Eufrozina, Kende
8 °C
20 °C

Robotzenészek játszanak Squarepusher új lemezén

2014.02.17. 09:01
A kísérleti elektronika egyik leghírhedtebb alakja ezúttal nem gépekből csalt elő földöntúli robothangokat, hanem instrumentális, hangszeres zenét írt egy robothadseregnek. Van közöttük 78 ujjú gitáros és 22 karú dobos is, úgyhogy a lehetőségek határtalanok.

Amit Tom Jenkinsonról, művésznevén Squarepusherről tudni kell:

  • Rengeteg hangszeren tud játszani.
  • Ennek ellenére nem basszusgitárosként vagy dzsesszdobosként lett híres, hanem a szörnyű hangerővel játszott kísérleti elektronikus zenéjéről.
  • Kétévente kiad egy nagylemezt, ezeknek a színvonala az elmúlt nyolc-tíz évben szigorúan monoton csökkent.
  • Mindig is imádta a kütyüzést, a barkácsolást, kísérletezett élő zenével, új technikai megoldásokkal, bizarr hangokkal, sajátos élő műsorral – szóval nem idegen tőle a technológia.

Jenkinson – aki egyébként Japánban is népszerű zenész – ezúttal egy japán robotikai céggel állt össze, hogy elkészíthesse az új lemezét.

A cég nagy találmánya a Z-Machines: a név három robotot takar, akiket direkt azzal a céllal építettek, hogy felvegyék a versenyt a legtehetségesebb zenészekkel. A robotok közül az egyiknek – a gitárosnak – 78 ujja van, a dobosnak meg 22 karja, így a közös gondolatiság hiányát extra végtagokkal kompenzálhatják.

A robotokat Jenkinson már korábban is kipróbálta, amikor élőben játszották el a direkt nekik írt számot, az itt meghallgatható Sad Robot Goes Funnyt.

És most közösen készítenek egy ötszámos lemezt.

Ezzel a projekttel arra a kérdésre kerestem a választ, hogy tudnak-e a robotok érzelmileg lebilincselő zenét játszani – mondta Jenkinson.

Régóta csodáltam Conlon Nancarrow és Ligeti György zongorajátékát. Az élvezet egy része annak szól, hogy ismerős hangszeren játszanak, de szokatlan módon. Nekem mindig nagy élmény volt az ismeretlen és az ismerős keveredése. Mindig próbáltam új módon használni a létező hangszereket, miközben állandóan próbáltam új eszközöket is fejleszteni, és nagyon izgalmas újragondolni, hogy miként lehetne használni például egy elektromos gitárt.

Az előadásban részt vevő robotoknak megvannak a maguk sajátosságai, amik biztosítanak bizonyos lehetőségeket, ugyanakkor kizárnak másokat. A robotgitáros például sokkal gyorsabban tud játszani, mint egy ember, de nem tudják effektezni a zenét. Ezeket a szempontokat akkor is éppúgy figyleembe kell venned, ha embereknek írsz zenét - és a zenei lehetőségek egy bizonyos határig ezeknek meg is felelnek. A projekthez jól ismert hangszereket használtunk, de olyan módon, ahogy mostanáig nem lett volna lehetséges.

A Music for Robots című ötszámos album április 8-án jelenik meg, a Warp Records adja ki.