Veszélyes nehézfémek
A legújabb jelentés arról számol be, hogy a számítástechnikai hulladék kezelése a Föld legkomolyabb szemétproblémájává válhat. Különösen veszélyesek a környezetre a néhány éve még az elektronikai alkatrészekben széles körben használt nehézfémek, mint az ólom, a kadmium és a higany.
Tavaly decemberben egy nemzetközi szakértői csoport kereste fel a Hongkongtől nem messze fekvő Guiyu nyílt területen működő szemétlerakóit. Itt minden védelmi felszerelés nélkül dolgozó emberek bányásszák ki, illetve részben eltüzelik az alkatrészeket, hogy aranyat és ezüstöt nyerjenek ki belőlük.
Ökológiai katasztrófa
Ennek során veszélyes gőzök szabadulnak fel, a talajt és a vizeket nehézfémekkel szennyezik. A BAN aktivistái beszámoltak arról is, hogy a Nyugat elektronikai hulladékából Kína mellett India és Pakisztán lerakóiba is kerül. Ezeken a helyszíneken gyakorlatilag ugyanaz az ökológiai katasztrófa történik, mint Kínában - jelentette ki a BAN egyik szóvivője.
A jelentés arra is kitér, hogy az amerikai elektronikai szemét 80 százalékát kiviszik az országból. Bár az USA-ban működnek a régi PC-k újrahasznosítását végző cégek, az olcsóbb megoldás alighanem a problémás rakomány harmadik világba passzolása lehet.
Nemzetközi probléma
A BAN attól tart, hogy az évente üzembe állított milliónyi új számítógép nemzetközi méretű problémává dagasztja az elektronikai hulladékok ügyét. "Mindenki pontosan tudja, miről van itt szó. De a legszívesebben a szőnyeg alá söpörnék az egész ügyet" - jelentette ki Ted Smith, a Silicon Valley Toxics Coalition elnöke.