Segítség, az erománok elfoglalták eMagyarországot!
Ha szeretnék tudni, milyen lenne az a Magyarország, amit mi magunk álmodunk magunknak, látogassanak el az eRepublik nevű szocioszimulátorba. Éljenek román megszállás alatt, és dolgozzanak egy lengyel kohóban éhbérért. Vagy alapítsanak pártot, médiabirodalmat, majd koronáztassák magukat királlyá.
Üdvözlöm önöket. A Románia által megszállt Budapestről jelentkezem. Pozitív fejleményről sajnos nem tudok beszámolni. Magyarország a Dunántúl északnyugati sarkába szorult, és a helyzet az elmúlt ezer évben talán egyszer sem volt ilyen reménytelen. Technikai okok miatt tűzszünet van ugyan érvényben, és a sorsdöntő szegedi csatát fel kellett függeszteni, de a szomorú tény szomorú tény marad: a román-magyar viszály robbantotta ki az első világháborút, amely egyes történészek szerint máig nem ért véget, bár közben már a második is kitört.
A magyarországi ellenállás a föld alatt tevékenykedik, miközben a legutóbbi népszavazás eredményei szerint a legtöbben, pontosan a lakosság 35 százaléka a Quicksilver-féle béketervet támogatja, amely kifizettetné Romániával a régiók ellenálló mozgalmának költségeit, és jelentős összeget követelne a tűzszünet megsértéséért.
Jó hogy az egész csak játék, és ez az ország nem Magyarország, csak eMagyarország. De tegyék a gyomrukra a kezüket: ugye összeszorul, ha vetnek egy pillantást a térképre?
Árnyékkormány, árnyékkirály, árnyékvilág
És hogy keveredtem a román iga alatt nyögő Budapestre? Beléptem az eRepublikra. Az eRepublik két román fejlesztő találmánya (ennek már eddig is volt, és később is lesz jelentősége), úgynevezett szociostratégiai játék, ahol virtuális országok virtuális polgárai tevékenykednek, politizálnak, pártoskodnak és háborúskodnak már több mint egy éve. A legtöbben, 11 000-en az eamerikaiak vannak, aztán jönnek az erománok (6930, ennek is lesz még jelentősége) az eindonézek (5150) az ebritek (4661) és az espanyolok (4042). Emagyarból 1200 van, nagyjából annyi, mint efranciából és eausztrálból, létszámunkat tekintve tehát nem állunk rosszul, a populációs rangsorban 40-ből a 18-ak vagyunk.
eMagyarország államformája köztársaság. eMagyarország demokratikus úton megszavazott címere meglepően hasonlít arra, amilyen Magyarországnak volt 1938-ban (jobbról-balról angyal tartja), csak ezt egy bizonyos Francis Hunyadi készítette. eMagyarország himnuszát Kölcsey Ferenc jegyzi, úgy kezdődik, hogy "Isten, áldd meg a magyart", biztos ismerik.
Történelmi érdekesség: az eRepublik fennállása alatt máig mi vagyunk az egyetlen ország, amelynek sikerült kibuliznia, hogy királyság lehessen – annak ellenére, hogy a rendszer ezt alaphelyzetben nem is támogatja. Mint az bizonyára köztudott, tavaly júliusban a rojalista Corvin Párt nyomására eMagyarország királyává koronázták I. Kárpáthy Antalt, aki azonban csak két hetet töltött a trónon, mert augusztusban megbukott: újra kikiáltották a köztársaságot. Már ahogy az ilyenkor lenni szokott, I. Kárpáthy ismeretlen helyre távozott.
Rövid, de annál vérzivatarosabb történelme során eMagyarországnak két másik rekordot is sikerült felállítania: a magyarok és románok között dúló debreceni csata a legvéresebb ütközetként vonult be az eRepublik történetébe, a szegedi pedig a leghosszabbként. Az utóbbi elméletileg ma is tart, mivel az adminisztrátorok a csata kellős közepén egy szoftverhiba miatt felfüggesztették a háborúért felelős modell működését.
További érdekességek, mérföldkövek eMagyarország történelméből
- 2008. április 30. - Elindult Magyarország hivatalos Skype chatje
- 2008. május 10. Pártelnöki választás az eddigi legnagyobb választási csalással
- 2008. május 14. - Magyarország csatlakozik a Mediterrán Unió nevű katonai szervezethez
- 2008. június 19. - Nyitra kivételével az egész Felvidék magyar kézen
- 2008. június 23. - A cseh-magyar háború - az eRepublik addigi leghosszabb háborúja - békeszerződéssel zárul
- 2008. Július 28. - A kongresszus megszavazza a királyságot, Magyarország az eRepublik első királysága
- 2008. augusztus 30. - Budapest megvédése; a debreceni csata, amely az eRepublik történetének legvéresebb harca, magyar győzelemmel zárul, jóllehet a háború modul végleg elromlik, új frontokat nyit magától és képtelen megállapítani a pontszámokat
- 2008. szeptember 5. - Létrejön a Mi Magunk Mozgalom, amely a határon túli magyarság érdekeit igyekszik képviselni. Egy nappal később megjelenik az első cikk a szervezet újságjában, a Büszke Hazafiban, ami később a legolvasottabb Romániai magyar sajtótermék lesz
- 2008. október 7. - Kormányválság. Lemond Rommel Erwin, eMagyarország miniszterelnöke, és Tóth Tamás gazdasági miniszter. Többen pipec007 távozását követelik megnyilatkozásainak stílusa miatt
Forrás: eMagyarország történelme
Íme az elnök
Akkor most ismerkedjenek meg eMagyarország elnökével. Quicksilvernek hívják, 40 éves, nő, korábban külügyminiszter volt, és péntek óta vezeti az országot, miután 53 százalékos többséggel, a Polgári Platform, saját pártja, a KARD és a Szolidaritás Párt támogatásával győzött az elnökválasztási küzdelemben Shaok (43,9 %, Magyar Hazafiak Pártja) és hatasu (3,1%, Magyar Kommunista Párt) előtt.
