenyt a legnagyobb konkurensekkel, az Apple-lel és a Samsunggal.

A cég szóvivője csak annyit reagált a hírekre, hogy a szervezeti lépések célja, hogy a megfelelő emberek legyenek a megfelelő helyeken. A negyven százalékot nem kommentálta. Kisebb leépítések már voltak idén nyáron, legutóbb a kanadai sales-eseket felezték meg.

A BlackBerry néhány hete jelentette be, hogy vevőt keres, vagy legalább olyan partnert, akivel át tudják szervezni a cég működését, hogy versenyképesebb legyen. A hírek szerint vannak is jelentkezők, de a többséget a cég egyes részei érdeklik inkább, nem a teljes BlackBerry felvásárlása.