
További Hardver cikkek
Megkérdőjelezhetetlen világszabványnak számított az IBM behemót, 8 hüvelykes flopilemeze 1974-ben, amikor a Budapesti Rádiótechnikai Gyár (BRG) 43 éves, feltűnően kreatív alkalmazottja, Jánosi Marcell előállt a szexi, kemény műanyag borítású, a konkurenciáénál kétszer kisebb átmérőjű adathordozóval. Évtizedekkel előzte meg korát. Aztán mégse lett belőle semmi.
A most 75 éves, súlyosan beteg Jánosi hivatásos feltalálónak tartja magát. A BRG-nél és korábbi munkahelyein feltalálta az automatikus hidraulikus fröccsöntőgépet, és részt vett az első modern, háromsebességes orsós magnó, a Calypso megtervezésében, nem is beszélve az akár vincseszterként is használható magnetofonmechanikáról. Azt azonban ő sem gondolhatta, hogy épp a flopi miatt kerül be a Wikipediába.
"Mielőtt Kennedyt meggyilkolták, egy beszédében azt mondta: Ne az legyen az első, hogy neked mit adott Amerika, hanem hogy te mit adtál Amerikának. Ebben a szellemben élek én is" - mondja Jánosi, aki, bár bíztatták, soha nem volt hajlandó disszidálni, és most az átlagosnál magasabb, de így sem egetverő nyugdíjból él feleségével egy óbudai társasház második emeletén.
Bűvös flopi

Jánosi Marcell. Fotó: Huszti István
A vajkaramell színű bőrgarnitúrával körbekerített dohányzóasztalon, a nappali földrajzi középpontjában egyetlen objektum: a nevezetes flopimeghajtó a bele való lemezzel. A mechanika még mindig finoman működik, maga a lemez pedig nem sokkal nagyobb és egyáltalán nem rondább egy mai, 3½ hüvelykes flopinál. Jánosi 1974-ben, épp a bűvös kockával egy időben találta fel. De míg Rubik Ernő találmánya lassan magyar nemzeti szimbólummá nemesedett, a magyar flopiról néhány hazai tudománytörténészen kívül alig tud valaki. Mi történt?
"A KGST-országok beléptek az egységes számítástechnikai rendszerbe, és azokkal a találmányokkal, amelyek nem voltak kompatibilisek a meglévő nyugati rendszerekkel, nem lehetett foglalkozni - magyarázza Jánosi. - És nehogy már egy mezítlábas csatlós ország csináljon egy jobbat, mint ami nekik van. Szigorúan tilos volt csinálni, mert nem volt nyugati előzménye."
A Jánosi-féle flopi ennek ellenére nem maradt titokban, a BRG-nél ott bazseváltak a világ legfejlettebb országainak fejlesztői, akik mind a flopit akarták - megvenni vagy lenyúlni. "A japánok rengetegszer itt voltak. Emlékszem, letettem [a meghajtót] egy székre, és ők mint a kis őrültek fényképezték, körbetáncolták" - vigyorog a feltaláló, és mint egy huncut kisfiú, mindkét lábát felteszi a dohányzóasztal merevítő lécére. Azt mondja, a Sony hivatalosan is elismeri, hogy a mostani flopik elődje a BRG MCD-1, vagyis a Jánosi-féle találmány, amelyből végül gyártottak is valamennyit, de épp a kompatibilitás hiánya miatt soha nem lett belőle világsiker.
Az úgy volt
De a hetvenes években nem csak a japánok nyüzsögtek a magyar flopi körül. Jánosi sokszor elmondta már, de nem lehet elégszer hallani: Jack Tramiel, a legendás Commodore elnöke-vezérigazgatója-alapítója-tulajdonosa a hetvenes években különrepülőgéppel érkezett Budapestre, hogy tárgyaljon a Jánosi-féle flopi megvásárlásáról. A Commodore-nál korábban "négy hétig tesztelték a meghajtót, egyetlen bithibát nem találtak" - mondja Jánosi, aki szerint a korabeli politika "elgáncsolta, megtiltotta" a találmány nyugati elterjedését.
Ez a gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy Jánosi főnöke, a BRG vezérigazgatója a III. kerületi pártbizottság kihagyhatatlan ülésére hivatkozva csak az utolsó pillanatban jelent meg a budapesti szállodában, ahol a Commodore vezére lakott - negyedórával azelőtt érkezett, hogy Tramiel megunta a hosszas várakozást, és indult volna hazafelé. Ezt az utolsó negyedórát a BRG-sek azzal töltötték, hogy a gyár szervezeti felépítését magyarázták a Commodore-igazgatónak, aki végül beintett nekik. "Én azért jöttem, hogy Jánosi Marcellel találkozzam" - vágta állítólag Tramiel a vezérigazgató szemébe, de ez csak olaj volt a tűzre: a Commodore első embere dolga végezetlenül távozott az országból. A Jánosi-féle flopi maradt technikatörténeti kuriózum - a nemzetközi szabadalmat az állam nem újította meg, így az elveszett, és a 3 hüvelykes flopit 1982-től a japánok (többek között a Hitachi és a Matsushita) gyártották, és az Amdek nevű cég forgalmazta, elsősorban az Apple II-höz.

Jánosi Marcell. Fotó: Huszti István
"Meg szokták kérdezni, hogyan lehetne ezt feltámasztani- int Jánosi a dohányzóasztal felé. - Ezt már nem lehet feltámasztani. És nem is érdemes, a japánok igenis javítottak a konstrukción."
"A legrégebbi feltalálók közé tartozom" - mondja Jánosi, aki fiatal korában szénhordással gyúrt, aztán kisiparosoknál kitanulta a forgácsolómunkákat, az autogén vágást és hegesztést, de úgy ám, hogy amit ő hegesztett, abban a röntgen sem talált hibát; amit ő hegesztett, azt hídalkatrésznek lehetett volna használni. Innen egyenes út vezetett a feltalálósághoz.
"Mindig tudtam, hogy mi kell a világnak, hogy mi legyen a következő lépés. Akkoriban úgy gondolkodtam, hogy minden akkori eszköznek eléje kell lőjek legalább 10 évvel. Árban is ez volt a helyzet, ez a szerkezet 100 dollárnál kevesebbe került. Most, ha csak 10 fillért kapnék minden flopiért, amit eladnak... milliárdokat gyártanak belőle."
A nappali főfalát beborító könyvespolc stratégiai pontján, egy apró üvegváza mellett ott büszkélkedik a bűvös kocka. Neki sikerült.

Az oldalról ajánljuk
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek
Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.
március 23., 08:15
- Gazdaság
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
2 órája
- Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.
március 23., 08:16
- Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet
A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.
március 23., 08:38
- Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását
Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.
március 23., 09:42
- Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert
Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.
március 23., 07:13
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít
Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.
március 23., 06:11
- Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
március 23., 09:50
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét
Imádkozás közben érte őket a rakéta.
március 23., 06:35
- Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”
A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.
március 23., 06:15
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban
A hatóságok vizsgálják az esetet.
március 23., 06:16
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben
Az ügyben vizsgálat indult.
március 23., 06:49
- Külföld
Éjszaka is forrtak az indulatok Isztambulban, a több tízezer tüntető ellen könnygázt vetettek be
március 23., 07:46
- Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában
Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.
március 23., 07:34