
Segítség, az erománok elfoglalták eMagyarországot!
További Net cikkek
Üdvözlöm önöket. A Románia által megszállt Budapestről jelentkezem. Pozitív fejleményről sajnos nem tudok beszámolni. Magyarország a Dunántúl északnyugati sarkába szorult, és a helyzet az elmúlt ezer évben talán egyszer sem volt ilyen reménytelen. Technikai okok miatt tűzszünet van ugyan érvényben, és a sorsdöntő szegedi csatát fel kellett függeszteni, de a szomorú tény szomorú tény marad: a román-magyar viszály robbantotta ki az első világháborút, amely egyes történészek szerint máig nem ért véget, bár közben már a második is kitört.
A magyarországi ellenállás a föld alatt tevékenykedik, miközben a legutóbbi népszavazás eredményei szerint a legtöbben, pontosan a lakosság 35 százaléka a Quicksilver-féle béketervet támogatja, amely kifizettetné Romániával a régiók ellenálló mozgalmának költségeit, és jelentős összeget követelne a tűzszünet megsértéséért.
Jó hogy az egész csak játék, és ez az ország nem Magyarország, csak eMagyarország. De tegyék a gyomrukra a kezüket: ugye összeszorul, ha vetnek egy pillantást a térképre?
Árnyékkormány, árnyékkirály, árnyékvilág
És hogy keveredtem a román iga alatt nyögő Budapestre? Beléptem az eRepublikra. Az eRepublik két román fejlesztő találmánya (ennek már eddig is volt, és később is lesz jelentősége), úgynevezett szociostratégiai játék, ahol virtuális országok virtuális polgárai tevékenykednek, politizálnak, pártoskodnak és háborúskodnak már több mint egy éve. A legtöbben, 11 000-en az eamerikaiak vannak, aztán jönnek az erománok (6930, ennek is lesz még jelentősége) az eindonézek (5150) az ebritek (4661) és az espanyolok (4042). Emagyarból 1200 van, nagyjából annyi, mint efranciából és eausztrálból, létszámunkat tekintve tehát nem állunk rosszul, a populációs rangsorban 40-ből a 18-ak vagyunk.

eMagyarország államformája köztársaság. eMagyarország demokratikus úton megszavazott címere meglepően hasonlít arra, amilyen Magyarországnak volt 1938-ban (jobbról-balról angyal tartja), csak ezt egy bizonyos Francis Hunyadi készítette. eMagyarország himnuszát Kölcsey Ferenc jegyzi, úgy kezdődik, hogy "Isten, áldd meg a magyart", biztos ismerik.
Történelmi érdekesség: az eRepublik fennállása alatt máig mi vagyunk az egyetlen ország, amelynek sikerült kibuliznia, hogy királyság lehessen – annak ellenére, hogy a rendszer ezt alaphelyzetben nem is támogatja. Mint az bizonyára köztudott, tavaly júliusban a rojalista Corvin Párt nyomására eMagyarország királyává koronázták I. Kárpáthy Antalt, aki azonban csak két hetet töltött a trónon, mert augusztusban megbukott: újra kikiáltották a köztársaságot. Már ahogy az ilyenkor lenni szokott, I. Kárpáthy ismeretlen helyre távozott.
Rövid, de annál vérzivatarosabb történelme során eMagyarországnak két másik rekordot is sikerült felállítania: a magyarok és románok között dúló debreceni csata a legvéresebb ütközetként vonult be az eRepublik történetébe, a szegedi pedig a leghosszabbként. Az utóbbi elméletileg ma is tart, mivel az adminisztrátorok a csata kellős közepén egy szoftverhiba miatt felfüggesztették a háborúért felelős modell működését.
