További Mobil cikkek
A CINeSPACE projekt alapkoncepciója, hogy a filmek rendkívül fontos szerepet töltenek be a kulturális örökségben: hemzsegnek bennük az építészeti, képzőművészeti, történelmi és egyéb referenciák. Olyan információk, amelyek megfelelő technológiai eljárásokkal hozzárendelhetők egy-egy helyszínhez. Ebből a tényből kiindulva körülbelül egy kilogramm tömegű különleges látcsövet fejlesztettek. A rendszer lehetővé teszi, hogy a távcsőbe kukkantó felhasználó változatos forrásokból származó anyagokat (filmet, videót, képet) lásson, így mélyítve az adott helyszínre vonatkozó ismereteit. A szerkezetet 2009 elejétől az észak-spanyol városok mellett Velencében és Glasgowban tesztelik. Távcsövet a városközpontban, meghatározott turisztikai pontokon lehet majd bérelni. Amikor a látogató érdekes helyszínre ér, a ketyere emlékezteti, hogy nézzen bele, és a menüt használva, az archívumból kiválaszthatja a számára legérdekesebb forrást és alámerülhet benne – a filmek mellett más felhasználók által rögzített és feltöltött multimédiás anyagokban is.
A navigációs rendszer
A fejlett szemantikus megoldásokat helytechnológiával és bővített valósággal (Augmented Reality, AR) integráló szerkezet két részből tevődik össze: a bővítettvalóság-effektust létrehozó látcső mellett hozzátartozik egy PDA-szerű szerkezet is, ennek kezelőfelelülete érintőképernyőn keresztül érhető el és nyújt segítséget a multimédia-tartalom kiválasztásában, majd a navigálásban.
A németországi Darmstadt Fraunhofer Intézetének IGD csoportja által kidolgozott navigációs rendszer négy technológia összekombinálásával éri el a pozicionálás maximális pontosságát. A GPS mintegy tízméteres körzeten belül – azaz nem kifejezett hajszálpontossággal – határozza meg a szóban forgó objektum helyzetét. A finomhangolást markerek nélküli optikai követő-közelítő rendszer végzi, a valódi tárgyról készült referenciaképeket valósidőben rögzítettekkel hasonlítja össze. Ezt követi a tehetetlenségi közelítés, aminek lényege a felhasználó aktuális pozíciójának gyorsulásmérővel történő meghatározása. Végül a rendszer a kiegészítő orientációs információkat (gravitáció, mágnesesség) dolgozza fel.
Tűzijáték a városháza közelében
Különleges kihívást jelentett, hogy a felhasználó egyrészt kicsi és hordozható berendezésen férjen hozzá minél változatosabb, helyre vonatkozó információkhoz, másrészt hatékony módon fogadhassa be maga is ezeket az információkat. A két követelményt figyelembe véve, azokat teljesen kielégítendő, új szemantikus technológiát kellett létrehozni.
Az ontológia lehetővé teszi, hogy a GIS rendszer meghatározza a fogalmak térbeli dimenzióit, megállapítsa, merre találhatók helyre vonatkozó hagyományos mutatók (utcák, terek, épületek), illetve absztraktabb fogalmak/jellemzők (események, napi aktivitás, történelmi mérföldkövek, személyiségek).
Az ontológia kidolgozásához, fogalmakkal való feltöltéséhez a fejlesztők a multimédiás anyagot helyre vonatkozó információval is ellátott formátumban tároló közösségi oldalakról (Panoramia, Flickr) gyűjtöttek adatokat. A poligonokat úgy számítják ki, hogy a csoportban lévő pontok együvé tartozzanak, viszont a meghatározott statisztikai tűréshatáron túl lévők már ne kerüljenek oda. Ezzel a módszerrel könnyebben elkerülhető a részben vagy teljesen hibás címkézés.
Az alábbi kép San Sebastian városának GeoConcepts segítségével történő "felcímkézését" mutatja be.