Mindenbe Geode
Mindezek alapján Fred Weber, az AMD vezető technikai munkatársa szerint az új termék alkalmas arra, hogy számítógépekbe, tévékbe, kézi- és asztali eszközökbe szereljék. A Geode természetesen x86-os csip, tehát a pc-kre írt programok minden további nélkül elfutnak majd rajta.
A számítástechnikai alkatrészek beépítése a szórakoztató elektronikába nem újdonság, de az Intel és az AMD korántsem élvez olyan monopolhelyzetet ebben a szegmensben, mit a pc-processzorok piacán. Olyan versenytársakkal kell szembeszállniuk, mint a Texas Instruments, vagy az ARM, a két csipgyártó ennek megfelelően komoly energiákat és összegeket öl abba, hogy minél nagyobb szeletet hasítson ki magának ebből a piacból. Az Intel beleerőltette Celeron csipjeit a Microsoft asztali gépébe, az AMD pedig a Geode NX sorozattal szereli az Indiában készülő, szuperolcsó Personal Internet Communicator pc-t.
Sok kicsi
Ahhoz hogy az új termékek széles körben elterjedjenek, elsősorban olcsónak kell lenniük. A leggyorsabb Geode LX processzor a hozzátartozó alaplapi csipszettel együtt 45 dollárba (9 ezer forintba) kerül. Millió számra kell eladni belőlük, hogy hasznot hozzanak – ismerte el Weber, ugyanakkor az AMD embere azt is bevallotta, hogy ezeknek a termékeknek a kifejlesztése sokkal kevesebbe kerül, mint mondjuk egy szerverprocesszoré.
A Geode ugyanakkor nem önmagában létezik. Az alaplapi csipszeten kívül az LX változat beépített titkosítóval és 2D-s videomaggal érkezik, aki pedig 3D-s képességekre vágyik, az megveheti magának a szükséges eszközt külön. A rendszer tervezése során szempont volt, hogy a grafikus magot és a processzormagot is a memóriához közel tudják elhelyezni, amire adekvát megoldást találtak: egyetlen csipbe helyezték őket.
A Geode processzor eredetileg a National Semiconductor tulajdonában volt, az AMD 2003-ban vásárolta meg az társaság olcsó gépekkel foglalkozó részlegét. A történet érdekessége, hogy a Geode eredetileg a Cyrixtól származik, a processzorgyártó 1997-ben szabadult meg a részlegtől.