A Universal Music vezetője szerint nem lenne ördögtől való, ha minden egyes értékesített iPod után az Apple jogdíjat (royalty) fizetne nekik. Doug Morris minderről a Reuters Media Summiton beszélt, hozzátéve, hogy a helyzet valószínűleg nem pont ugyanaz lenne, mint a Microsoft Zune névre keresztelt médialejátszója esetében.
Korábban ugyanis a Universal már megállapodott a Microsofttal arról, hogy minden egyes értékesített Zune után a Microsoft egy dollárt fizet a Universalnak. A film- és zeneforgalmazó cég nyilvánvalóan abból indul ki, hogy az ezeken a médialejátszókon fogyasztott tartalom jelentős része illegális. S ezt kellene kompenzálnia a lejátszókat gyártó cégeknek valamilyen formában.
Ám míg a Microsoft szorult helyzetben volt, mert a Zune indulására már egy nagy adatbázissal rendelkező online zeneáruházzal kellett előállniuk (melyből a Universalt sem szerették volna kihagyni), az Apple jóval régebb óta létező zeneboltja, az iTunes valószínűleg a Universal nélkül is sikeres tudna maradni.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ha mégis sikerül a Universalnak, illetve a többi nagy film- és zeneforgalmazó cégnek megállapodásra bírnia az Apple-t, ez egyet jelentene-e az iPod-termékek drágulásával, vagy az Apple házon belül nyelné el a jogdíjkifizetések miatti bevételkiesést.
Az Apple amúgy is nehéz helyzetben lenne. Hiszen nemcsak a nemrégiben indult erős konkurenssel, a Zune-nal kell versenyben maradnia, de egy nemrégiben készült felmérés szerint abban sem bízhat túlságosan, hogy a világ iPod-használóinak többsége "megszorítások" árán is lojális marad fehér fülhallgatós médialejátszójához.