Salamon
7 °C
14 °C

Torzítja az arcot a Nintendo

2009.04.03. 15:41
Kétszer erősebb hardver, két kamera, zenelejátszás - ezek az Nintendo DS legújabb verziójának, a DSi-nek az extra képességei. Kipróbáltuk, de még mindig nem tudjuk eldönteni, megéri-e a felárat a konzol.

Pár nap és hivatalosan is megkezdődik a Nintendo DSi európai forgalmazása. Szerencsére az Index még a premier előtt kipróbálhatta a készüléket, kicsit úgy éreztük magunkat, mintha titkos jelentéseket olvasgattunk volna a Kennedy-gyilkosságról. Európa-szerte keveseknek adatott meg ez a lehetőség.

Instant siker

A készülék elődje, a DS és a DS Lite úgy lett sikeres, hogy sokan óriási bukást jósoltak a konzolcsaládnak: a Sony PSP-vel szinte egyszerre debütált a képességeiben sokkal gyengébb és grafikai teljesítményben is kevesebbet nyújtó kütyü. Míg a konkurens szinte fotorealisztikus megjelenítést, filmnézést, mp3-lejátszást, minden elképzelhető nyalánkságot kínált, addig a DS-sel csak játszani lehetett.

Úgy tűnik, ennyi is elég volt: eddig százmilliót adtak el belőle, míg konkurenséből, a PSP-ből ötvenmilliót. Ugyanaz játszódott le, mint az asztali játékgépeknél, ahol piacra kerülése óta nagyjából annyit vettek a Wii-ből, mint az ár-érték arányban többet kínáló Xbox 360-ból és PlayStation 3-ból együttvéve. A Nintendo mindkét kategóriában az ötlettel nyert, ám amíg a Wii-nél a hadonászós távirányító hozta meg a sikert, addig a DS-nél az érintőképernyő, a mikrofonra épülő játékok és a második kijelző szerzett vásárlókat.

Mindent kicseréltek

A DS és a DS Lite sikeres lett, de három év után újítani kellett, ezért született meg a DSi. A konzol elsőre alig különbözik elődjétől, pedig szinte mindent kicseréltek benne. A processzor órajelét például kétszeresére, a memória méretét négyszeresre növelték. Eltűnt a 2001-es Game Boy Advanced játékait fogadó GBA-slot, megjelent viszont egy sd-kártyanyílás. És ha csak kevéssel, de a kijelző is nagyobb lett, 3 colosról 3,5 colosra nőtt. Ja, és kicserélték a burkolatot is.

Más kérdés, hogy a sok változatásból mennyit vesz majd észre a felhasználó. A fényes műanyagház mattra cserélése például elég feltűnő, és elvileg azt a célt szolgáltja, hogy kevésbé látszódjanak meg a gépen az ujjlenyomatok. Nem is látszanak, viszont a DSi-n a kezünkön kívül minden nyomot hagy, méghozzá olyat, mintha össze-vissza karcoltuk volna a konzolt. Szerencsére ez csak a látszat, mert a ház megtörlése után minden nyom eltűnik, ettől függetlenül az új burkolat tapintása szerintem kevésbé kellemes.

A menü viszont százszor, ezerszer jobb lett, amihez két dolog kellett: egyrészt, hogy a régi olyan béna legyen, amilyen, másrészt, hogy az újat a kor igényeihez szabják. Az érintésérzékeny kijelző kezelése is jobbnak tűnik, funkciókból meg egyértelműen többet kapunk.

Nyávog, ugat

Mostantól például dalokat is le tud játszani a DSi, igaz, nem mp3-akat, csak aac-ket, kezdhetünk tehát konvertálni. A fájlokat egy sd-kártyán tudjuk a konzolba pakolni, onnantól meg már kezeli őket a beépített lejátszó. Amolyan Nintendo-módra, mert természetesen nemcsak meghallgathatjuk a számokat, hanem végtelenül el is ronthatjuk őket. Például kutya-, és macskahangokat keverhetünk rájuk, ami a rovat Cukiságblogban is érintett tagjának, Verának természetesen azonnal megtetszett. De választhatunk vagy harminc zaj közül, ezeket a DSi hátsó gombjaival szólaltathatjuk meg, ütemes cipőkopogással és dobveréssel tönkretéve a jól kitalált dallamokat. Akinek ez nem elég, az megváltoztathatja a tempót, a hangmagasságot, sőt előre rögzített hanganyagot keverhet a számokra.

