Vendel
5 °C
20 °C

A laptopnak álcázott sugárhajtómű

2015.07.26. 20:20
Lehet, hogy a pécé- és laptoppiac haldoklik, de az IT-világ egyik legkomolyabb küzdelme pont a vékony, lapos és könnyű laptopok piacán folyik épp. Mivel az egyik szereplő az Apple, nehéz nem vallásháborúként gondolni a dologra, és csak óvatosan szabad leírni, hogy mindenki a Macbook Air sikerét akarja elérni, azért ma már bőven akad olyan gép, ami szép és erős, nem az Apple gyártja és Windows fut rajta. Az más kérdés, hogy melyik éri meg jobban.

A Dell XPS 13 szép. Persze, ez talán sokadlagos dolog egy olyan szerkezettel kapcsolatban, amit arra használunk majd, hogy akárhova is megyünk, tudjunk dolgozni, de fontos leszögezni, hogy ma már nem csak az Apple dizájnerei tudnak olyan notebookot gyártani, ami után megfordulnak az emberek.

Ráadásul akkor is szép, ha kinyitjuk, egészen fantasztikusan néz ki a 13 hüvelykes, de rejtett kávás kijelző, pedig még be sem kapcsoltuk. Kicsit mondjuk fura ez a szövetmintás, gumiszerű bevonat, először féltem is, hogy egy nap elég lesz arra, hogy telepakoljam ujjlenyomatokkal, de aztán egy hét után se volt igazán vészes a helyzet. Ellentétben a billentyűzettel, ahol nemcsak a szóköz közepére sikerült furcsán fénylő foltot varázsolnom, de oldalról nézve az is látszott, melyik billentyűket használtam a legtöbbször.

Most lett értelme az érintőképernyőnek

Ha már itt tartunk, essünk túl a legidegesítőbb dolgon, a tapipadon. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy én

ennyire idegesítően pontatlan és lassú tapipadot az elmúlt tíz évben nem láttam.

Utoljára talán csak azt utáltam jobban, mikor a billentyűzet közepére tettek egy piros/kék pöcköt valamikor régen, és azt mondták, hogy az ott az egér. Na, a Dell például most nem tapipadot tett a félmillós csúcsgépébe, hanem indokot arra, hogy miért használjuk az érintőképernyőt.

Mert bizony megesett az a csúfság, hogy a számítástechnika történelmének egyik legnagyobb zsákutcáját, az érintőképernyős laptopot használva odanyúltam a képernyőhöz, és ott kattintottam, vagy akár ott is görgettem az oldalakat. Amúgy utálom ezt csinálni, mert összemaszatolom a képernyőt, de itt egyszerűen vagy a képernyőt maszatoltam össze, vagy a tapipad pontatlansága miatt idegeskedtem.

A monitor összemocskolása azért sem volt jó, mert így meg folyamatosan azon puffogtam, hogy mi a francnak van egy, a hordozhatóságot előtérbe helyező gépnek glossy, vagyis üveg, vagyis örökké becsillogó és tükröződő kijelzője. Főleg akkor, ha ezt használni is kell: így nem mondhatom az olvasóknak, hogy ne vegyenek érintőképernyős modellt, mert akkor azt is kell mondanom, hogy vegyenek egeret. Döntsék el.

suuuuvííííííHÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ

Viszont amit érdekes lenne kipróbálni, az az, hogy vajon a Core i5-ös processzorral szerelt daraboknak is olyan-e a hangjuk egyszerű böngészés közben, mintha az asztal helyett véletlenül egy Tu–154-es hajtóművénél ülnénk (a jeleséget leíró hangutánzó szót pár sorral feljebb, kiemelve találják meg). Nem a Dell hibája az, hogy manapság a papírvékony ultrabookokba valamiért kötelező a világ legjobban melegedő processzorait rakni, de tény: a nálunk járt XPS 13-as néha sivított, mintha a nyakát szurkáltuk volna, hogy a vérét kieresszük.

Mivel egy ilyen gépet amúgy sem arra vesznek a népek, hogy tervezőprogramot futtassanak rajta, vagy filmet vágjanak vele, én személy szerint a lehető legkisebb áldozat mellett döntenék, és a leggyengébb processzort venném bele, ami még mindig egy Core i5 5200U, nagyjából mindenre elég, amit a számítógépes munkavégzés címszó alatt az ember nyakába varrhatnak egy munkanap alatt.

Amúgy a teljesítményre nem lehetett panasz, az erős (de könnyen átforrósodó) CPU mellett volt 8 gigabájt memória, a videókártya se nem ultragyors, se nem kutyaütő Intel HD 5500-as, és persze SSD. Villámgyorsan indult és futott minden, amit az ember az irodában használ, de tényleg nem kellett a gép torkára lépni ahhoz, hogy beindítsa a ventilátorokat.

Mennyi lyuk!

A gép nagyon vékony (bár a talpakkal kicsit csaltak a tervezők), ennek ellenére van benne mindenféle csatlakozó, ami általában kellhet. Nem spórolták el az USB-ket, két 3.0-s is van, akad külön SD-kártyaolvasó, mini Displayport, és persze lyuk a fejhallgatónak. A gép még az érintőképernyővel szerelve sincs több 1,26 kilónál, ami tényleg elég baráti tud lenni. Állítólag 15 órát bír egy feltöltéssel, nekem ezt mondjuk nem sikerült a gyakorlatban hatnál feljebb vinnem, bár a gyárban nyilván nem úgy használták a gépet, hogy Chrome és Firefox fejenként húsz tabbal, plusz Spotify, a fényerő meg tizenegyesre tekerve a biztonság kedvéért. Szóval

ha valaki odafigyel, egy munkanapot talán kihúzhat a géppel.

Összességében nem rossz gép az XPS 13-as, bár nem éreztem legyőzhetetlen vonzalmat arra, hogy ilyenem legyen. Mondjuk ebben nagy szerepe volt a hihetetlenül idegesítő, 8.1-es Windowsnak is, illetve az sem segített, hogy a tesztre kapott változat félmillió forintba kerül. Félmillió forintért sokkal kiforrottabb gépet is lehet kapni, olyat, ami két év múlva is ér majd valamit a használtpiacon.

Persze ha valakinek pont van félmillió forintja arra, hogy vegyen egy laptopot, az már legtöbbször nem a praktikum, hanem a hit alapján dönt. Vannak erős pontjai a Dell gépének, de nincs igazán semmi, ami kiemelné a 13 hüvelykes, félmilliós gépek közül. Ha windowsos, érintőképernyős, apró gépet keres, ennél pillanatnyilag nem sok jobb van, de ez közel sem jelenti azt, hogy hibátlan szerkezetről van szó.