Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Megjelent az Xbox

2001.11.15. 12:52
Több száz addikt gémerből szakadt fel a sóhaj, amikor Bill Gates szerda éjjel személyesen adta el a Microsoft első konzolját a Times Square-en New Yorkban. Az Xbox megjelenése rendesen átrendezi a játékpiaci erőviszonyokat, s ezért még a milliárd dolláros veszteség sem tántorítja el a szoftvercéget, hogy lakásunk újabb szegletébe telepedjen be.
Az első elégedett vásárló
Kopogó szemű fanatikusok vártak órákat a Microsoft konzoljának megjelenésére a Times Square-en, és nem kellett csalódniuk: Amerikában mától kapható az Xbox. A konzol egy héttel az eredetileg tervezett megjelenés után került a boltokba, viszont kijavították a tesztpéldányok fagyásproblémái.

Az első vevő a PR-favorit névvel megáldott 20 éves Eduardo Glucksman volt, aki következő napjait otthona melegében tölti, hogy intravénásan táplálkozva szénné játssza magát új játékaival. A 299 dollárért szórt Xbox-elemzők szerint mintegy 300 ezer példányban várja a fiatalság apraja-nagyját, az utánpótlással pedig év végére megütheti az egy-másfél millió eladott példányt, ha a tervek szerint hetente elmegy egy százassal a konzolból.

Pénz, pénz, pénz

Az Xbox a jelenleg évi 20 milliárd dolláros játékpiac rögös talaján kíván gyökeret ereszteni, ami szakértők, amatőrök, hozzáértők és kocsmai hírfigyelők szerint, továbbá az 500 millió dolláros promóciós kampánynak köszönhetően valószínűleg csont nélkül sikerülni fog.

A Microsoft mindent megtesz a siker érdekében, így lehetséges, hogy a gyártósorról gépenként 375 dollárért lekerülő készüléket a játékosok 299 dollárért vihetik haza. A Morgan Stanley elemzője szerint ezzel optimális esetben egymilliárd dollárt bukhat a redmondi szoftvercég, mielőtt az első fillérje megtérülne.

Vas, akarat

Gates a nép között
Az Xbox csúcstechnológiájához passzoló szokatlanul magas gyártási költség biztosítja a konzol időtállóságát, hiszen a másfél éve piacra dobott Sony PlayStation 2-t nyilván könnyedén lenyomja, de még a három nappal később megjelenő Nintendo GameCube sem igazán ellenfele, ha puszta teljesítményről van szó.

A videoméretű konzol ötszörös szebességű DVD-olvasót, négy USB-csatlakozót, analóg és digitális (HDTV) televíziós és Ethernet hálózati csatlakozókat tartalmaz. 250MHz-es, GeForce 3-technológiára épített, 1920x1080-as felbontást biztosító grafikus processzorát az Nvidia adja, a 8GB-os Western Digital merevlemezén rengeteg játékmentés és egyéb cucc (például gyorsítótárként használva zenék) tárolható.

Az Xbox Intel Pentium III-as processzora 733MHz-en ketyeg, míg a PS2-é 294MHz-es, míg a GameCube-é 486MHz-en fut, 64MB memóriája papíron szintén lenyomja a konkurenciát, a Sony 32MB, és a Nintendo 43MB memóriával operál.

DVD-meghajtója ellenére filmeket csak egy 29 dolláros kiegészítő beszerzése után lehet az Xboxon nézni, s képminősége ekkor sem lesz jobb a hagyományos számítógépes DVD-olvasóknál, a vállalat ugyanis a további veszteségek elhárítása érdekében nem progresszív-szkennelésű készüléket alkalmazott.

A fiatalok szórakoznak

A konzolhoz megjelenése napján mintegy 20 játék vásárolható. A 18-30 éves férfiközönségre kalibrált szórakoztató applikációk ezért elsősorban a célcsoport közízlésének kikiáltott autós, verekedős, akciós, könnyen fogyasztható játékokból állnak.

Ezekről és az Xbox használtának fizikai és mentális következményeiről hamarosan valódi, mélymagyar játékosokon végzett kísérletekkel számolunk be.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!