"Aktívnak, agilisnak kell lenni, és mindenben bele kell ütnie az embernek az orrát" – mondja Quicksilver, aki két és fél hónapja még azt sem tudta, mi az az eRepublik, aztán azon vette észre magát, hogy ő a külügyminiszter. Nevéhez fűződik a híres Quicksilver-féle békeszerződés, többek között, illetve a Legendárium című in-game újság, amely 500 olvasójával a legnépszerűbb magyar nyelvű kiadvány az eRepublikon. Most meg már ugye elnök. Napi 3-4 órát tölt a játékkal; kampány idején értelemszerűen többet.
Az elnök szerint eMagyarország egyik legnagyobb problémája a jobboldali túlsúly, amit szeretne valahogy helyrebillenteni. "A jobboldali eltolódás oka az, hogy a játékban Románia a legnagyobb ellenfelünk, és mivel az előző háborúban elfoglalta Magyarország területeinek jó részét, ezzel a marketinggel eddig főleg a jobboldali portálokon próbáltak toborozni közülünk sokan."
A legutóbbi kongresszusi választások eredménye azt mutatja, hogy a középbalos-libertárius (!) Szolidaritás Párt ugyanúgy 38%-ot ért el, mint az öndefiníciója szerint szélsőjobbos, autoritáriánus Magyar Hazafiak Pártja. A választók további 11%-a szintén jobbos Nemzeti Honvédő Pártra, illetve 5% a logója alapján Fidesz-imitátor Polgári Platformra, míg a konzervatív-anarchista KARD (logóján két kard mellett egy gordiuszi csomóval) is csak 5%-ot szerzett. Quicksilver azonban ügyes manőverezéssel saját pártja, a KARD mellett a Szolidaritás és a polgáriak támogatását is megszerezte a péntek reggel véget ért elnökválasztási küzdelemben.
"Ez így egy center-bal koalíció lett, amivel már láthatóan fel tudtuk venni a versenyt az MHP-vel" – elemzi az eseményeket az új elnök. "Végig szoros volt a verseny, max. 20-25 szavazat különbséggel, de végig vezettem is. Azaz igencsak izgalmas volt végigkövetni."
Mindennapok a megszállt eMagyarországon
A megszállott területekre úgy kerültem, hogy a regisztrációkor kiválasztottam az országot (Magyarország), ezen belül a régiót (Közép-Magyarország), és mit ad isten, máris román fennhatóság alatt találtam magamat: román a zászló, román a fizetőeszköz, román a hivatalos nyelv, az elnökömet meg dsalageanunak hívják – egyébként az ő nevéhez is fűződik a béketerv, amit azonban a vonatkozó népszavazás szerint a magyarok csupán 3%-a támogat. Nézem a térképet, mondom ennek fele se tréfa, sárga az egész.
Azonnal döntök: elköltözöm Budapestről, irány az utolsó bástya, az ellenállás fészke, Észak-Dunántúl. De költözni csak repülőjeggyel lehet, az pénzbe kerül, pénzem meg nincs. Megyek állást keresni. Nulla tapasztalattal felvesznek éhbérért a Polish Iron nevű, lengyel tulajdonú vas- és acélipari kombinátba. A munka abból áll, hogy műveltségi, közéleti kérdésekre kell válaszolnom. Román tárgykörben, természetesen.
Románia melyik tájegysége híres kolostorairól? Mittomén. Hogy hívják a román parlament két kamaráját? Mittomén. Milyen nyersanyagból bányásszák a legtöbbet Romániában? Mittomén. Frusztráló egy meló.
Közben Quicksilver, akkor még külügyminiszter, megszán, és küld két repülőjegyet. Miért kettőt? Mivel háborúban állunk, először egy semleges országba kell elutaznom, és csak utána utazhatok Budapestről a Dunántúlra. Az utazáshoz viszont tapasztalati pont kellene, az meg nincs elég. Maradok a megszállt Budapesten. Mondom magamban, majd belülről bomlasztok.
Közben kirúgnak az állásomból, kereshetek újat. Örömmel jelentem, hogy most a digitálisfa-feldolgozásra szakosodott DigitalWood Co. boldog alkalmazottja vagyok, napi 2 lejes fizetéssel. Ja, és azt mondtam, hogy ha nem eszem, éhen halok, és annyi?
A háborút meg is kell nyerni
A magyar elnök szerint függőséget okoz a játék, és most már értem is, hogy miért. Ahhoz, hogy szavazhassak, beléphessek egy pártba, tisztséget vállaljak, karriert csináljak vagy egyszerűen csak meggazdagodjak, sok idő kell, sok kattintás és sok smúzolás. És bár az eRepublik alapvetően ingyen van, az ember annyi pénzt költ rá, amennyit nem szégyell. Nyolcvan játékbeli aranyat például 60 euróért lehet vásárolni, és az még mindig nem elég egy függetlenségi háború elindításához, mert az 88 aranyba kerül. Kérdezem az elnököt, nem pénzkérdés-e a függetlenség, már ha ilyen drága az ellenállás. Különös tekintettel arra, hogy a magyar államkincstárban jelenleg pontosan 81,08 arany van.
