George 1995. június 23-án, 4 éves korában veszett el, amikor még Clinton volt az amerikai elnök, nálunk pedig Horn-kormány éppen bevezette a Bokros-csomagot. Az állat gazdái, a kaliforniai Santa Rosában élõ Frank Walburg és felesége hetekig keresték a macskát: többször végigjárták a helyi állatmenhelyeket, és 500 dolláros jutalmat ígérõ plakátokkal ragasztották tele a környéket. Végül lemondtak az állatról.
Walburgék egy héttel ezelõtt, tehát több mint 13 év után kaptak egy telefonhívást egy helyi állatmenhelytõl; a sintértelep munkatársa közölte, hogy a macska megkerült, átvehetik. George-ot otthonától 5,5 kilométerre találták meg, szóval nem csavargott messzire. Az állat rettenetesen lefogyva, 2,9 kilósan került elõ (6,4 kilós volt, amikor elveszett), légúti betegségek kínozták és toxoplazmózisa volt (egy egysejtû parazita okozta betegség, ami letargiát és súlycsökkenést okoz a macskáknál). Az állat viszont kétségtelenül George volt, ezt a bõre alá ültetett csip igazolta, az állatmenhely emberei e csip révén tudták meg, kik a macska gazdái. Ha nem lett volna a csip, minden bizonnyal elaltatták volna George-ot.
A 17 éves állat azóta gazdáinál pihen, naphosszat mogyoróvajat nyalogat (ami a kedvence), és lassan visszanyeri versenysúlyát. George története természetesen megjárta az internetet, és jó reklámot csinált az állatokba ültetett RFID-, azaz rádiófrekvenciás azonosítótechnológiát használó csipeknek. A technológiát 1985-ben szabadalmaztatta az amerikai AVID Identification Systems, az elsõ csipet 1989-ben ültették be, így a technológia még 1992-ben is újnak számított, amikor George megkapta a saját csipjét (már csak azért is, mert akkor még fõleg kutyákon használták). A rizsszem méretû csip 125 kilohertzes frekvenciát használ, kézi szkennerrel lehet aktiválni és leolvasni az adatokat, amiket a csip tárol.