Miskolc közgyűlése március 22-én tárgyalta a város nevének használatáról szóló 1994-es önkormányzati rendelet módosítását. A rendeletben eddig annyi állt, hogy „Miskolc város nevét, ennek ragozott, rövidített, mozaikszós, vagy toldalékos formában történő használatát bármely jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet elnevezésébe, rendezvényei címébe csak előzetes engedély alapján veheti fel, illetve használhatja”. Tehát, ha valaki egy olyan céget alapított, amiben szerepelt a város neve, előzetesen, illetékmentesen engedélyt kellett kérni a hivataltól.
A módosítás benyújtói szerint az eredeti rendelet nem tér ki a város elnevezésének elektronikus használatára, ezért „a szabályozást ki kell terjeszteni elektronikus tájékoztatási eszközökön, valamint Domain nevekben történő megjelenítésére”. A doménnevek még csak érthetőek, a korábbi rendelet alapján ide tartozik az összes domén, amely bármilyen ragozott formában tartalmazza Miskolc nevét, bár itt sem teljesen világos, hogy az aldomének – például: miskolc.lap.hu – is beletartoznak-e a szabályozásba, és ha igen, mégis hogyan akarják érvényesíteni a rendeletet a doménnevektől technikailag teljesen különböző nevekre.
Az viszont teljesen értelmezhetetlen, hogy a város nevére vonatkozó megszorításokat kiterjesztenék az „elektronikus tájékoztatási eszközökre" is. Engedélyt kell kérni a weblapoknak, ha leírják Miskolc nevét? Erre az értelmező rendelkezések sem adnak választ.
Utólag is regisztrálni kellene
A rendelet visszamenőleges hatályú lenne, ezért regisztrálniuk kellene azoknak, akik olyan domént üzemeltetnek, amely tartalmazza a város nevét. A tervezet szerint a tulajdonosoknak meg kell adni a felhasználás időtartamát, valamint indokolni is kell a város nevének használatát.
Aki pedig engedély nélkül, vagy a megkapott engedélytől eltérően, akár mit is jelentsen ez, használja a város nevét, további jogszabály-módosításoknak köszönhetően akár 50 ezer forintra is büntethető lenne.
A város önkormányzata az Indexnek elmondta, hogy március 22-én a beadványt szakmai kifogások miatt nem fogadták el, a későbbiekben átdolgozott formában újratárgyalják, de még nem tudni, hogy mikor.