Vilma
-7 °C
4 °C

Hidegen hagyta a júzereket a Nest bugja

2016.01.15. 12:14

Hibát találtak a Nest okostermosztátban, ami miatt leállt a fűtés a lakásokban, így a tulajdonosok hidegre értek haza. A Google-által felvásárolt cégre emiatt kiakadtak a júzerek, és a közösségi médiában 

„Ma korán reggel dolgoztam, de miután beértem a munkába, a feleségem felhívott, hogy nincs fűtés, a Nest halott, vörösen villog (halott az aksi). NEM VAGYOK BOLDOG!” – írta egy Svenn nevű júzer a termék fórumán. „A Nestünk lefagyott, teljesen, nem válaszol” – írta egy másik Shelleyp nevű.

A januári hidegben nem jön túl jókor, ha elromlik az otthonok automatikus fűtése – az okosotthonok terjedésével ideje ahhoz is hozzászoknunk, hogy a hibák már nemcsak azt jelentik, hogy lefagy a gép, vagy megjelenik a pornó akkor is, amikor nem kellene, hanem közvetlen hatással vannak az életünk minden területére, például megfagyunk.

A Nest azt állítja, már a felhasználók 99,5 százalékánál javították a hibát, miután értesültek róla. Azoknak, akik még mindig fagyoskodnak, kilenc lépésből álló útmutatót raktak össze a javításhoz. A fórumbejegyzések szerint viszont ez sem elég, hiába indítják újra a felhasználók az eszközt, nem változott semmi. A cég tovább vizsgálja az esetet, ami valószínűleg egy decemberi frissítés okozott: azóta nagyon hamar lemerül a kütyü.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!