Hasonló ámokfutásba kezdhetünk a fotókkal. Ezeket a készülék két darab, 0,3 megapixeles fényképezőgépével készíthetjük el, ami nagy minőséget nem ígér, de kihozza a maximumot ebből a felbontásból. Az igazi móka azonban csak az exponálás után kezdődik, a vágószoftverrel ugyanis szinte bármilyen torzítást végrehajthatunk.

A legjobb persze az, amikor az ujjunk mozgatásával húzzuk szét a saját arcunkat, a végeredményt aztán elmenthetjük, majd rámásolhatjuk az sd-kártyára. Kár, hogy ezzel nem oldunk meg semmit, mert a DSi is ugyanabba az ostoba .bin formátumba menti a képeket, mint a Wii. Ezeket a fotókat, screenshotokat ugyanis nem tudjuk megnézni pc-vel, mobillal, külső eszközökkel, csak a Nintendo lejátszóival. Bár a Wii-s .bin kiterjesztésű fájlokat utólag át tudtam alakítani jpeggé, a DSi állományaival a legjobb programok sem tudtak megbirkózni.

Ugyanaz a felbontás

A játékok viszont semmit sem változtak, megkérdőjelezve a hardverfrissítés értelmét. Persze szebb programokat nem is nagyon lehet készíteni a DSi-hez, mint a DS-hez, hiszen elveszne a DS-verziók közti kompatibilitás, akkor viszont minek a kétszeres órajel, minek a négyszer nagyobb memória? Idővel talán kiderül, esetleg megjelenik egy Video Options menüpont a játékokban, ahol majd anizotropikus szűrőket pakolhatunk Marióra, mert egyelőre csak annyi tűnt fel, hogy a 15-20 órás játékidő 10-15 órára esett vissza a nagyobb fogyasztású alkatrészek miatt.

A kompatibilitás tehát megmaradt, így továbbra is elérhető a DS egyik legszimpatikusabb funkciója, a játékmegosztás. Ennek az a lényege, hogy a közelünkben található DS-ek, DS Lite-ok és DSi-k is be tudnak csatlakozni a játékba úgy, hogy csak az egyik konzolban van benne a programot hordozó kazetta. Egyszóval meg tudjuk hívni a többieket. Párizsban, a Szajna partján láttam eddig először és utoljára olyat, hogy vagy tucatnyi diák játszott egymással a DS-nek hála, pedig a jelenség támogatandó: a gyerek a szabadban van, méghozzá közösségben, miért is kéne a játékgépezésnek magányos szobatevékenységnek lennie?

Valamivel drágább

A DSi néhány új funkciót ad tehát hozzá a DS Lite-hoz, meg jóval erősebb hardvert, aminek azonban egyelőre kevés hasznát látjuk. Az biztos, hogy nem éri meg lecserélni a régi gépet az újra, viszont akinek eddig nem volt DS-e, annak most érdemesebb elgondolkoznia a vásárláson. A frissített gép persze nem olcsó, 55 ezer forintba kerül, miközben az elődöt már 38 ezer forintért be lehet szerezni: a külföldi árakat figyelembe véve körülbelül 50 ezerbe kerülne a DSi, ha nem gyengült volna a forint (a DS árát jelenleg még a régi árfolyam határozza meg). Őszintén szólva nem vagyok meggyőződve arról, hogy az extra funkciók és képességek megérik a 12 ezer forintos felárat, de idővel persze kiderülhet, hogy a hardvertartaléknak hasznát lehet venni.

Akárhogy is, a DSi remek kis játékgép, amit remekül bizonyít, hogy a fotózásra leadott példányt a kollégám elfelejtette visszaadni, majd este sms-ben panaszolta el, hogy a konzol lemerült, és nem tudja feltölteni. Ha a régi modellel játszott volna, talán kihúzza hajnalig.