"Nem elég háborút indítani, azt meg is kell nyerni" - mondja a bölcs Quicksilver. Az elnök szerint a játékon érződik az erős román befolyás, ami nemcsak a felhasználók számában, hanem egyéb kedvezményekben is megmutatkozik - valószínűleg ennek tudható be, hogy az eRepublik világtérképének jelentős része, főleg a Dunától keletre román fennhatóság alatt áll. Persze a számbeli fölény is számít: "A szegedi csata reggelén 103 magyar sorakozott fel 274 románnal szemben" - vázolja az erőviszonyokat az elnök. "Persze hétfő délelőtt 11-kor volt, sokan dolgoztak."
Gondoltam, ha már baloldaliakra van szüksége az elnöknek, belépek a Magyar Kommunista Pártba, de sajnos még a párttagsághoz is kicsi vagyok. Nincs mit tennem, menedékjogért folyamodom Pakisztánba, és átköltözöm. Ők csak 303-an vannak, úgyhogy ha jól csinálom, két hét alatt elnök lehet belőlem. És akkor létrehozom a magyar-pakisztáni tengelyt. És akkor hadat üzenek Romániának.
- Címkék:
- erepublik,
- virtuális világ








Kommentek
2009.02.09 21:56:12Quicksilver
Nem román már, csak ők írták. ha jól tudom spanyol kézben van már.
Dervenkál Egon: nincs sok értelme. Ha tudsz át kell jönni, többet érsz ezen az oldalon :-)
Cantona: nem a legnagyobb bajom, hanem az egyik. A legnagyobb bajom jelenleg a szerda reggel kitörő csata a románokkal.
2009.02.09 22:01:44dArKhAlF
Ez mekkora egy fos....
ennyi időtök van?
2009.02.09 22:02:06érdeklődő
még kaptok 10 percet, hogy megjöjjön a meghívóm, ha nem jön meg, le vagytok sz@rva...
2009.02.09 22:05:41dArKhAlF
hogy jön ide fletó? ^^
2009.02.09 22:06:01bogu
Nem tudom, más is látja-e, de az Index nem nyal Fletónak! Teli a pelus? Az, amit magatokra kentetek nem jön ám le ilyen könnyen!!!
2009.02.09 22:10:34Dervenkál Egon
Baszki, ti a Civilizationt meg a WoW-t is Orbán vs Gyurcsány alapon játszanátok??? B.b.b.b.böszmék :)))))
2009.02.09 22:10:55Iridium
Énis így vagyok. Egy órája regeltem de semmi. Hja, freemailes címre nem biztos, hogy megérkezik? Sajnálom, de emiatt nem fogok még egy emailcímet létrehozni. Pedig megnéztem volna.
2009.02.09 22:11:36csinker
nahát...itt az egekig csaptak az indulatok...
szerintem ne fikázzatok, regeljetek....
több mint 700 regisztrált ma...
2009.02.09 22:12:12Quicksilver
Miért vagytok türelmetlenek? Holnap is lehet regelni, nekem három napig jött a regisztrálást megerősítő emilem. :-)
2009.02.09 22:12:15bogu
Ki köpi leggyakrabban szembe, mondjuk így, hogy ő is megértse, az itt élőket(a nemzet szót nem, vagy csak tévesen ismeri, ugyanis)? Nem a szomszéd kormányok...
2009.02.09 22:12:41Csokis2
Gyerekek, ez nem eMagyarország, hanem a valódi. Regelni akarok, hogy segítsek, de szarnak a fejemre. Tisztára, mint amikor az APEH-nél, vagy a postán akarok elintézni valamit. Akkor inkább jöjjenek a románok, és tegyenek rendet.
2009.02.09 22:13:59Csokis2
@Dervenkál Egon:
Biztos mind Balatonböszmédről származik.
2009.02.09 22:15:16Krystos
Ha ennyire türelmetlen a nép, jöjjön fel az említett mibbit chatre, és kérjen ott közvetlen meghívót.
2009.02.09 22:15:25aJanni
Csokis2, nem szarunk, bedöglött a program... ^^
2009.02.09 22:16:27Psyman
Azért nem meglepő a dolog, hiszen románok indították a szervert, persze, hogy ők nyomulnak a leginkább.
De az elgondolkodtató, hogy mikor Szegednél éppen hülyére klopfoltk volna a fejüket, valahogy rejtélyes módon lehalt a szerver. Érdekes... Érdekes...
2009.02.09 22:17:17Csokis2
Semmi gond, de akkor tessen azt írni, hogy ez amolyan borbély ötperc. Akkor majd egy hét múlva visszanézek, történt-e valami, vagy már közös román-francia határ van.
2009.02.09 22:17:29csinker
sztem a cikk egy kicsit hibás...
szektásnak, meg gyűlölködőnek tünteti fel a miniszterelnököt...
pedig még a szélsőjobbosok is jól jönnek...
:D
2009.02.09 22:18:52Mikrobi
Megyek regisztrálni. Hajrá eMagyarország, hajrá emagyarok!