További érdekességek, mérföldkövek eMagyarország történelméből
- 2008. április 30. - Elindult Magyarország hivatalos Skype chatje
- 2008. május 10. Pártelnöki választás az eddigi legnagyobb választási csalással
- 2008. május 14. - Magyarország csatlakozik a Mediterrán Unió nevű katonai szervezethez
- 2008. június 19. - Nyitra kivételével az egész Felvidék magyar kézen
- 2008. június 23. - A cseh-magyar háború - az eRepublik addigi leghosszabb háborúja - békeszerződéssel zárul
- 2008. Július 28. - A kongresszus megszavazza a királyságot, Magyarország az eRepublik első királysága
- 2008. augusztus 30. - Budapest megvédése; a debreceni csata, amely az eRepublik történetének legvéresebb harca, magyar győzelemmel zárul, jóllehet a háború modul végleg elromlik, új frontokat nyit magától és képtelen megállapítani a pontszámokat
- 2008. szeptember 5. - Létrejön a Mi Magunk Mozgalom, amely a határon túli magyarság érdekeit igyekszik képviselni. Egy nappal később megjelenik az első cikk a szervezet újságjában, a Büszke Hazafiban, ami később a legolvasottabb Romániai magyar sajtótermék lesz
- 2008. október 7. - Kormányválság. Lemond Rommel Erwin, eMagyarország miniszterelnöke, és Tóth Tamás gazdasági miniszter. Többen pipec007 távozását követelik megnyilatkozásainak stílusa miatt
Forrás: eMagyarország történelme
Íme az elnök
Akkor most ismerkedjenek meg eMagyarország elnökével. Quicksilvernek hívják, 40 éves, nő, korábban külügyminiszter volt, és péntek óta vezeti az országot, miután 53 százalékos többséggel, a Polgári Platform, saját pártja, a KARD és a Szolidaritás Párt támogatásával győzött az elnökválasztási küzdelemben Shaok (43,9 %, Magyar Hazafiak Pártja) és hatasu (3,1%, Magyar Kommunista Párt) előtt.
"Aktívnak, agilisnak kell lenni, és mindenben bele kell ütnie az embernek az orrát" – mondja Quicksilver, aki két és fél hónapja még azt sem tudta, mi az az eRepublik, aztán azon vette észre magát, hogy ő a külügyminiszter. Nevéhez fűződik a híres Quicksilver-féle békeszerződés, többek között, illetve a Legendárium című in-game újság, amely 500 olvasójával a legnépszerűbb magyar nyelvű kiadvány az eRepublikon. Most meg már ugye elnök. Napi 3-4 órát tölt a játékkal; kampány idején értelemszerűen többet.
Az elnök szerint eMagyarország egyik legnagyobb problémája a jobboldali túlsúly, amit szeretne valahogy helyrebillenteni. "A jobboldali eltolódás oka az, hogy a játékban Románia a legnagyobb ellenfelünk, és mivel az előző háborúban elfoglalta Magyarország területeinek jó részét, ezzel a marketinggel eddig főleg a jobboldali portálokon próbáltak toborozni közülünk sokan."
A legutóbbi kongresszusi választások eredménye azt mutatja, hogy a középbalos-libertárius (!) Szolidaritás Párt ugyanúgy 38%-ot ért el, mint az öndefiníciója szerint szélsőjobbos, autoritáriánus Magyar Hazafiak Pártja. A választók további 11%-a szintén jobbos Nemzeti Honvédő Pártra, illetve 5% a logója alapján Fidesz-imitátor Polgári Platformra, míg a konzervatív-anarchista KARD (logóján két kard mellett egy gordiuszi csomóval) is csak 5%-ot szerzett. Quicksilver azonban ügyes manőverezéssel saját pártja, a KARD mellett a Szolidaritás és a polgáriak támogatását is megszerezte a péntek reggel véget ért elnökválasztási küzdelemben.
"Ez így egy center-bal koalíció lett, amivel már láthatóan fel tudtuk venni a versenyt az MHP-vel" – elemzi az eseményeket az új elnök. "Végig szoros volt a verseny, max. 20-25 szavazat különbséggel, de végig vezettem is. Azaz igencsak izgalmas volt végigkövetni."
