Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Én, a Simon

2007.06.23. 09:54
Isaac Asimov már fél évszázada megírta az Én, a robotot, mégis egészen idáig kellett várnunk az Első Magyar Robottalálkozóra. Megérte. Aibo, Hungaroszféra, Robonova, Simon és a többiek vidám hangulatban töltötték a péntek délutánt; volt ott ropi, üdítő, hason táncolás, bukfenc, cigánykerék, sőt látás, járás és gurulás. Az interakció sajnos elmaradt: kiderült, hogy robotjaink magányos lények, akik csak a gazdájukkal értenek szót.

"Vigyázz, mert felkapja az ollót az asztalról, és beléd döfi" - riogat valaki, miközben gyanakodva közelítek Simonhoz. A végén még tényleg megteszi. Simon, a robot az Első Magyar Robottalálkozó résztvevője, kilenc kiló és 115 centi. Nem gyerekjáték - talán még az ollóra sincs szüksége ahhoz, hogy eltegyen láb alól.

Szerencsére Simon csak félig-meddig életképes: a robottalálkozót egy asztalon ülve tölti, mert nemrég egy balesetben megsérült a bal válla (nekiment valaminek), a belé épített sok szervómotor miatt meg olyan nehéz, hogy nemhogy két lábon, de négykézláb sem tud járni.

Simon 3.0

"Sajnos súlyproblémákkal küzd" - mondja Simon gazdája, Pécskai Balázs. Pécskai önerőből hozta létre a robotot kész alkatrészek, jó sok drót, plexi, alumínium és édesapja garázsműhelyének felhasználásával. "Csak a sok csavar egy kiló" - magyarázza Pécskai. Szervóból, a testrészek mozgatásáért felelős elektromotorból összesen 24 van Simonban, ez szaknyelven azt jelenti, hogy ennyi szabadságfokkal rendelkezik: külön tudja mozgatni csuklóit, térdeit, sőt az ujjperceit is.

Ahogy ott ül az asztalon a Budapesti Műszaki Főiskola, a volt Kandó egyik termében, jól látszik rajta, hogy Simon még nem tökéletes: ezüstszínű, tojás alakú fejét, amelyen a szemeket webkamerák helyettesítik, gazdájának folyamatosan tartania kell, de még így is hátracsuklik néha; és amikor megpróbálunk kezet fogni vele, csak kerreg a szervó tehetetlenül. Pedig ő már a Simon-sorozat 3.0-s verziója, és gazdája eddig több mint félmillió forintot költött rá.


Klikk a képre!

Ultizni nem fog

Ez persze semmi ahhoz képest, hogy Juhos Sándor, egy japán, gyári eredetű, de egyénileg tuningolt Robonova 1-es gazdája eddig egy 4-5 éves, megkímélt állapotban lévő középkategóriás autó árát ölte bele teremtményébe. A sérült Simonhoz képest agilis és fitt Robonova a Juhos által írt szoftver irányításával magabiztosan bukfencezik előre és hátra, de fő mutatványa a cigánykerék - igaz, látni nem lát, így könnyen leesik az asztalról, ha rosszul számítja ki a mutatványt.

Gazdája teljesen hétköznapi, távirányítónak látszó tárggyal irányítja a robotot: ami a forward gomb lenne, azzal jobbra lép, ami a rewind, azzal meg balra, ilyen egyszerű. Az infrás irányítást Juhos most készül lecserélni bluetoothosra, amivel csak az a baj, hogy újabb ötven-százezer forinttal dobja meg az eddig nyolcszázezres számlát.

"Többen mondták már, hogy ez egy magyar robot, az lenne az igazi, ha el tudná tépni a magyar kártya egy lapját" - mondja Juhos, aki szerint megvalósítható az ötlet, és meg is valósul majd.
"És ultizni mikor fog?" - érdeklődünk pimaszul.
"Hát ultizni azt nem fog, legfeljebb ha én irányítom."

Hason való táncolás No. 4

A kollegiális, sőt barátságos hangulatú robottalálkozón (ilyen lehetett a híres Homebrew Computer Club Kaliforniában a hetvenes évek közepén) nem csak milliós szörnyek vesznek részt. Van, aki olyan félhumanoid robottal érkezett, amely kizárólag lábat kapott a teremtőtől, így csak járni tudott csavaros befőttesüveg-fedélből készült talpain, viszont hamar elkészült, és kijött tízezer forintból. Meggyőző bemutatót tart egy soros porton keresztül, pc-vel irányítható Sony-féle Aibo, akinek gazdája végeláthatatlan, legördülő menüből választja ki a gyárilag belé programozott mutatványt, jelesül a "hason való táncolás No. 4"-et.

A show-t végül egy gimnazistának látszó gimnazista, Szvoboda Péter lopja el, aki egy közepes strandlabdányi plexigömbbel érkezett a találkozóra. A Hungaroszféra nevű, giroszkóppal felszerelt lényt, amelynek belsejében egy komplett pc lakik, a Szent Margit Gimnázium tudományos diákkörében rakták össze néhány hónap alatt, és talán ő az egyetlen a megjelentek közül, akinek közvetlen gyakorlati haszna is lehet: elméletileg nehéz terepen, lejtőn, homokban és vízben is magabiztosan halad, így képes adatokat, mintákat gyűjteni ott, ahová ember nem szívesen merészkedik. Ő kijött félmillióból.


Kattintson a képre!

Kis lépés ez Robonovának

Szép, szép, de azért mégis az lenne a legszebb, ha össze tudnánk őket ereszteni valahogy, álmodozunk. A robotikában mégis csak az interakció a legizgalmasabb. Verekedjenek? Fussanak versenyt? Hát az nem fog menni. A robotok többsége látni sem lát, vagy ha igen, ahhoz külön varázslatra van szükség: Aibo gazdája például percekig próbálja rávenni a kutyát, hogy felismerjen egy A4-es lapra printelt, hatalmas zöld x-et, de nem megy: először a lap van rossz szögben, aztán a fényviszonyok nem megfelelőek.

Szegény Simon ugye sérült, és a formaidőzése sem sikerült a legjobban, Robonova pedig, aki mint emlékszünk, egy autó árába került, nemhogy futni, de járni sem tud. Fizikailag képes lenne rá, de szoftverileg most mindössze egy lépést tud megtenni egyszerre: lassan felemeli az egyik lábát, aztán utána teszi a másikat. Rövid pihenő, míg újra összeszedi magát. Kis lépés ez neki, de nagy lépés a robotikának.