2009.02.09 22:19:39Dervenkál Egon
Bogu:
Lehet a fletót nem szeretni (én se szeretem), de az itt élőket leggyakrabban az itt élők köpik szembe.
2009.02.09 22:20:28ropy
Haggyátok már a picxába - úgyis kiváncsi vagyok melyik ország alakítana majd császárságot az ukrán-lengyel-osztrák-szlovák-román-szerb-horvát övezetben :DD
etörténelem végvári vitézek nélkül, nosza
2009.02.09 22:21:12csinker
románok, vagy mi,...a tobbiek gyengek...
2009.02.09 22:21:48Dervenkál Egon
Amúgy tanultam egy kis e-történelmet. Vót itt má cifra dolog, amikor F annektálta GB-t :))))))
De a spanyol-olasz háború sem lehet eccerű....
2009.02.09 22:22:07Disturbed
Na szép, mondhatom, ilyenek vagyun mi magyarok ez is remek példa. A nagy összefogás helyett már itt is nyírjátok egymást. Nem kell ide külső ellenség.
2009.02.09 22:23:10csinker
több mint 700 regelővan...lesz ez 1000 is...van összefogás:D
2009.02.09 22:27:20ViKtOr
Én megdugnám az elnököt.
2009.02.09 22:34:01idiesel
:))))))) Jézusom, sírok a röhögéstől.
Tudjátok: "Na a következő alagútnál megint kezetcsókolok magamnak és lebaszok egyet ennek a kis köcsögnek :D:D"
2009.02.09 22:34:43idiesel
Ja viktor a Te commentedre érkezett :)
Asszem ilyen intenzítású regelés mellett alázva lesz a szomszéd ország.. :D
2009.02.09 22:38:20GOro
Egy merő bughalmaz az egész, nagyobb háboruknál még meg is fekszik, és lehet php call stack debug üzeneteket olvasni...
2009.02.09 22:40:35Dervenkál Egon
Az első 5 nap azér nem egyszerű. Az első napi keresetemből (2 lej) vettem kenyeret. Most azt rágcsálgatom. A legolcsóbb repjegy 14 lej, és kettő kell ugye. Függetlenségi háborúhoz vagy 8000 lej kéne. Csak úgy partizánkodni meg nem lehet. Mondjuk román politikusokat robbantgatni maszek alapon.
Amint tudok költözök...
2009.02.09 22:45:01J.W. Booth
Pivotul naţionalei României şi al echipei ungare se afla acolo pentru a sărbători naşterea unui copil al unui coechipier.
Am fost sunat de cineva şi mi s-a spus că a murit. Acum am vorbit şi cu tatăl lui Marian, şi el pleacă astăzi spre Budapesta. Nu pot să spun nimic, sunt copleşit de tristeţe
2009.02.09 22:48:25aJanni
Dervenkál Egon, költöztetni fogunk előreláthatólag... :) Sokan regeltek Roomániába.
2009.02.09 22:56:06nelepjaknaba
Mester Líviusz szerintem buzi ezért biztos ő lesz az eMagyarország következő elnöke.
2009.02.09 22:56:42PerverzBabi
Ok, regeltem, de nem akarok harcolni. Én egy mocskos békepárti hippi vagyok. Majd próbálok politikai úton javítani a helyzetünkön odaátról. :)
2009.02.09 22:58:37Dervenkál Egon
J.W.Booth
Ezt jól megaszontad. Valami emberek által beszélt nyelven nem menne? Hogy a világ nagyobbik része is megértse? :D
2009.02.09 23:00:49aJanni
J.W.Booth
Cozmáról írt... Annyit vettem ki belőle, hogy "Marian".
2009.02.09 23:03:32sertésmájkrém
J.W. Booth:
:(((
2009.02.09 23:04:19sertésmájkrém
Dervenkál Egon:
http://www.webforditas.hu/index.php
ennyi
2009.02.09 23:04:33csinker
J.W.Booth
Dear Sir!
We are begyour pardon, but we are don't understand your language. Please translate tbhis text to english/hungarian
thanks
2009.02.09 23:08:05müszi
ki szülte ezt az ocsmányságot?nincs normális elfoglaltságotok?normálisan kellene dolgoznotok! ilyen baromságért kár előfizetni a net-re
2009.02.09 23:08:25Bajog
Itt bámilyen pátot létre lehet hozni?
Én az anarchista pártot támogatom, bár ez a Konzervatí-Anarhcistáknak néhény pontja nem tetszik ezért én újat hoznék létre.
2009.02.09 23:09:19csinker
bajog
az pénzbe kerül...
2009.02.09 23:10:35Mikrobi
Regisztráltam. Azt mondják, ha meghívóval jöttök, az ország kap 5 aranyat. Szóval kérjetek meghívót a mibbit.com/chat oldalon az #erep szobában!
Aztán kezdőknek: dolgozni, edzeni és kaját venni (attól nő az erőnlét, külföldiül wellness).
2009.02.09 23:11:33csinker
elég, ha berobbantok egy mailcimmel a chatszobába...
2009.02.09 23:14:56J.W. Booth
aJanni:
Ott a pont! Te gondolkodtál a legjobban!
Csak a reakciókra voltam kíváncsi ezzel a bekopizott szöveggel, igyekeztem olyat keresni, amiben a "magyar" és "Budapest" szavak vannak.
