Natália
-3 °C
7 °C

Mit keres a Google a zsebemben?

2006.01.31. 10:30
Megjelent a mobiltelefonokon a világ két legnagyobb webes keresőcége, a Google és a Yahoo, de új szolgáltatásaik egyelőre messze nem a megszokott minőséget nyújtják: lassan töltődnek be az optimalizált weboldalak, nehézkes a navigáció, és elkeserítőek a földrajzi korlátok.

Nemrég még a szánalmasan egyszerű wap volt az úgynevezett mobilos internet, az elmúlt évben azonban látványos fejlődésen mentek keresztül mind a készülékek, mind a szolgáltatók: elterjedtek a viszonylag nagy felbontású, színes kijelzők, illetve széles körben kiépült a gyorsabb böngészést lehetővé tevő edge és umts hálózat. Ez megteremtette a lehetőségét annak, hogy a weben sikeres cégek a mobilokon is elkezdjenek terjeszkedni, kihasználva azt, hogy az emberek szívesen használják a megszokott márkákat.

Bár a Google és a Yahoo szinte egyszerre jelentették be új szolgáltatásaikat, stratégiájuk teljesen más. A Google esetében nagy hangsúly van a szerverközpontúságon, de így legalább nem kell félteni az adatokat, ha véletlenül vagy szándékosan gazdát cserél a mobil. Ezzel szemben vetélytárs a Yahoo! Go nevű szoftvercsomaggal rukkolt elő, amely pont úgy illeszkedik az okostelefon beépített naptárához, böngészőjéhez és feladatlistájához, mint a számítógépen a Yahoo! Widgets az Outlook levelezőhőz, azaz a programok egyfajta szinkronizálást tesznek lehetővé a számítógép, a mobil és a web között.

Nagyon béta

Bár a Google a nem kiforrott szolgáltatásait előszeretettel nevezi bétának, ezt a megkülönböztető jelölést valamiért egyáltalán nem használja a mobilra átültetett változatoknál, noha azok igencsak rászolgálnak.

A keresőóriás mobilon való megjelenésének alapja a személyre szabható keresőoldal, az úgynevezett igoogle, amelyen a szokványos kereső alatt linkgyűjteményt, tőzsdeindex-figyelőt, hírfigyelőt vagy éppen időjárás-előrejelzést lehet elhelyezni. Elméletileg pontosan az látszik a mobilon, amit a felhasználó beállít a számítógépén, de a konvertálás elég bugos. Próbálkozásaim során nem stimmelt a modulok sorrendje, sőt némelyik meg sem jelent.

A Google másik alapszolgáltatása, a Gmail a mobilom kijelzőjén is könnyen kezelhető volt, és megvan az az előnye, hogy az Outlookból vagy más levelezőprogramból importált névjegyek minden eleme használható, azaz nemcsak emailt tudtam küldeni, hanem a telefonszámokat is felhívhattam. Hasznos és jól működik az emailkereső, a csatolt fájlok kezelése azonban nem a legjobb. Könnyen lementhetőek a képek, a doc fájlok már mindenféle krikszkraksz karakterrel jelennek meg és egyáltalán nem menthetők le a memóriába, holott a tesztelés során használt Nokia N70 kezelné az Ms Word fájlokat is. A Google legnagyobb előnye a teljes platformfüggetlenség: ahol van mobil és net, ott Google is van.

Menj már!

Amilyen ígéretesen indult a Yahoo! Go tesztelése, olyan gyorsan kudarcba is fulladt, miután kiderült, hogy nem lehet megkerülni az értelmetlennek tűnő földrajzi korlátozást. A Symbian S60 operációs rendszerrel szerelt okostelefonokon futtatható programcsomag ugyanis csak tíz országban használható, és a regisztrációkor sms-ben történik, amire - meglepő módon - brit beállításokkal nem érkezett elfogadó válasz. Ennek ellenére nem lehet szó nélkül elmenni a Yahoo! Go mellett, ugyanis az átfogó programcsomag webkeresést, levelezőt, Yahoo! Messenger csevegőszoftvert, Flickr fotógyűjteményt, illetve Yahoo híreket is szállít a mobilokra.

E szolgáltatások roppant hasznosak lehetnek az idén tavasszal megjelenő E-szériás Nokia okostelefonokon, amelyeken wifi is van, mert a felhasználó mind a pécé bekapcsolását, mind a drága mobilos letöltés árát mellőzheti, ha a kényelmes fotelében ülve meg szeretné nézni az emailjeit. Áprilisban egyébként megjelenik a Yahoo! Go tévére írt változata is, amely htpc szórakoztató központokon fut majd, azaz a három legfontosabb platformon, tévén, pécén és mobilon is jelen lesz a Yahoo.