További Cyberia cikkek
A Deep Blue-val vívott emlékezetes mérkőzése óta először, idén ősszel Gary Kaszparov egy új sakk-computerrel, a Deep Juniorral "csap össze." A sakkvilágbajnok szerint leendő ellenfele sokkal intelligensebb, és lényegesen többet tud a játékról, mint egykori legyőzője. Ugyanakkor bízik benne, hogy ezúttal győz az emberi kreativitás.
199 dolláros áron kereskedelmi forgalomba került Roomba, az MIT Mesterséges Intelligencia Laboratóriumában megtervezett, azaz Rodney Brooks nevével fémjelzett, továbbá az iRobot cég által kivitelezett porszívó robot.
Az Intel közzétett számos technikai adatot az egy helyett három kapuval rendelkező, leginkább 3D-s tárgyakhoz hasonló Tri-Gate tranzisztorról.
A Carnegie Mellon Egyetem tudósai szerint a szénből készült nanocsövek gyorsabban megszűrik a gázokat, így a széndioxid-kibocsátást is, mint bármelyik jelenlegi rendszer.
A Kaliforniai Technológia Intézet kutatói - a kormány által finanszírozott, egy-két évre tervezett projekt keretében - ezer különböző folyékony halmazállapotú anyag tárolására képes, közönséges postabélyegnél alig nagyobb biochip előállítását tervezik. Ha beválik, akkor jelentősen csökkennek az orvosi tesztek, a genetikai kutatások, illetve a gyógyszer-előállítás költségei.
Komolyabb bioterrorista támadás esetén az Egyesült Államok laboratóriumai, bioforrásai hamar elpusztulnának - figyelmeztet a Nemzeti Akadémiák Kutatási Tanácsának a jelentése. Főként azért, mert a kórokozók felderítésére és azonosítására nem lenne elegendő idő.
A levegőben több mint huszonhárom kilométerre továbbítottak fényfotonokba kódolt kvantum-kriptográfiai kulcsokat - jelentették be brit kutatók. Állításuk szerint ezzel jelentős lépést tettek egy, műholdakra épülő, teljesen biztonságos világméretű kommunikációs rendszer felé. Jövő márciusra várható a rendszer pontos terve.
Jan Hendrik Schon |
Bostonban került megrendezésre az Őszi Szenzor Expo. A több kiállítással és konferenciával egybekötött rendezvényen Ray Kurzweil, a meghökkentő előrejelzéseiről ismert feltaláló arról elmélkedett (többek között), hogy 2030-ban nanoérzékelőket juttathatunk a vérkeringésbe, agyműködésünket beültetett mikrochipek fokozzák, illetve elektronikus úton oszthatjuk meg egymással belső élményeinket és emlékeinket.
Christopher Reeve, az évekkel korábban baleset következtében részlegesen lebénult egykori Superman egy, a BBC-nek adott interjúban bírálta a Bush-adminisztrációnak az őssejt-kutatásra vonatkozó megszorításait. "Üzenem az elnöknek, hogy gondolja újra és értékelje át az álláspontját, mert a lakosság túlnyomó része támogatná a kutatásokat" - nyilatkozta. Reeve ugyanakkor gratulált a brit kormánynak a kényes kérdésben hozott bátor intézkedései (például az embriókon őssejt-tenyésztés céljából végzett kutatások engedélyezése) miatt.
November 15. és 17. között, a Los Angeles melletti Newport Beach Marriottban kerül sorra az Ötödik Alcor Konferencia a Radikális Élet-meghosszabbításról. A legismertebb hibernáló-központ összejövetelén - sok egyéb más mellett - a biológiai halhatatlanságról, a nanorobotikáról, új szövettárolási módokról hangzanak majd el előadások.