Már majdnem tökéletes az iPhone

Amikor egy éve kipróbáltam, tudtam, hogy az Apple megint megcsinálta. Készített egy kütyüt, ami képességeiben ugyan nem veszi fel a versenyt a mindenféle áramkörökkel telezsúfolt riválisaival, mégis jobb azoknál. Átlátható kezelőfelülete, könnyű irányítása és végsőkig csiszolgatott vizuális elemei alkalmassá tették arra, hogy az embereknek ne csak tessen, használni is akarják a mobilt. Szóval azt a keveset, amit tudott, nagyon jól tudta. Persze sokan butázták le a telefont, vagy húztak elő a zsebükből valamilyen windowsos mobilt, és kezdték el sorolni, hogy miért tud az többet.

Előkészített terv

Nyilván igazuk van a kritikusoknak. Az iPhone sikeréről azonban mindennél többet mond a Microsoft vezérének, Steve Ballmernek az közelmúltban kiadott a közleménye, amiben tudatta a vállalat vezetőivel, hogy érdemes az Apple-járta útra lépni: a kevesebb igényt, de azt kompromisszumok nélkül kielégítő kütyük útjára. Mára tehát már a Microsoft is belátta, hogy van létjogosultsága Steve Jobs víziójának.

Persze hiányzott a mobilból egy rakás funkció, felsorolni is hosszú lenne, hogy mi minden. A legismertebbek: nem lehetett vele mms-t küldeni, nem volt benne kopipészt, sem 3G-s csip. Az első ugye kit érdekel, életemben talán ha háromszor küldtem képes üzenetet, mindegyiket szégyellem, és utólag már nem is tudom, miért tettem. A 3G-s csip hiányára annak idején magyarázatot kaptunk Jobstól, nem bírta volna az akku, mondta, ami nyilvánvalóan hazugság, mintha azt mondanánk, azért lassú a Trabant, nehogy kifogyjon belőle a keverék. Az Apple csak azért hagyta ki az első telefonból a csipet, hogy legyen mivel eladni a másodikat. A vezér ki sem bírja, ha nem mondhatja el valamelyik frissen bemutatott termékről, hogy twice as amazing, hát most összejött, mert a második generációba bekerült a szélessávú mobilhálózatok támogatása, szóval mostantól semmi akadálya a több millió forintos adatroaming-számlának. Kopipészt meg továbbra sincs, ez van.

Akik úgy gondolják, hogy a 3G iPhone csak egy ráncfelvarrt modell, amiért csak idióták állnak sorba, nem téved nagyot, mégsincs igaza. Egyrészt ugye külsejében, funkcióiban alig történt változás, másrészt az új mobil nemcsak áramköreiben teljesedett ki, de a 2.0-ás szoftvernek hála mostantól annyi alkalmazást lehet letölteni hozzá, amennyit nem szégyellünk. Az első iPhone zárt, korlátozott platform volt, a második (és szoftverfrissítés után az első is) azonban már igazi játszótér, ahol a legjobb, és a legostobább szórakozásokat is megtalálja az ember.

Mindenesetre a mobil külsejében alig tér el az előzőtől. Fogom a két készüléket a kezemben (mindkettőt Handrástól kaptam tesztelésre), és biztos vagyok benne, ha Pápua Új-Guineából idekerült kihalt kannibál lennék, nem venném észre a különbséget. Az új mobil egyébként Olaszországból van, ahol 500 euróért lehet megvenni a kártyafüggetlen modellt, csak berakjuk a sim-et, aztán már rá is csatlakozunk a hazai 3G-s hálózatra. Vagyis nem, mert át kell esnünk mindenféle beállításokon, amikhez azért nem árt legalább közepesen érteni az informatikához.

Az iPhone ugyanis alapból nem tudja használni a hazai 3G-s hálózatokat, előbb be kell állítani az APN-t, a felhasználónevet és a jelszót, akármit is jelentsenek ezek. A Pannonnal és a Vodával még egyszerű a művelet, a T-Mobile-lal azonban megizzadunk, mert a legnagyobb szolgáltató SIM-kártyáját használva meg sem jelenik a beállítás menüpontja. Varázslat kell: egy pannonos vagy vodás kártyával lépjünk a Settingsen belül a Networkbe, így már látható az APN-menüpont. Ekkor cseréljük ki a kártyát egy T-Mobile-os SIM-re (az iPhone-ban ugyanis minden további nélkül lehet működés közben kártyát cserélni), majd a még mindig látható APN-be belépve írjuk be a szükséges adatokat. A T-Mobile esetében csak az APN-menüpontot kell kitölteni (wnw), jelszó és felhasználónév nincs.