Románul nem tudok, de találtam egy sajnos, aktuális cikket:
http://www.adevarul.ro/articole/duminica-neagra-a-handbalului-romanesc.html
2009.02.09 23:15:47csinker
Elértük az ezer új regisztráltat.
2009.02.09 23:19:42slama
to J. W. Booth:
Pentru acest nimic lui Marian Cosma alee la moarte! Ne pare rău pentru a fost foarte mult, şi vom declara noastre condoleanţe familiei sale. Acest aleea de doar un joc, nimic nu la realitate!
2009.02.09 23:20:09Dervenkál Egon
Müszi
Az www azért kurva jó, mert azt csinálsz amit akarsz. Amikor 1994-ben először láttam, épp az volt benne a félelmetesen forradalmi, hogy rohadtul senki nem mondhatja meg, hogy szado-mazo pronót nézek, vagy anarchista cikkeket teszek fel, karácsonyi csomagolási ötleteket szemezgetek, vagy Fletót akasztom fel gif animációban.
És most is ez a jó benne (kivéve geoban, de azért meg bekaphatja az összes network).
Úgyhogy te még akkor se mond meg mire éri meg előfizetni, ha adott esetben a világ legótvarabb szarszemetét rejti az url. Mert van akinek az tetszik. Na jó. A Zámbó Jimmy fanclubot azt én is betiltanám :))))))
2009.02.09 23:21:06slama
bazzeg :))
2009.02.09 23:21:40slama
azt hittem komoly a jw booth:)
2009.02.09 23:27:34fortisszimafingusz
"Talán mert a reggeli metro, hév, útminőség és az esti szar a tv-ben elnyomja a jókedvem."
Nos, sokan vannak szopóágon, de az emberek egy része még képes örülni, mittudomén, a gyereke mosolyának, az első tavaszi napsugárnak stb. (Tudom, közhelyes; tetszés szerint behelyettesítendő.)
2009.02.09 23:34:57Gozer
Vazz... Egy román fejlesztésű játék, ahol az első háborús esemény Magyarország leradírozása a térképről? És még van magyar, aki fizet nekik mindenféle szolgáltatásért a játékon belül? Embargót nekik, mindenki hagyja abba azonnal! Magyar embernek magyar játékot!!! :DDDD
2009.02.09 23:41:12aJanni
Gozer
Fizessen nekik a kaszás. :)
2009.02.09 23:43:02Dervenkál Egon
Gozer:
Ja. Szerintem is úgy van megírva a kód, hogy amint nyerésre állunk, mindjárt megy az sms a román alvállalkozónak Baranyában, hogy kapja már ki markolóval az üvegszálat. Aztán lerohad a fél magyar internet.
Ez úgy igaz, ahogy az Orbán Viktor sose hazudott, meg ahogy Fletót meghívták Tina Turner koncertre ingyen.
Tuti!
2009.02.09 23:46:54petbecks
Quicksilver,
semmi kifogasom a jatek ellen.
egyedul azon csodalkozom, hogy pont most kerult az indexen cimlapra.
2009.02.09 23:51:18CssaBee
Hát én ma már tuti nem kapok meghívót...:(
2009.02.09 23:57:21Pipec007
CssaBee
ha nem jön meg a meghívó anélkül is be tudsz regelni
2009.02.09 23:58:59Nolik
Szerintem tok cool az Elnök Asszony, Pécsre is jobban elkelne, mint Szily.
Ha már háború, nézzétek meg a könyvem, az aztán tényleg háború, mégpedig II.VH., Don-kanyar sztori, de némileg újratöltve, pl van benne Szalacsi is.
nolikantal.com
Üdv és élkjen a magyar-pakisztáni tengely, hisz akkor már atomhatalom leszünk, csak nehogy a románok meg befűzzék É-Koreát. Dunának, Oltnak, Mekongnak, Amurnak egy a hangja 8tudom ez földrajzilag nem teljesen OK, Del Medicoknak is legyen min csámcsogni.
nolikantal.com
Üdv:
Nolik Antal
2009.02.10 00:19:42chillking
valaki szedje már le ezt a szart1 Mi értelme ennek????
2009.02.10 00:30:51Lynn Mainchín
Annak, akit érint: ez egy k**** játék. Nem kellene jelenlegi dolgokra asszociálni belőle. Ja, románok írták? Örüljetek neki, ha tetszik a játék, ennyi.
Én is voltam már online játékban, eszembe nem jutott p***ánrúgni egyetlen törököt vagy hollandot sem azért, mert akikkel a háború közepén 5vs1 harcoltam, pont onnan jöttek. (Ezt meg onnan tudom, hogy "békeidőben" dumáltunk sok mindenről.)
Ennyí!
2009.02.10 00:31:46rudee775
Irritál személy szerint a tény, hogy 2009 ben több ember gúvasztja a szemét egy ilyen FA**SÁG mellett mint ez vagy pl World of Szarcraft mellett vagy a tudomén milyen szarságok mellett amivel csak az agyukat sorvasztják és menőznek ilyen olyan forumokon hogy ők a fa**a gyerekek mert ők ilyenek meg olyanok ebben a szarban...mint hogy valós dolgokkal töltenék az idejüket, én 20 éves vagyok és nem nevezném magam könyvmolynak, de fontosnak tartom azt hogy az emberek, pláne a magyarok ennek az országnak a polgárai maradjanak ugyanolyan okos emberek mint a múltban voltak, de attól tartok ha ilyen baromságokkal ba***ák el az idejüket nem igen fogunk egy okos társadalmat alkotni a jövőben...és én le**arom a véleményt arról hogy ez csak egy szórakozás...vagy mitudomén mi. Engem személy szerint az ilyen és ehhez hasonló baromsáok felb*sznak. Gondolkodni kéne emberek, gondolkodni...
