Bertalan
11 °C
27 °C

Kínában megépül a Titanic életnagyságú mása

2016.12.01. 10:04

Az 1912-ben elsüllyedt Titanic életnagyságú másának építése kezdődött meg szerdán a délnyugat-kínai Szecsuán tartományban – írja az MTI. A Steven Star Energy Investment csoport a Tajing megyei üdülőhely és élménypark egyik látványosságának szánja a replikát. Ha elkészül, a látogatók a jégheggyel való ütközést is átélhetik.

A hajó másolata 269 méter hosszú és 28 méter széles lesz. Az eredeti hajó minden elemét magában foglalja majd a táncteremtől kezdve a színházon át az első osztályú kabinokig. Az építés az eredeti tervek alapján folyik; brit és amerikai dizájnerek, szakemberek segítik a kínaiak munkáját.

A hajótest egy részét Hopej tartományban készítik el, Szecsuánban fogják összeszerelni. Az építkezés költségei egymilliárd jüanra (42 milliárd forintra) rúgnak. A hajó a tervek szerint 2017 végére készül el.

Curtis Schnell hollywoodi dizájner és producer, aki részt vesz a projektben, elmondta, hogy bírálatok érték a tervet amiatt, hogy idegenforgalmi célokból újra életre keltik az 1500 emberéletet követelő tragédiát, de a kínai cég nagyon tiszteletteljes módon áll hozzá a projekthez.

Amennyire csak lehet, hűek leszünk az eredetihez. Természetesen nem fogjuk felépíteni a hajó minden egyes kabinját, de a hajótest és a beltéri elrendezés nagyon pontos lesz, és lesznek külső termek, amelyeken keresztül körbe lehet járni és történelmi szempontból rálátni a hajóra.