Miután túlesem a nehézségeken, a szélessávú kapcsolatot jelző ikon ott virít a felső menüsorban, miközben az új hátlapot szorongatom. Tudják, a fémlapot váltó műanyagot, ami hiába engedi át jobban a vezetéknélküli jeleket, és teszi mobilabbá az iPhone-t, a képek alapján akkor is szappantartó-külsőt kölcsönöz a telefonnak. A valóságban nem ilyen vészes a helyzet, ráadásul a plasztik hajlékonyabb, mint a fém, így a telefon gömbölyűbb, formásabb lett hátulról nézve. Onnan, ahonnan soha nem látjuk majd. Ráadásul praktikusabb is a műanyag: a tenyerembe rakva tesztelem a régi és az új iPhone-t, és amikor a fémlap már kicsúszik, a plasztik még mindig tart. Az is öröm, hogy átalakították a jack-bemenetet, így most már nemcsak az iPhone füleseit tudjuk betuszkolni a telefonba, hanem bármilyen szabványost modellt.

Ugyanakkor az átalakított forma azt is jelenti, hogy az új mobilt nem tudjuk majd belerakni a régi dockba, ami nem is lenne baj, ha az újhoz is adnának egyet, mint az első iPhone-hoz, de nem, a vásárlóra vár a feladat, hogy megint vásárló legyen és beszerezzen egyet, kábé tízezer forintért.

Pötyögni nehéz

A kijelző látszólag ugyanaz a 480x320 pixeles, 3,5 colos érintésérzékeny panel, talán a sárgásabb árnyalat miatt tűnik úgy, hogy nagyobb a fényereje. Elődjéhez hasonlóan képes több ujj mozgását is lekövetni, de eggyel is sokra megyünk, mert most is minden olyan könnyed, gördülékeny, amilyennek az első iPhone-ban megismertük, és amilyennel egyik konkurens sem tudott előállni azóta. Továbbra is a kijelzőn van a billentyűzet is, ami viszont a telefon legkritikusabb része. Ezt is meg lehet szokni, sőt, kisebb versenyt is csináltunk még az előző generációs készülékkel, és kábé ugyanannyi idő alatt végzett a megadott szöveg begépelésével, mint én a T9-es borzalmammal. Egy QWERTY-billentyűzetetet kínáló mobilhoz képest viszont mindenképp lemaradásban van az iPhone, szóval aki egész nap sms-eket meg emaileket pötyög, az vagy lemond erről a mobilról, vagy megtanul türelmesnek lenni gépelés közben.

A teszt közben az első igazán meglepő fordulatot az jelentette, hogy telefonnak határozottan jobb lett az iPhone. Manapság már ez az utolsó szempont a készülékeknél, és érdekes, hogy amíg egy tévé esetében először a képet nézzük meg, egy autónál a végsebességet esetleg a fogyasztást, addig a mobiloknál eszünkbe sem jut, mi van a hanggal. A drága telefonok egyébként jellemzően pocsékul teljesítenek ebben a versenyszámban, egyik kollégám félévente örömmel szokott felhívni, hogy elbüszkélkedjen legújabb okosmobiljával, de sosem értem, mit beszél: a hang továbbítására ugyanis nem alkalmasak ezek a kütyük.

Ezzel szemben az iPhone első verziója elfogadható minőséget produkált, a második viszont óriásit lépett előre a hangminőség terén, és ez nemcsak a kimenő, hanem a bejövő hangra is igaz (sőt, hardveresen más az oka, de a hangerő is megnőtt). Arra gondolhatnánk, hogy a 3G-s hálózat nyújtotta nagyobb sávszélességnek köszönhető az előrelépés, de akkor is marad a legjobb mobilokra jellemző minőség, ha a túloldalon egy 2G-s készülék van, vagy ha nincs 3G a közelben, és az iPhone a normál hálózatra áll be.

A 3G-n folyó beszélgetéseknek csak az a következményük, hogy kevesebb ideig bírja az akksi, mert az új csip tényleg fogyasztja a telepeket, így aztán tíz óráról öt órára esik vissza a beszélgetésre fordítható idő. Ez van, Jobs nem hazudott tavaly, amikor gyors lemerülésről beszélt, csak nem amiatt maradt ki a csip, hiszen a helyzet alig javult, most meg mégis itt a 3G.

Lemeríti magát

További probléma, hogy az iPhone annyi szórakozást kíván, hogy ahhoz szinte még a megerősített akku is kevés. Ha ugyanis munkába menet és hazafelé megnézünk néhány South Park-epizódot rajta, játszunk egy kicsit, az irodában iPodként használjuk, napközben megnézünk néhány weboldalt és letöltjük a leveleinket, lebonyolítunk pár hívást a 3G-s hálózaton keresztül, előfordulhat, hogy délutánra már lemerítjük a telefont, és rohanhatunk haza tölteni. Mindenesetre normál használat mellett napokig ébren marad a mobil, az akku meg ahhoz képest is elképesztően tartós, hogy mennyi nyúzást kell kibírnia.

Talán mindenkit az érdekel a legjobban, hogy mennyit gyorsult a telefon adatátviteli sebessége.