Mindennapok a megszállt eMagyarországon
A megszállott területekre úgy kerültem, hogy a regisztrációkor kiválasztottam az országot (Magyarország), ezen belül a régiót (Közép-Magyarország), és mit ad isten, máris román fennhatóság alatt találtam magamat: román a zászló, román a fizetőeszköz, román a hivatalos nyelv, az elnökömet meg dsalageanunak hívják – egyébként az ő nevéhez is fűződik a béketerv, amit azonban a vonatkozó népszavazás szerint a magyarok csupán 3%-a támogat. Nézem a térképet, mondom ennek fele se tréfa, sárga az egész.
Azonnal döntök: elköltözöm Budapestről, irány az utolsó bástya, az ellenállás fészke, Észak-Dunántúl. De költözni csak repülőjeggyel lehet, az pénzbe kerül, pénzem meg nincs. Megyek állást keresni. Nulla tapasztalattal felvesznek éhbérért a Polish Iron nevű, lengyel tulajdonú vas- és acélipari kombinátba. A munka abból áll, hogy műveltségi, közéleti kérdésekre kell válaszolnom. Román tárgykörben, természetesen.
Románia melyik tájegysége híres kolostorairól? Mittomén. Hogy hívják a román parlament két kamaráját? Mittomén. Milyen nyersanyagból bányásszák a legtöbbet Romániában? Mittomén. Frusztráló egy meló.
Közben Quicksilver, akkor még külügyminiszter, megszán, és küld két repülőjegyet. Miért kettőt? Mivel háborúban állunk, először egy semleges országba kell elutaznom, és csak utána utazhatok Budapestről a Dunántúlra. Az utazáshoz viszont tapasztalati pont kellene, az meg nincs elég. Maradok a megszállt Budapesten. Mondom magamban, majd belülről bomlasztok.
Közben kirúgnak az állásomból, kereshetek újat. Örömmel jelentem, hogy most a digitálisfa-feldolgozásra szakosodott DigitalWood Co. boldog alkalmazottja vagyok, napi 2 lejes fizetéssel. Ja, és azt mondtam, hogy ha nem eszem, éhen halok, és annyi?
A háborút meg is kell nyerni
A magyar elnök szerint függőséget okoz a játék, és most már értem is, hogy miért. Ahhoz, hogy szavazhassak, beléphessek egy pártba, tisztséget vállaljak, karriert csináljak vagy egyszerűen csak meggazdagodjak, sok idő kell, sok kattintás és sok smúzolás. És bár az eRepublik alapvetően ingyen van, az ember annyi pénzt költ rá, amennyit nem szégyell. Nyolcvan játékbeli aranyat például 60 euróért lehet vásárolni, és az még mindig nem elég egy függetlenségi háború elindításához, mert az 88 aranyba kerül. Kérdezem az elnököt, nem pénzkérdés-e a függetlenség, már ha ilyen drága az ellenállás. Különös tekintettel arra, hogy a magyar államkincstárban jelenleg pontosan 81,08 arany van.
"Nem elég háborút indítani, azt meg is kell nyerni" - mondja a bölcs Quicksilver. Az elnök szerint a játékon érződik az erős román befolyás, ami nemcsak a felhasználók számában, hanem egyéb kedvezményekben is megmutatkozik - valószínűleg ennek tudható be, hogy az eRepublik világtérképének jelentős része, főleg a Dunától keletre román fennhatóság alatt áll. Persze a számbeli fölény is számít: "A szegedi csata reggelén 103 magyar sorakozott fel 274 románnal szemben" - vázolja az erőviszonyokat az elnök. "Persze hétfő délelőtt 11-kor volt, sokan dolgoztak."
Gondoltam, ha már baloldaliakra van szüksége az elnöknek, belépek a Magyar Kommunista Pártba, de sajnos még a párttagsághoz is kicsi vagyok. Nincs mit tennem, menedékjogért folyamodom Pakisztánba, és átköltözöm. Ők csak 303-an vannak, úgyhogy ha jól csinálom, két hét alatt elnök lehet belőlem. És akkor létrehozom a magyar-pakisztáni tengelyt. És akkor hadat üzenek Romániának.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
15 perce
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50