További Biztonság cikkek
Az első működőképes vírust az informatikai legendárium szerint Fred Cohen, a Dél-Kaliforniai Egyetem számítógép-tudományi doktorandusza írta 25 éve. Alig nyolc óra alatt elkészült vele, és a következő számítógép-biztonsági szemináriumán, november 10-én be is mutatta. A tanár, Leonard Adlerman vírusnak nevezte el a VD nevű grafikai alkalmazásba rejtett programot, amely a felhasználók hozzáféréseit kihasználva terjedt szét a számítógépekben, illetve a hálózatba kötött gépek között.
Egy másik legenda szerint az első vírus egy évvel korábban jelen meg, szülőatyja pedig Richard Skrenta volt. A 15 éves amerikai diák flopin csereberélt illegálisan játékprogramokat a barátaival. Egy játékot megtoldott egy apró programmal, amelynek az Elk Cloner nevet adta. A program villámgyorsan terjedt tovább az adathordozókon, és minden ötvenedik alkalommal elsötétült az adott felhasználó számítógépének képernyője, majd Skrenta egy versikéje jelent meg rajta. A számítógépes vírus születésének pontos körülményei tehát a múlt ködébe vesznek, az viszont biztos, hogy Fred Cohen dolgozta ki a vírus ma is érvényes meghatározását. "A számítógépvírus olyan program, amely megváltoztat más programokat és hozzájuk fűzi magát" – áll az 1984-ben elkészült PhD-dolgozatban.
A vírusok és közeli rokonaik, a önmagukat gazdaprogram nélkül sokszorosító férgek és a biztonsági réseken keresztül idegeneknek hozzáférést biztosító trójai faló programok száma a nyolcvanas évek közepe óta emelkedik, az utóbbi években exponenciálisan. "Jelenleg naponta ötezer, vagyis évente majdnem kétmillió új kártékony program jelenik meg" - mondta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ) Jevgenyij Valentinovics Kaspersky, a vírusirtó programokat fejlesztő Kaspersky Lab alapítója. Skrenta csak viccelődött, Cohen a tudományt akarta előbbre vinni, a mai vírusok alkotói viszont csalni akarnak. "Profi bűnözőkkel van dolgunk" – mondta Kaspersky. A bandák bankszámlaadatokra, hitelkártyaszámokra, felhasználónév-jelszó párosokra és virtuális identitások egyéb elemeire vadásznak.
25 éves korára a számítógépes vírus komoly anyagi fenyegetéssé nőtte ki magát. Németországban például a szövetségi bűnügyi hatósághoz 2007-ben összesen 34 200 feljelentés érkezett számítógépes bűntényekről, és a kölni tartományi bíróság egy döntése alapján minden németországi banki ügyfélnek magának kell gondoskodnia a számítógépe biztonságáról, ha online banki szolgáltatásokat akar igénybe venni, különben a bank nem téríti meg az esetleges károkat.
Az első igazán fertőző vírus, az 1992-es Michelangelo több mint 10 ezer számítógépet tett tönkre. A Windows terjedésével párhuzamosan aztán a kilencvenes évek közepétől elszaporodtak a Windowsra írt vírusok is. Nagy karriert csináltak a Wordben elbújó makrovírusok és az e-mailben terjedő vírusok is, mint például az 1999-es Melissa. A vírustermelés tempójával Kaspersky szerint ma már lépést tartanak a vírusirtók. "Egy-egy újabb vírus felfedezése után legfeljebb 40-60 perc telik el, mire a biztonsági program frissítése eljut az ügyfelekhez" - mondta a szoftvercég orosz alapítója.
Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Böröcz László az Indexnek: Most teljesen új szemlélet érkezik a budai Várba
Az I. kerület polgármestere elárulta, hogy milyen fejlesztések jönnek a várba.
január 22., 08:55
- Külföld
Történelmi hóvihar sújtja a déli amerikai országrészeket Texastól Floridáig
Halálos áldozata is van a nagy hidegnek, rengeteg a súlyos baleset, tehetetlenek a faggyal szemben.
január 22., 08:23
- Külföld
Februártól vámokat szabna ki Kínára és az Európai Unióra Donald Trump
Szomszédait sem kíméli az amerikai elnök.
január 22., 09:10
- Belföld
Itt a legújabb hangfelvétel: a Tisza Párt alelnöke szerint Magyar Péter szülei valamit nagyon elrontottak
Radnai Márk szerint Magyar Péter mindenkit áldozatszerepbe kényszerít.
január 22., 09:06
- Kultúr
Orosz propagandafilmet mutatnak be Budapesten, Ukrajna és a magyarországi ukránok tiltakoznak
A rendező nemzetközi jogot is sértett a forgatáskor.