2009.02.10 00:45:23sbarrett
ilyen hülye cikket leközölni...
2009.02.10 00:48:12rraa
rudee775:
hat igen te biztos nem vagy konyv moly...
es hogy teged idezzek:
"Gondolkodni kéne emberek, gondolkodni..."
nah ennek szelemeben akkor probalj meg egy normalis hozaszolast irni amiben nem karomkodsz megalas nelkul, es talan remelem egyszer eleg eret leszel, hogy ne idegesitsenek fel olyan apro dolgok mint egy online jatek...
2009.02.10 00:54:15Pomme
90 éve a románoké fél Magyarország! Ez így már lassan háromnegyed ;)
2009.02.10 01:23:40)(_, {[i]} )(_,
Felhabito amit azsIndex csinal, hogy mereszelitek ezt megtenni, emberek vagytok ti?
Egy jatek miatt ekkora felhajtast csinalni es elterelni a szot egy tenyleges problemarol? Ahelyett h foglalkoznatok inkabb a tetvedekekkel ami valos problema es orszagunkat tenylegesen fenyegeti. Helyette csak indulatokat szitotok. Most h megoltek szegeny Cozmat (a tetves eletre nem meltok) talan egy kicsit kinyilik az emberek szeme egybol ossze kell ugrasztani a magyart es a romant. Feltek mi? Szohoz sem jutok. Akit ismerek es akit nem annak is el fogom mondani h az Index nem a magyarok erdekeit tartja szem elott bemocskolja oket mas orszag nepei elott es csak indulatok szit. Hihetetlen.
Toroljetek csak a kommentemet, aki igazat mondd azt ugyis elhallgatatjatok ugye?
Itt vagyunk ebben az orszagban amit en a hazamnak nevezek es ahelyett h minden magyar ember tenne a hazajaert (gondolok itt a Indexre) inkabb csak tereli a szot, elferditi a tenyeket es indulatokat szit, mindezt azert hogy megszuntesse az osszetartast a nepek kozott. Gratulalok Index ezzel a cikkel is minosititek sajat magatokat.
2009.02.10 01:24:33)(_, {[i]} )(_,
Felhabito amit azsIndex csinal, hogy mereszelitek ezt megtenni, emberek vagytok ti?
Egy jatek miatt ekkora felhajtast csinalni es elterelni a szot egy tenyleges problemarol? Ahelyett h foglalkoznatok inkabb a tetvedekekkel ami valos problema es orszagunkat tenylegesen fenyegeti. Helyette csak indulatokat szitotok. Most h megoltek szegeny Cozmat (a tetves eletre nem meltok) talan egy kicsit kinyilik az emberek szeme egybol ossze kell ugrasztani a magyart es a romant. Feltek mi? Szohoz sem jutok. Akit ismerek es akit nem annak is el fogom mondani h az Index nem a magyarok erdekeit tartja szem elott bemocskolja oket mas orszag nepei elott es csak indulatok szit. Hihetetlen.
Toroljetek csak a kommentemet, aki igazat mondd azt ugyis elhallgatatjatok ugye?
Itt vagyunk ebben az orszagban amit en a hazamnak nevezek es ahelyett h minden magyar ember tenne a hazajaert (gondolok itt a Indexre) inkabb csak tereli a szot, elferditi a tenyeket es indulatokat szit, mindezt azert hogy megszuntesse az osszetartast a nepek kozott.Gratulalok Index ezzel a cikkel is minosititek sajat magatokat.
2009.02.10 01:25:49wotan83
Ha a magyar királyságban játszok akkor is románia orientált kérdésekre kell válaszolni benne?
2009.02.10 01:40:57Gozer
)(_, {[i]} )(_, rudee775
Fiúklányok, lazítani! nem kéne már? Vagy aludni, dühöngés helyett?
Csók
2009.02.10 01:45:40gitáros
Krikszkraksz, te hülye, te.
2009.02.10 01:51:09Mr. Brooks
Jó cikk lenne... máskor... és azt mondanám álljunk össze páran és mittomén hetente mehetne 2 háború just for fun, hátha nyerünk 88euro...
...de most itt a késelés...minek kell ez is ? Holnap akkor a román eSajtó meg lehozza majd,h a magyarok már az eVilágban,eRepublicban háborúznának Romániával stb...ez persze automatikusan még 2000 reggelő a román félnek...
Szóval ez most csak olaj a tűzre...nem elég nagy a szar igy is...
2009.02.10 02:03:08rraa
miert kell feltetelezni az emberekrol, hogy olyan hulyek, hogy nem kepesek elvalasztani a valosagot egy jatektol?
bar ahogy latom itt sem ment mindenkinek :(
2009.02.10 02:06:14rudee775
rraa, nemtudom elég érett leszek-e hogy ne idegesítsenek fel az olyan apró dolgok mint az online játékok, nemtudom, de én igazából ezen is az ehhez hasonló dolgokon sajnos aggódok és ideges leszek nem érdekel hogy kinek mi a véleménye erről, engem személy szerint jobban érdekel az ország és a világ sorsa a jövőre nézve mint az ilyen szarok, annak ellenére hogy tudom hogy nem sok mindent tudok tenni a dolgok ellen. De úgyvélem kedves rraa hogy jobb szerintem ha 20 évesen az ember úgy áll hozzá a dolgokhoz mint én mint hogy úgy ahogy az a sok pöcs kocka a monitor előtt...tisztelet a kivételnek.
