Minél kisebbek a processzorokat és a más egyéb csipeket felépítő tranzisztorok, annál gyorsabbak, ráadásul a mérnökök a kisebb tranzisztorokból többet tudnak elhelyezni adott területen. Csakhogy a miniatürizálódás újabb problémákat szült, a tranzisztorok mérete ugyanis nagyon változó, állítja Duane Boning, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) mérnöke.
A mai gyártási módszerek nem teszik lehetővé, hogy pontosan megszabjuk az apró tranzisztorok és a közöttük lévő kapcsolatok méretét és összetételét, mindig vannak eltérések. A múltban ez nem is okozott gondot, derül ki a New Scientist cikkéből, mert az eltérések eltörpültek az összetevők teljes méretéhez képest, most azonban a tranzisztorok körülbelül 65 nanométer átmérőjűek, azaz körülbelül 130 szilíciumatomból állnak, az eltérés pedig akár a teljes méret húsz százaléka is lehet.
Ilyen mértékű eltérés esetén a csipek vagy elromlanak, vagy rosszul teljesíthetnek. A méretkülönbség miatt könnyen előfordulhat, hogy két, elméletileg ugyanolyan csip más jelet, más eredményt produkál.
Boning professzor és kollégái kutatásaikban elsősorban a rádiófrekvenciás integrált áramkörökre koncentráltak, írta a ZDNet, mert ezek nagyon gyorsan nagyon sok adatot továbbítanak, ráadásul elterjedt eszközökben, például nagyfelbontású tévékben is megtalálhatóak.
A kutatók megnézték, hogy ez eltérések miként befolyásolják az áramkörök három tulajdonságát, a kapacitásukat, az ellenállásukat, illetve a tranzisztorok bekapcsolási feszültségét. Ezeket nem lehet közvetlenül mérni, ezért különböző árammennyiség rákapcsolása mellett megmérték a csipek sebességét, és matematikai modellek segítéségével felbecsülték az áramkörök elektronikus paramétereit. Magas kapacitás mellett az ellenállás alacsony volt, ugyanakkor a tranzisztor feszültségének határértéke független volt a szórt kapacitástól és az ellenállástól.