január 22., 07:43
- Futball
Letartóztattak egy tinit, aki online zaklatta a BL-győztes csatár várandós feleségét
Gyorsan lépett az ügyben a hatóság.
január 22., 08:28
- Forma-1
Lewis Hamilton életében először magára öltötte a Ferrari overallját
Szokni kell a szemünknek a látványt.
január 22., 07:58
- Jégkorong
Különleges élményben volt része a háromszoros világbajnok szupersztárnak
Nem akárhova nyert bebocsátást az orosz zseni.
január 22., 08:51
- Belföld
Versennyel ünneplik a száz éve megjelent első magyar keresztrejtvényt
A szervezők ismertették a részleteket.
január 22., 08:14
- Belföld
Rétvári Bence: Megerősített rendőri jelenlét lesz Budapest utcáin
Az államtitkár felháborítónak tartja, hogy valaki az EP-ig menekül az igazságszolgáltatás elől.
18 perce
- Vélemény
Demeter Szilárd: Miért ne tehette volna Majka, ha ez gyött ki belőle
Jegyzetek a magyar kultúra napjára 2025-ben.
január 22., 07:32
- Külföld
Késes merénylőt lőttek le Tel-Avivban
A támadó egy 29 éves férfi volt, aki Marokkóban született és az Egyesült Államokban élt.
január 22., 09:37
- Belföld
PDSZ a központi felvételiről: kegyetlen politikai szándékok alapján terelgetik a gyerekeket
Most még csak ajánlás, de a szakszervezet attól tart, jogszabályba kerül a ponthatár.
január 22., 06:01
- Belföld
Orbán Viktor prímások körében, koccintásra emelt pohárral köszöntötte a magyar kultúra napját
A Himnusz születésének napját ünnepeljük január 22-én.
január 22., 09:33
- Belföld
Egy MSZP-s polgármester fia vezeti mostantól Magyar Péter kampányát
Szerinte sokkal több a közös pont közte és a Tisza Párt elnöke között, mint a különbség.
január 22., 09:15
- Tech-Tudomány
Egy rák elleni antitest lehet a Parkinson-kór ellenszere
Megakadályozza a mérgező fehérje mozgását.
január 22., 06:01
- FOMO
Reagált az RTL Majka rendszerkritikus klipjére
Büszkék a rapper előadói sikereire.
január 22., 06:01
- Külföld
Alig írta alá, máris 22 állam pereli Donald Trumpot az egyik rendelete miatt
Hosszú jogi csata várhat a régi-új amerikai elnökre.
január 22., 07:42
- Belföld
Karácsony Gergely: Az állam „sz*rért, h*gyért” adja oda Rákosrendezőt az arab befektetőknek
A főpolgármester szerint ez a botrány évtizedes mértékben mérve is nagy.
január 22., 06:19
- Tech-Tudomány
Űrből érkező rádiójelek nyomába eredtek a tudósok, meglepő helyre jutottak
Az eddig gondoltnál sokkal változatosabb helyről származhatnak a rejtélyes kozmikus jelenségek.
január 22., 07:03
- Külföld
Rossz hír a Netflix-előfizetőknek, újra árat emel a streamingóriás egyes országokban
A további fejlesztésekre tervezik költeni az új bevételeket.
január 22., 06:56
- Kultúr
Nyit a Magyar Művészeti Akadémia, dzsesszklubot indít a Pesti Vigadó alagsorában
Kincses pajta fantázianévvel új múzeum épül.
január 22., 06:23
- Belföld
Egyre nagyobb területen várható ónos eső, vastagabb jégpáncél is kialakulhat
A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2 és 2 fok között alakul.
január 22., 06:14
- Külföld
Videón, ahogy rekordtávolságból csapást mérnek az ukránok egy orosz rakétakomplexumra
január 22., 06:10
- Futball
Összeverekedtek a futballisták a Barcelona drámai győzelme után
A rendőrségnek kellett közbelépnie, hogy ne történjen nagyobb botrány.
január 22., 07:09
- Bajnokok Ligája
Szoboszlai: egy dolgos munkanap, kissé átlagon felüli érdemjegyekkel
Sok hetes, kevés hatos.
január 22., 06:34
- Külföld
Tizennégy éves tinédzsert gyanúsítanak a birminghami késelés ügyében
A brit belügyminiszter szigorítaná az online kiselőadást.
január 22., 09:21
- Belföld
Veszélyes termékeket árulnak a boltokban – közölte a magyar kormány legújabb szerve
Már intézkedtek is az ügyben.
január 22., 06:51