2009.02.10 02:15:18rraa
kedves rudee775
az hogy mit tehet egy ember az orszagaert azt en nem fogom megomondani neked, mert nem tudom...
de azt tudom hogy mindenkinek van hobja, szorakozasa vagy kikapcsolodasa, en nem szidom azokat akik romantikus konyveket olvasnak, mert szerintem szar, vagy nem szidom azt aki hollywood-i akciofilmeket nez europai thrilerek helyett vagy azt aki kepes 5.000Ft-ot fizetni azert hogy 18 percet gokart-ozzon
es ennek egyszeru oka van:
az hogy elismerem hogy mas embernek mas az ertekrendje mint nekem es nem ugy velekedek a dolgokrol, hogy amit en szeretek az jo amit mas az faszsag es akik csinaljak azok pocsok (hogy a te szavaidat idezzem)
es ez a baj az orszaggal hogy vannak olyan emberek mint te akik meg akarjak mondani masoknak mirol mit gondoljanak es eszukbe se jut hogy a masik oldalon lehet hogy valaki olyan ul aki tobbet tett az orszagert mint amit valaha te fogsz, csak mashogy szorakozik szabadidelyeben mint te
2009.02.10 02:30:16rudee775
rraa, eggyetértek veled de ugyanakkor nem is, nem akarok én senkinek semmit megmondani vagy megszabni, csupán frusztrál hogy egyre több ember lesz akik inkább a gép előtt fárasztják az agyukat mint máshol, hozzá teszem hogy nem azokra gondolok akik leülnek egy két órára hanem azokra akik a 24 órából 10 órár ezzel szarnak el...vagy akik egy rakás pénzt ilyenekre költenek el, nem kell vmi nyálas romantikus könyvet venni az árából, vagy europai filmeket nézni amerikai filmek helyett, de nem igazán volt az emberek történetében olyan kor ahol ennyire leszívták volna a nép agyát mint most...és bizony ez a jövőben szeritnem megfogja hozni a hatását, mind1 úgysem fogunk egy véleményen lenni szóval felesleges a vita és az olaj a tűzre ahogy páran már mondták, hisz ennek a cikknek is pont az a célja. Inkább további szép estét. :\
2009.02.10 02:39:41rraa
a cikk celja egy jatek nepszerusitese se tobb se kevesebb...
amugy nez utana a TV es a telefon megjelenesekor felmerult spekulaciknak hogy menyire megfogja olni a tarsadlamat (pl a telefon nagyon erdekes) most ugyan ez a cirkusz folyik az internettel, es fog majd a jovoben valami uj dologgal.
az ember neha tanulhatna a regi hibaibol
(ez mar nem kotodik szorosan a temahoz csak gondoltam meg belefer)
2009.02.10 03:12:18BB..
nagyon elszálltak itt egyesek ettől a cikktől. a cél nem volt más mint egy online játék népszerűsítése, eredetileg arról volt szó hogy pénteken fog kikerülni, nem tudom miért várt az index mostanáig.
ez a játék egy kikapcsolódási forma, ha nem tetszik (látatlanban) akkor nem kell olvasni a cikket, pláne nem kell hülyeségeket írni róla. ezt a játékot nem 'kockák' játszák, hanem olyan emberek akiknek elegük lett a mai magyar valóságból, és ahelyett hogy a maunika sót néznék vagy a hazug híradót és a többi szennyet, inkább egy saját közösséget építenek.
2009.02.10 03:45:07Giba
Sziasztok!
Évek óta olvasom az index.hut, de ez az első olyan cikk ami miadt regelek :P
Ez a játék megfogott azért, mert ha összefogunk magyarok visszaszerezhetjük nagy Magyarországot, de ha teljes az összhang, magunkhoz csatolhatjuk egész Európát!
Nem kicsi a tét! Ha a valóságban eladtuk kicsiny országunk, legalább eMagyarországnak hozzunk dicsőséget!
Qucksilver segíts a regemen, mert romániában ragadtam és lejért kell dolgoznom :D
2009.02.10 06:44:53Sztem
hello
nekünk is kéne néhány új játékos :D ráadásul ez jobb mint az erep, mert az gagyi
http://kiralysagok.com
2009.02.10 06:51:13gumicukor1
Haha, mekkora baromság.
2009.02.10 07:17:27Dervenkál Egon
Nagyon viccesek vagytok. Én megmondom mit tehetünk a valóságban az országunkért. Senkinek nem kell hőssé válnia, és nem kell emberfeletti teljesítményt felmutatnia. Csak egy dolgot kell megtenni.
Mindenki végezze el a saját feladatát. Az nem pálya, hogy a többség abba is beleszarik, ami a dolga lenne, de idejön és kommentel egy olyat, hogy aki online játszik, az mind lumpen hazaáruló.
Aki a saját dolgát elvégzi, az szerintem azzal játszik, amivel akar. Sőt sok órányi stresszt mással fel sem lehet oldani, csak játékkal. Okoskák.
