János, Pál
17 °C
31 °C

Nagy a felháborodás az OTP új mobilappja miatt

2017.02.27. 13:30

Az OTP Bank vasárnap adta ki a Smartbank nevű mobilappja új verzióját, amivel rögtön nagy felháborodást is váltott ki a felhasználók között. A legtöbb ügyfélnek ugyan könnyebb lett a belépés – például azzal, hogy már ujjlenyomattal is lehetséges –, azok viszont, akiknek nem érintetlen gyári rendszer fut a telefonjukon, egyszerűen nem regisztrálhatnak.

otp smartbank root

Ennek a korlátozásnak a fogadtatása elég viharos, ami világosan látszik az OTP Facebook-oldalán és az alkalmazásboltokban írt hozzászólásokból. A felhasználók azon háborognak, hogy a bank helyettük akarja eldönteni, hogyan használják a mobiljukat.

rootolás (Androidon) vagy jailbreakelés (iOS-en) lényege, hogy feloldja az operációs rendszerek "tiszta" változatába beépített korlátozásokat, így nagyobb mozgásteret ad, és alapjáraton nem engedélyezett módosítások is lehetővé válnak. Ennek viszont megvan többek között az a veszélye, hogy ha valaki nem pontosan tudja, mit csinál, sebezhetőbbé válik a hekkerekkel szemben, és könnyebben ellophatják az adatait is.

Mi védjük meg a te adataidat

Az OTP is éppen a felhasználók banki adatainak védelmére hivatkozva vezette be a korlátozást. Az Index kérdésére azt írták, "a bank folyamatosan arra törekszik, hogy minimalizálja a mobileszközök jelentette felhasználói kockázatokat. Ennek megfelelően és a legújabb nemzetközi bankbiztonsági gyakorlatokkal összhangban

a bank alkalmazása már nem használható (egyénileg vagy gyárilag) módosított operációs rendszerű okostelefonokon.

Bár ez első felindulásból valóban frusztráló lehet, az intézkedés hasonló ahhoz, mint amikor egy szolgáltató úgy dönt, hogy bizonyos jelszavakat egyszerűen nem enged használni, mert túl könnyen kitalálhatók, ezért kockázatosak. Ha azt nézzük, hogy még mindig az 123456 a világ egyik legnépszerűbb jelszava, valahol érthető a biztonsági játék.

Volt olyan felhasználó, aki a hozzászólásában azért panaszkodott, mert hiába nem nyúlt hozzá a Xiaomi mobilja operációs rendszeréhez, mégse használhatja az appot. Rá vonatkozik a fenti idézetben a "gyárilag módosított" kitétel. A kínai Xiaomi ugyanis nem tiszta Androidot használ, hanem a saját, Androidon alapuló, de módosított rendszerét, az OTP pedig úgy döntött, hogy abban az esetben, ahol nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a gyártó a felhasználó tudta nélkül gyűjt róla adatokat, nem engedélyezi a regisztrációt. (Frissítés: több olvasónk jelezte, hogy náluk Xiaomi mobilon működik az app.)

Százból ötnek marad a webes felület

A bank szerint a korlátozás keveseket érint: "Az első napon több mint 25 ezren töltötték le sikeresen az alkalmazást. Minden 100 letöltésből eddig 5 regisztrációs próbálkozás hiúsult meg a felhasználók személyes és banki adatainak védelmében" – válaszolták.

Az OTP válaszából látszik, hogy a bank nem tervez változtatni az új gyakorlatán, ezért akit az app eddig nem engedett regisztrálni, az továbbra se fogja tudni használni. Az OTP szerint a mobilbankolásból senki nincs kizárva, az OTPdirekt nevű netbankos felületük támogatja a mobilnézetet, így mobilos böngészőből használható.

Ön szerint jogos elővigyázatosság vagy igazságtalan korlátozás?

  • 19605
    Tök jó, hogy figyel erre egy bank, hogy még véletlenül se lehessen adatot lopni tőlem. Akinek nem tetszik, annak ott a webes felület.
  • 8364
    Ne a bank mondja már meg, mit használhatok meg mit nem, hadd vállaljam már a kockázatot, ha akarom.