Izsó
13 °C
29 °C

Nézze meg, hogyan követi a Google!

2014.08.13. 17:03

Ön is úgy gondolja, hogy túl sokat tud a Google az életéről, mert minden lépését figyelemmel kíséri? Ha el is fogadja ezt a gyakorlatot – például mert tudja, hogy a Szilícium-völgyben sincs ingyen ebéd – biztosan érezte már úgy, hogy jó lenne látni, mit is tudnak az életéről a Google szerverei. A Business Insider hívta fel a figyelmet egy Google Térképes trükkre, amely már eddig is létezett ugyan, de a cég nem nagyon reklámozza ezt a lehetőséget.

google-location-history-Ed.png

A dolog lényege, hogy egy egyszerű Google-jelszóval bárki megnézheti, hogy milyen helyinformációt tárol róla az óriáscég. Értelemszerűen kell hozzá egy eszköz, amely hordozható, és használjuk rajta a Google valamelyik szolgáltatását, de ezen kívül tényleg csak a jelszóra és internetre van szükség.

Bejelentkezés után, a Google Helyelőzmények nevű aloldalát meglátogatva tehát akár percre lebontva, térképen megjelenítve végigkövethetjük, hogy merre jártunk a kijelölt időszakban. Megadható az is, hogy milyen intervallumot szeretnénk egyszerre látni a térképen, egy naptól egészen egy hónapig. Ha sokat mászkálunk telefonnal a zsebünkben és megfelelően állítjuk be a paramétereket, a térképet a haladásunkat jelző piros csíkok hálózzák be.

Ugyanezen a felületen a Google rögtön fel is ajánlja, hogy ha gondoljuk, töröljük a szolgáltatásban eltárolt összes adatot, vagy az éppen kijelölt időszak utazásait, ha csak egy-egy utat szeretnénk elrejteni. Korábban is létezett egyébként ehhez hasonló, jobban előtérbe helyezett alkalmazása a Google-nek, amely a Koordináták (Latitude) nevet kapta, és a saját helyadataink mellett a barátaink tartózkodási helyét is nyomon követhettük (ha hozzájárultak), de ez a különálló szolgáltatás azóta megszűnt.

Ahhoz, hogy a Helyelőzmények elérhető legyen, két beszédes nevű beállítást kell engedélyezni az eszközön: a tartózkodási hely jelentését és a helyelőzményeket. Mindkettő a Google-fiókunkkal kapcsolatos beállítások között található, és alapjáraton be vannak kapcsolva, de a hivatalos útmutató alapján bármikor letilthatók – bár ez nem jelenti azt, hogy a Google se tudja, hogy vagyunk, legfeljebb nem köti többé az orrunkra.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!