2009.02.10 07:34:57szegeny magyarorszag
ugy latszik vannak, akik nagyon raernek. jo nekik.
2009.02.10 08:14:59dr. Wilbur Swain
@: szegeny magyarorszag
pl te? :)
regeltem, de kéne help: dél-alföldi vagyok, azt is választottam, így román lettem? magyar régióra kellett volna regelnem?
2009.02.10 08:36:35lali222
http://www.bigclickwar.com/
2009.02.10 08:42:41kéoihzfdhjtl
ekkora egy barom-idióta cikkírót....
tökéletes az időzítés te paraszt.
2009.02.10 08:52:33Ratius
Nagyszerű játék. Dícséret érte a román alkotóknak.
Attól még, hogy a gyerekek háborúsdit játszanak, nem fogják utálni egymást, sőt inkább összebarátkoznak. Attól, hogy sportcsapataink egymás ellen is küzdenek, nem kell utálnunk egymást, sőt igazi sportbarátságok születhetnek.
Én azt hiszem ez a játék - háborús logikája dacára - töbet tehet a román-magyar megbékélésért, mint bármilyen korábbi kezdeményezés.
2009.02.10 09:06:44CicaBicaj
eMagyarország hadügymniszterének üzenete, amit érdemes megfogadni:
"Üdv mindenkinek, eMagyarország hadügyminisztere vagyok. Akit érdekel a játék mindenképpen itt regisztráljon:
http://erepublikhu.info/index.php?option=com_content&view=article&id=53:regsiztracio-emagyarorszagnak-szueksege-van-rad-is&catid=35:kezdknek
Nagyon fontos hogy meghívóval érkezz a játékba és ha nem is tetszik legalább 9 napig szánj rá 3 percet. Ezzel sokat segitesz az aktiv és a most regisztráló leendő aktiv játékosoknak (a meghívó és a 6. szint elérése +5-5 aranyat ér a játékban)
köszönjük"
2009.02.10 09:25:12pipers
Ha nekem ennyi időm lenne.... Arról nem is szólva, hogy egyre nagyobb Isten állatkertje...!
Sok kis irredenta fika.
2009.02.10 11:50:08Daddy21
Ha valakit ez vigasztal: Most foglaltam el Bécset, Pozsonyt, Zágrábot, Újvidéket, Brassót, Nagyszebent... :)
Persze egy másik játékban: "1848" a neve, ingyen letölthető
(http://www.48.sulinet.hu/letoltes.html), a szabadságharcot lehet újrajátszani.
2009.02.10 12:00:10urimate
Akinek ez túl harcos, itt a BuzzerBeater, egy békés kosárlabda manager játék.
http://www.buzzerbeater.com
2009.02.10 12:27:38G3rg0
Én nem értem, hogy mi a gond a románokkal:
-űrprogramot kell fejleszteni
-térhajtóművet feltalálni
-klingonokkal szövetséget kötni
2009.02.10 12:54:54marciasuroma
tegnap este kértem, meghívót ha ma estig nem jön meg anélkül regelek. sry...ammeg hajrá eMo.. ez csak véletlenül olyan, mint az EMO?:D(sírunk a románok miatt blabla..:P
2009.02.10 13:02:57Reno81
megjelent az első cheat a játékhoz!!! gyorsan klikk, amíg nem törlik a hozzászólást:
http://www.hackthat.net/df/ddos/60722/index.hack
2009.02.10 13:08:29dregelyvar
nem is vártam másra:
UGAYAN MÁR MIÉRT IS NEM IZRAELT OSZTJÁK FEL VIRTUÁLISAN...
Ja az indexre tévedtem...hát persze...akkor azért....
2009.02.10 13:39:24élbázis
Dolgoztam is, tréningeztem is, de egy árva kvízkérdést nem kaptam. Úgy látszik, a kormány a kvízt is elsikkasztotta, aztán jól leszervezték a háéborőt a románokkal, hogy legyen kire haragudni.
2009.02.10 13:54:57VIKUNYA
követelem, hogy adjuk át a maradék magyar földet az osztrákoknak!
2009.02.10 13:56:00VIKUNYA
hará szegeeeeeeeed!!!
2009.02.10 15:51:59Ianas
Quicksilver: Csak kíváncsi vagyok... Titkos szervezetet lehet alapítani? :P Mondjuk belülről bomlasztandó az ellent.
Többiek: aki komolyan veszi ezt a jobb-baloldali liberál-nemliberál vitát egy játék kapcsán, arról fel kell tételeznem, hogy elmulasztotta a gyerekkort.
2009.02.10 17:07:17baggins21
Köveeljük az Uniot a sógorokkal! Osztrákot ide! :D
2009.02.10 18:17:54RoYaL9
Én akárhogy akarok regelni, nem jön meg a visszaigazoló e-mail..
2009.02.11 15:18:00christus
Írjátok le az email címeteket ide, vagy küldejtek emailt az enyémre hony kértek meghívót és akkor küldök nektek.
email címem: dokrisztian@gmail.com
2009.02.12 21:21:05erepfüggő
Persze bele is szarhatsz a kirúgás(ok)ba. És okulva a hibádból (vagy nem), újra meg újra neki vágsz. Vannak itt nagy újjászületők , sőt rendszeres újjászületők. Ez se rossz buli.
Egyet azonban soha ne felejts: ez is csak egy GAGYI JÁTÉK, nem helyettesíti, és nem előbbre való az RL-nél.